Preface: a postban a linkekre klikkelve esetenként véres ujjak láthatóak, illetve a szöveg sem mindenkivel kompatibilis – ha nem bírod az ilyet, akkor ne menj tovább, mert ez nem a te olvasnivalód.

Prequel

2012. május 17-e egy szép napfényes délutánnak ígérkezett. A csütörtökönként szokásos vacsoratársaságot vártam estére – szarvassült készült nekik ipari méretű hússzeletekből. Kicsivel azelőtt, hogy az előkészítésnek nekiláttam volna, egy ügyfél telefonált. Beszélgetés közben szólt, hogy pár perc türelmet kér, mindjárt visszahív. Ezzel a lendülettel kivittem a telefont a konyhába és letettem bal oldalt magam mögé a pultra – na ilyet soha ne csinálj!

A baj

Mivel pár perc elteltével sem jött visszahívás, nekiláttam előkészíteni a kaját: kivettem a répákat a speizból, megmostam az újhagymát és egy jóféle kovácsolt szakácskéssel elkezdtem nagy lendülettel felaprítani – ekkor csörrent meg újra a mobil. A hagymát tovább vágva hátranéztem a bal vállam felett a telefonra. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a kés egy fél centivel odébb húzva két korrekt darabot vigyen el a bal kéz hüvelyk- és mutatóujjából. A fájdalom jött azonnal, a vér nem – valószínűleg a sokk tartotta vissza a vérzést addig, amíg egy hercig kis fotó nem készült a “performanszról”, illetve amíg be nem rohantam a fürdőszobába kötszerért. Cirka 15-20 perc melóval sikerült némi Leukoplast segítségével olyan szorítókötést alkotni, ami elállította a vérzést – kapott még gézt és egy gumikesztyűt a két ujj, aztán mentem vissza a konyhába befejezni a melót, hiszen egyrészt még nem volt kész a hagyma, másrészt a répapucolást még el se kezdtem 😉 Miután összeállt a sütnivaló egy tepsiben, betoltam a 4 óra meleget igénylő cuccot a sütőbe, majd beültem a kocsiba és elmentem a legközelebbi gyógyszertárba Betadinért, némi kötszerért és segítségért, mivel egyedül szinte kizártnak tartottam, hogy még egyszer újrakötöm a két ujjat. Eddigre persze úgy éreztem, hogy az átlagnál harcosabban dobogó szívem a két ujjam végébe költözött.

Magyarország, én így szeretlek (not)

A gyógyszertárban azzal fogadtak, hogy semmi kötszerük nincs, mert a múltkori eü. doboz hiszti lenullázta a készleteiket és azóta sem volt még proper reload, továbbá eszük ágában nincsen a kezem újrakötözni, adnak stikában ingyen lejárt kötszert meg Betadint és takarodjak el a kórházba, mert ez különben sem játék. A kórház traumatológusa indulásnak kiosztott pár bazmeget, miszerint az ilyen sebre tilos a szorítókötés, csak nyomókötni szabad. Naja, persze, egy kézzel majd nyomókötök nekik. Elláttak, tetanusz nem kell, 3 nap múlva átkötik. Összesen 4 alkalommal kötözték újra, illetve én a köztes napokon minden reggel megcsináltam saját magam is a kötözést, mondván, hogy az nem árthat. A traumás orvosok egy kivételével mind úgy indítottak, hogy letépték a kötést a sebről, amibe az az előző nap beleszáradt, így teremtve számomra 3-4 naponta beszarásközeli élményt. Első alkalommal még megkérdeztem, hogy mit szólnának, ha felvágnánk a kötést tépés előtt egy ollóval, de miután azt a választ kaptam, hogy “nincs nekünk időnk ilyesmire”, nem firtattam a dolgot tovább, mivel nekem meg ~22 éves korom óta minden hónapban volt eddig “időm” TB-t fizetni, amiből lényegében őket alkalmazza az apparát.

Gyógyuling

Eddig a baleset nem túl izgi logja. Ami sokkal érdekesebb, az maga a folyamat, ahogyan az egész sebgyógyulás zajlott. Ideteszek öt dokumentált fázist:

• 2012. május 17. – a dokik szerint is szép vágás
• 2012. május 21. – 4 napos élő seb
• 2012. május 29. – múlik
• 2012. május 30. – lüktet
• 2012. június 21. – már majdnem használható

A képek szerint csak a május 21-i fázisig volt nagyobb gáz, ám a fotók csalnak. Az ujjvég csonkolása ramaty egy érzés: a lüktetés kb. egy hétig tart, esténként erősebben, nap közben kevésbé – talán azért, mert van, ami elvonja a figyelmed. A 2. hét végén jött az a pont, amikor átkötéskor már nem vérzett egyik ujjseb sem. A jelenlegi, bő egy hónapos állapot az, hogy csak akkor veszed észre a sérülést, ha a sérült ujjak mellé teszel egy korábban nem csonkolt másikat: ebben az esetben a bal hüvelykujj kb 3-4 mm-t rövidült, a mutatóujj pedig picit “hegyesebb” lett. Ma még mindkét ujjban tompa zsibbadás van, az idegeknek fogalmuk nincs, hogy onnan érzőingerületnek kellene tovább terjedni.

After Effects

Első látásra az embernek fogalma nincs, mi lehet bonyolultabb, ha nincs meg a sutább kéz első két ujjának vége. Mondom:

• Próbálj meg zoknit húzni egy kézzel.
• Mosd meg a jobb hónaljad jobb kézzel a zuhany alatt (nb., a sebeket két hétig nem érheti víz).
• Gombolj be egykézzel zippzár helyett gombolós nadrágot.
• Tisztísd meg a bal füled.
• Borotválkozz pengével.
• Moss hajat egy kézzel.
• Mosd meg a bal arcod.
• Tekerd le a fogkrémes tubus kupakját egy kézzel.
• Egyél valahogyan, vagy ha valahogyan már megy, akkor _szépen_ késsel-villával.
• Válts taskot (⌘Tab)

Lehetne még sorolni, én eddig írtam.

Summárium

Nagyon vigyázz az ujjaid végére, mert egyrészt baromi fontosak, másrészt ha sérülnek, nagyon nehezen és fájdalmasan gyógyulnak, végül pedig egyetlen ügyfél sem olyan fontos, hogy azt juttassa az eszedbe, vajon kisüssed-e petrezselymes vajon a visszavarrásra nem érdemes darabokat a haveroknak egyfajta legális kannibalizmusként ahelyett, hogy bekevernél egy bögrés meggyes sütit a szarvassült utánra a hibamentes ujjacskáiddal. ]]>

Lehet találgatni, melyik userből lett eFi.blog alapító (az első sor negyedikre tippelni nem ér).]]>