Monthly Archives: November 2011

Apple & Care

Invalid SIM kártya mizéria az iPhone 4S megjelenése óta, aminek sajnos én is részese voltam/vagyok – nézzük meg most a történet folytatását. Részemről a történet odáig jutott, hogy a múlt héten egy extra hosszú telefonos beszélgetés után az AppleCare úgy döntött, hogy a készüléket kicserélik. Mivel a telefon már a budapesti StarKing szervizben volt, viszont a doboza és a köcölékei itt Baján (a szerviznek ezekre nincs szüksége, csak feleslegesen tárolnák), a hibás készüléket pedig minden tartozékával együtt kell visszajuttatni a gyártóhoz, így még egy kört kellett futni, hogy a feladandó dolgok egy kupacba keveredjenek. A StarKing szervizesei felajánlották, hogy ahelyett, hogy egy újabb kört autókáznék, ők 1500 HUF futárköltség ellenében házhoz küldik a telefont – így is történt, a készülék pénteken rendben megérkezett (ezúton is köszönet a fiúknak minden segítségért). Az Apple ezzel egyidőben, a hibás készülék megérkezését nem megvárva elindított Hollandiából egy ugyanilyen telefont, amelyet ma délelőtt meg is hozott a futár. Átvettem, aláírtam, SIM beleugrott, restore lefutott, elkezdtem telefonálni. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hiba nem jelentkezik újra, de majd biztosat egy jó hét használat után mondjunk. Pár órával azután, hogy a futár letette a telefont, egy külföldi, nem titkosított számról jelentkezik az AppleCare munkatársa. Elmondja, hogy nagyon sajnálják a kellemetlenséget, amit okoztak, kompenzálnának érte, nézzek körül a magyar Apple store-ban, válasszak egy tokot vagy fülest a telefonhoz, ha valamelyik jól jönne. Megköszönöm, nyitom a browsert, közben beszélgetünk – megemlítem neki, hogy nekem ez a csere egy 400 km-es utamba, némi időbe, telefonálgatásba és 1500 HUF postaköltségbe fájt, de akceptálom azt, amilyen korrektül kezelik az egészet, nem magára hagyva az ügyfelet (nota bene: ezúttal 3. alkalommal hív az AppleCare magától vissza). Jönnek közben az ötletek, hogy mit válasszak, plusz az ügyfélszolgálatos megemlíti, hogy ha nem tudnék választani, illetve most épp nincs szükségem az áruházból semmire, akkor egy közösen kitalált fair összeget vissza is utalhatnak. Jelen esetben, az általam felsorolt költségeket is figyelembe véve 15000 HUF-ról beszélünk, amit a magam részéről korrektnek érzek. Keresés közben eszembe jut, hogy pont most készültem egy Magic Trackpad rendelésére – ez ma 19900 HUF, rákérdezek, hogy ez még belefér-e a kompenzációs limitbe, a válasz IGEN, küldik és remélik, hogy a telefonnal nem lesz több gondom és sikerült halványítaniuk a kellemetlen emléket. Na kérem szépen: ezt lehet ügyfélszolgálatnak nevezni, minden más smafu.]]>

Kálvária #5: AXA csoport Magyarország

#1, #2, #3, #4. Ma délelőtt ajánlott levelet hoz a postás a banktól – a levelet 2011. november 10-én keltezik, 14-én adják postára. Tájékoztatnak benne, hogy a végtörlesztési kérelmet nyilvántartásba vették, továbbá mellékelnek egy tételes tartozáskimutatást is – gondolom ez az a dokumentum, amelyet az előző két pár kérelem benyújtásakor is ki kellett volna küldeniük. Megnézem a múlt héten kiszámolt összegeket, nagyságrendileg minden egyezik, most úgy tűnik, hogy végtörleszthetek. 2011.11.15 12:35:00: felhív egy AXA alkalmazott a +36 20 905 0500 számról. Kb. 8 percben elmeséli, hogy

  • a bank _mégis_ megtalálta a beszélgetéseket (nota bene: itt még az van, hogy sehol nincsenek a voice recordok)
  • a beszélgetések (vagy nem tudom mi) alapján újragondolták a panaszomat és lényegében helyt adnak neki, így ennek értelmében a 2011. október 27-ére benyújtott végtölesztési kérelmemet elfogadják és teljesültnek tekintik
  • az engem 2011. október 24-én tájékoztató üfsz. operátoruk arról ugyan informált, hogy 3 banki munkanappal előbb kell a végtörlesztés összegének a hitelszámlán lennie, azt viszont nem közölte, hogy ez immáron veszett fejsze, mivel úgysem tud a pénz megérkezni időre
  • ellenőrizte, hogy a hitelszámlákon rendelkezésre állnak a szükséges összegek, a különbözetet a bank a hitelek zárása után az általam megadott számlára visszautalja
Mindezek után a bank nevében udvariasan elnézést kér, majd még egyszer felhívja a figyelmemet arra, hogy rögzített vonalon beszélünk és felteszi a kérdést, hogy elfogadom-e a fenti tájékoztatást. Erre én természetesen IGEN-nel válaszolok. Az egész 8 perces beszélgetés kulcsa ez az utolsó IGEN. Abban az esetben ugyanis, ha a pénzügyi szervezet panaszirodája nem ad ki panaszt elutasító határozatot (márpedig ez esetben nem fog, mivel én épp most egyeztem bele, hogy elfogadom az ő ajánlatukat, melynek értelmében mégis csak képesek visszamenőlegesen 2011. október 27-ei dátummal lezárni a hitelt), úgy a PSZÁF/PBT-nél további panasznak helye nincs. Azonban az ügy ezidáig extra erőforrásokat igényelt: számtalanszor telefonáltam, kérelmeket küldözgettem, mi több: személyesen vittem be újabb két kérelmet a tőlem 180 km-re levő AXA csoport Magyarország központi fiókjába, nehogy elkeveredjen (nota bene: a végtörlesztési kérelmeket csak a területileg illetékes AXA fiókhoz VAGY az AXA központi fiókjához lehet benyújtani – ez áll az elutasító levélben). Ennek egyenes következménye tehát, hogy még egyáltalán nincs elásva a csatabárd, stay tuned! Végül, de nem utolsó sorban a kedves olvasó megítélésére bízom: döntse el, vajon mennyi befolyással bírt a bank döntésére az, hogy az utoljára leadott két végtörlesztési kérelem megjegyzés rovata így nézett ki: axa-comment ]]>

iPhone 4S – invalid SIM, No SIM

blogján az iPhone 4S furcsa hibájáról, amelyről a mai napig még csak fórumokon lehetett olvasni:

…a független iPhone 4S egész egyszerűen nem hajlandó működni ha Telenoros SIM kártya kerül bele, viszont más kártyákkal tökéletesen működik, de megmagyarázhatatlan módon ha az ismerősünk Telenoros kártyája kerül a készülékbe, azzal simán felcsatlakozik a hálózatra a készülék.
A magyar fórumokon is javarészt a magyar Telenor SIM kártyák és az iPhone 4S inkompatibilitásáról megy a diskurzus – az Apple saját belső discussions.apple.com fórumánank releváns threadjében azonban ez sokkal tovább nyílik. A fórumban ugyanerre a problémára panaszkodó felhasználók jelenleg az alábbi szolgáltatók ügyfelei az alábbi országokban (a tiszta kép kedvéért tegyük hozzá, hogy az USA-ból postoló panaszkodók nagy része valószínűleg szolgáltatóhoz kötött készülékkel éli meg ugyanazt a problémát, amit a többi országban a független készülékek tulajdonosainak egy része, hiszen a thread 2011. október 15-én indult és az Egyesült Államokban csak most kezdték meg a független készülékek forgalmazását):
  1. AT&T – USA
  2. Sprint – USA
  3. Verizon – USA
  4. ?ismeretlen? – Ausztrália
  5. Telstra – Ausztrália
  6. Optus – Ausztrália
  7. ?ismeretlen? – Egyesült Királyság
  8. Virgin Mobile – Egyesült Királyság
  9. Orange – Egyesült Királyság
  10. Vodafone – Egyesült Királyság
  11. Airtel – Egyesült Királyság
  12. T-Mobile – Németország
  13. o2 – Németország
  14. Vodafone – Németország
  15. Netcologne – Németország
  16. ?ismeretlen? – Hollandia
  17. Simpel – Hollandia
  18. T-Mobile – Hollandia
  19. ?ismeretlen? – Franciaország
  20. Orange – Franciaország
  21. Vodafone – Egyiptom
  22. T-Mobile – Szlovákia
  23. Telenor – Dánia
  24. Vodafone – Csehország
  25. Movistar – Argentína
  26. Tele 2 – Svédország
  27. ? – Hong Kong
  28. VIVA – Kuwait
  29. Bob.at – Ausztria
  30. MTS-Armenia – Kanada
  31. Vodafone – India
  32. Vodafone – Spanyolország
  33. ?ismeretlen? – Kenya
  34. T-Mobile – Lengyelország
  35. TIM – Brazília
A fórum jelenleg 15 oldalnyi kommentet tartalmaz (15 oldal/komment). A fentiekből jól látszik, hogy ez több, mint 20 különböző szolgáltató, több, mint 10 különböző országból. Most magyar aspektusból nézzünk meg pár érvet, amely a készülék hibátlansága mellett és a Telenor mobilszolgáltatóval szemben áll: Érv: csak a Telenorral vannak problémák, más SIM-ekkel működne / működik. Ellenérv: olvasd el újra a fenti hibalistát. Érv: a Telenor az Apple által “nem támogatott mobilszolgáltató”, nincs Telenor carrier bundle, ezért nem párzik a SIM a 4S-sel. Ellenérv: független GSM készüléknél támogatott mobilszolgáltatónak azt a szolgáltatót nevezzük, mely GSM hálózatot üzemeltet. Érv: van megoldás, mégpedig:
  • ki kell kapcsolni a PIN lockot, akkor megy
  • ki kell kapcsolni az automata szolgáltató keresést, az megoldja
  • ki kell kapcsolni a 3G adatforgalmat, akkor megy
  • le kell ragasztani a microSIM szélét, mert rövidzárat okoz
  • régi SIMet kell microSIMre alakítani, úgy menni fog
  • 128 kb-os SIM kell bele, azt szereti
  • fekete kakast kell áldozni teliholdkor, az meggyógyítja
Ellenérv: ha az adott SIM kártya az adott hálózaton az adott pozícióban egy másik, független GSM készülékben működik, akkor a független iPhone 4S készülékben is működnie _kell_. Btw az utolsó érvet még meg kellene vizsgálni, hátha – 2011 december 10-én lesz telihold legközelebb, addig pont van idő beszerezni a madarat. Nem szürkeimportos független iPhone 4S készüléket Magyarországon a T-Mobile, a Vodafone és az apple.hu webshop forgalmaz. Egyik forgalmazónál sem szerepel a termék leírásában az, hogy a készülék csak bizonyos mobilszolgáltatók GSM hálózatán működne. Ha tehát egy GSM hálózatra tervezett, szolgáltatótól független készüléket vásárol az ügyfél, akkor joggal várhatja el, hogy az az eszköz bármely GSM hálózaton működjön. Gondoljunk csak bele: hogy használja a tulajdonos külföldön a készülékét helyi SIM kártyával? Imádkozzon, hogy az kompatibilis legyen? Update: 2011. december 16-án kijött egy iPhone 4S software update, amely a fent leírt hibát hivatott orvosolni. Az erről szóló Apple support dokumentum erre.]]>

Kálvária #4: AXA csoport Magyarország

#1, #2, #3. Tegnap leadtam az újabb két kérelmet a 1138 Budapest, Váci út 135-139. szám alatti központban. Az ügyintéző unottan átvette, ráütött egy érkeztető bélyegzőt, majd várta, hogy elhúzzak. Nem tettem, míg egy másolatot nem adott a beérkeztetett dokumentumokról – különben hogy a fenébe fogom bizonyítani újfent, hogy mindez megtörtént? 2011.11.07 16:06:00: Késő délután a pécsi iroda munkatársa magától keres: közli, hogy a múlt héten sajnos offline volt, most látja csak, hogy elutasították a kérelmeket, a panasziroda állítólag hiába keresi a beszélgetések logjait, nincsenek meg valami rejtélyes okból kifolyólag. Megnyugtatom, hogy a Telenor majd csak tud adni híváslistát. Ő is elmondja, hogy sajnos új kérelmek benyújtására van szükség, majd részletesen elmagyarázza, hogy kb. egy havi részletet bukok azzal, hogy a bank ily módon “csúsztat”. Sajnos a számokat nem tudom leírni vezetés közben, de majd másnap megkérdem a központi ügyfélszolgálatot. A pécsi iroda munkatársa az egyetlen ember, aki az egész üggyel érdemben foglalkozik. 2011.11.08 10:53:22: hívom a központot. Üfsz. látja a beérkezett kérelmeket, ám nem tudja nekem megmondani, hogy mennyivel tartozom, (#wtf) várjam meg a tartozáskimutatást, mely majd postán érkezik. Nota bene: eddig négy darab kérelmet adtam be, egyetlen egyszer nem küldtek még tartozáskimutatást a banktól – az egyetlen levél, ami tőlük érkezett az üggyel kapcsolatban, a végtörlesztések elutasítása. Emlékezzünk csak vissza, ugyanez az üfsz. korábban még képes volt összeget mondani, hisz így tudtam elutalni a pénzt. 2011.11.08 11:01:00: hívom a pécsi irodát. A bank úgy látszik egyetlen segítőkész embere 2 perc alatt fillérre kiszámolja, mennyivel tartozom még a csúszás miatt. 10 perccel később elutalom a két hiányzó összeget, a megcsúszott CHF részletet bűvös 260 HUF/CHF árfolyammal kalkulálva, felkerekítve, reménykedve, hogy ezúttal elég lesz. Ellátogatok a PSZÁF/PBT oldalára, elolvasom a teendőket, letöltöm az ügyfélkapus bejelentéshez tartozó telepítőkészletet, kitöltöm amit jelenleg tudok, majd várok 2011. november 26-áig: az AXA bank panaszirodájából a panaszom elutasításának írásban addig a napig be kell érkeznie, ezt pedig csatolnom kell a PBT-nek benyújtandó kérelemhez. ]]>

Kálvária #3: AXA csoport Magyarország

első és második része után itt az újabb epizód: nézzük, mi történt 2011 október 27-e óta. 2011.10.27 14:09:30: beszélek a pécsi fiók egy munkatársával (név a szerkesztőségben). Elmondom az egész hajcihőt és hozzáteszem szépen, illedelmesen, hogy ha nem tudunk megoldást találni, akkor kénytelen leszek a PSZÁF-hez fordulni jogorvoslatért. Az alkalmazott időt kér, utána néz, visszahív. Visszahívás után közli, hogy minden rendben, már csak egy aláírásra vár, hogy zárják a történetet, kis türelmet kér. Türelmem közel végtelen, hisz itt a hosszú hétvége. November 2-áig bírom. 2011.11.02 11:48:33: beszélek a 27-én megtalált alkalmazottal. Ő elmondja, hogy épp most akart hívni, a panasziroda már keresi, hogy kikkel beszéltem (btw az én mobilszolgáltatómnak is van call logja, segítek szívesen, hogy kikeressék az ügyfélszolgálat állítólag rögzített beszélgetései közül az üggyel kapcsolatos hívásokat), de még kis türelem, megoldják. 2011.11.04, egész nap: szerencsétlen pécsi alkalmazottnak valószínűleg már megvan a számom, legalább negyvenszer próbálom elérni őket, hiába, nem vesznek fel. 2011.11.05 09:00: a postás hoz egy tértivevényes küldeményt az AXA banktól, benne két oldalon a két CHF hitel végtörlesztésére vonatkozóan az alábbi szöveg:

Tisztelt Ügyfelünk! A ???????? azonosító szám alatt nyilvántartott kölcsönügyletének visszafizetésére vonatkozó kérelmében foglaltakat az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének (továbbiakban: Bank) hatályos Lakossági Hitelezési Üzletszabályzata alapján megvizsgáltuk. Tájékoztatjuk, hogy az előtörlesztés bejelentett értéknapját megelőző harmadik banki munkanapon 08.00 órakor a hitelelszámolási számlán rendelkezésre álló egyenleg nem nyújt fedezetet a bejelentett értéknapon történő előtörlesztéshez. Fentiekre tekintettel a bejelentett értéknapra vonatkozó előtörlesztési szándékát a Bank meghiúsultnak tekinti. Tájékoztatjuk, hogy új bejelentését a területileg illetékes Ügyfélcentrumban vagy a Bank központi épületében működő Ügyfélcentrumban (1138 Budapest, Váci út 135-139.) teheti meg. Amennyiben további kérdése merülne fel, kérjük, hívja Telefonos Ügyfélszolgálatunkat a (06-1) 465-65-65-ös telefonszámon.
2011.11.05 09:39:00: hívom az ügyfélszolgálatot, hogy most akkor mire véljem ezt az elutasítást. Operátor “megnyugtat”, hogy ez csak egy automata levél, várjak türelemmel, mert a panaszirodának (az ügyféllel szemben) 30 napja van a panaszt kivizsgálni, az meg még ugye nem telt el. Hozzáteszi még, hogy a panasz elbírálásáig lehet, hogy érdemes lenne újabb két kérvényt beadni (nota bene: a pénz a bank számláján van 2011. október 25-e óta, azaz 11 napja). Kérdésemre, hogy mi garantálja azt, hogy nem hányják el az újabb két kérvényt, nincs válasz.

TODO

Hétfőn Budapesten dolgozom. A két kérvényt újra benyújtom, most már személyesen “a Bank központi épületében működő Ügyfélcentrumban”. Ezzel egyidejűleg összeszedek minden infot arról, hogy milyen dokumentumok összegyűjtésére van szükségem ahhoz, hogy a PSZÁF-nél az AXA bank ellen jelen ügyben bejelentést tegyek.

This means war.

]]>

LN2 kísérlet vanília fagyival

folyékony nitrogén (=LN2) nem játékszer: a -196 ℃-on forró folyadék durva fagyásos égési sérüléseket képes okozni, ezért nem kapsz belőle többek között a vegyesboltban. Mi azonban pont ezt az ijesztő hideget használtuk ki, amikor bő két perc alatt gyártottunk a segítségével fagyit: Az így készült hűvös édesség hihetetlen krémes textúrájú, mivel a fagyás annyira gyorsan megy végbe, hogy a hagyományos, hosszúkás, zömmel tű alakú jégkristályok helyett nagyon apró mikrokristályok jönnek létre. A fantasztikus állagnak azonban megvan az ára: ha az így készült fagyi nem kerül azonnal hidegbe, akkor nagyon rövid időn belül megindul az olvadás, ezért elkészülte után rögtön érdemes fogyasztani. Nos, ez utóbbiban nem volt hiba 🙂 ]]>