2 éve hazaköltöztünk és a fiaimmal közös céget kezdtünk el építeni – ez lett a Három Kutya Kft. A cég KNX épületautomatizálással, villanyszereléssel és napelemes rendszerek telepítésével foglalkozik.
Már 1999-ben megcsináltam egy KNX kurzust Budapesten – igaz, akkor még EIB-nek hívták:
Akkor borzasztó drágának tűnt, de imádtam a decentralizáltságát és azt a mérnöki zsenialitást, ahogy anno a német mérnökök mindezt összerakták.
Sajnos az ára miatt el kellett anno ezt engedni, de az automatika nevű gépszíj azért elkapott.
Az amerikai X10-zel kezdődött, ami az erősáramú vezetékre modulálva kommunikált. Erről viszonylag gyorsan lejöttem, mert több sebből is vérzett, de legfőképpen rettentő instabilnak bizonyult.
A következő lépés már saját szoftver lett. Találtam egy magyar hardvergyártót, akik RS485 alapú eszközöket gyártottak. Ezekhez írtam egy kliens-server architektúrát. A server ANSI C-ben készült és Linux alatt futott, a kliens Macromedia (később Adobe) Flash alkalmazás volt, amiben az Actionscript motort használtam a dinamikus kontent készítéséhez:
Imádtam ebben a toolban a dinamikus minimap-eket, amik azóta is hiányoznak:
Annyira szerettem ezt, hogy összeálltunk a hardvergyártóval és kb. 30 épületre el is adtuk az egészet.
Egy idő után ez is abbamaradt, majd ern0 cimborámmal elkezdtünk dumálni valami coding problémáról (ha jól emlékszem, akkor a mutexekkel küzdöttem talán). Ez oda vezetett, hogy nekiálltunk egy új homeaut szoftveres megoldást készíteni.
Amit kitaláltunk, abból egy prototípus megoldás lett, 2 projektet fejeztünk be vele, aztán elmúlt. Pedig micsoda gyöngyszemet alkottunk:
Ilyen doksiból van vagy 200 oldalnyi 🙂
A prototípus dataflow architektúrára épült, minimális hardverigényű volt, redundáns servereket lehetett benne definiálni és könnyen lehetett hozzáadni tetszőleges protokoll támogatást, illetve nagyjából bármit, amit csak szerettünk volna.
A szűk egy évnyi melóból kétszer is tartottunk meetup előadást – ha eléggé nerd vagy hozzá, akkor itt és itt vannak.
Summa summarum, a home automationt régóta kerülgetem – olvashattál róla itt a blogon eleget. Az EIB időközben KNX lett, én meg még Hollandiában élve gondoltam egyet és átmentem Belgiumba megcsinálni a KNX basic és KNX advanced kurzusokat, végül pedig itthon Nagytarcsán a KNX HVAC traininget is. Már csak az oktatóit lehetne elvégezni, de ahhoz training centert kellene építenünk.
Szóval jött a mára már megfizethetőbb KNX, ilyen szép vasakkal:
Nekiálltunk hát automatizálás specialista villanyszerelő céget építeni a fiúkkal. Ez tart 2 éve és minden percet elvisz – de ma változik valami.
Mától a háromkutya.hu blog fogja kicsit jobban tolni a kontentot – legalábbis a munkával kapcsolatosat. Ha idejártál olvasni, lehet, hogy ez is tetszeni fog. Igyekszünk mindenről írni, amit mi megtapasztalunk és megtanulunk.
Elkezdtük nézni az NCIS Sydney-t. Nem igazán a krimi miatt, sokkal inkább a lokáció vonzott, így nagyjából pár másodpercenként meg-megállítva “versenyeztünk” Erával, hogy ki mikor ismer fel egy-egy helyszínt.
Az első évad első epizódja az ausztrál haditengerészeti bázis körül forgolódik. A bázis mellett, Woolloomoolo Wharfon lakott Kati barátnőnk, sok kellemes emlék köt ide. Woolloomoolo-t nem volt nehéz kiszúrni:
Így nézett ki 2019 június 29-én, az utolsó reggelen amit Ausztráliában töltöttünk:
Aztán 20 perc körül jött egy jelenet, ami a Navy Walsh Bay-beli raktárában játszódik:
A bal szélső lépcsőt nem találtuk ugyan, de meglett ez a lokáció is:
Erről eszembe jutott, hogy bő egy héttel indulás előtt bicajoztam erre és fel is vettem az egészet, majd vágtam belőle egy videót a városban futókról. Három perccel később meg is lett a helyszín a saját archívumból:
Forrest 2003-ban került hozzánk, Forrest Gumpról kapta a nevét (3 kutyánk volt akkoriban). 2003-ban még nem tudtam mi az a Mac, nem voltak okostelefonok és talán pár évvel azelőtt láttunk először internetet. Na ilyen kort élt meg Forrest cica, túlélve pár másik cicát és 5 kutyusunkat is.
Már biztosan megint Dormi kergeti őt a cicamenyországban, ahogy idelent tette mindig.
Erával mostanában esténként megnézünk egy-egy hosszabb tudományos ismeretterjesztő videót. Így került elénk ma Bor Zsolt lézerfizikus 2003-as előadása a Mindentudás Egyeteméről. Bő 48 perc, de nagyon megéri, nézzétek meg ti is:
Az előadás végén van szó a lézerek orvosi alkalmazásáról a szemészetben. Az előadó a PRK, Lasik és IntraLASIK technikákat magyarázta, én meg döbbenten ülve néztem, ahogy bemutatja azt a magyar csapatot, akiknek nagy eséllyel a 2003 februári sikeres lézeres szemműtétem köszönhetem.
Preface: ez egy hirdetés poszt. Ha nem akarsz épp DSLR-t venni de fotós geek vagy, akkor is érdekes lehet végigmenni rajta, hátha tudok némi inspirációt adni.
Nem gondoltam, hogy egyszer meg akarok válni ettől a géptől és a hozzá való dolgoktól, annyira szeretem. Ha épp DSLR-t vennél, érdemes elgondolkodni ezen a csomagon, mert belepakolok mindent, amiből a nekem tökéletes kitet megépítettem. Mutatom mi van benne:
Itt van pár tétel kicsit más szögből is:
Hogy mesélni tudjak a sokmindenről, beszámoztam a tételeket:
1. Nikon D750 váz
A D750 2014-ben jelent meg. A kameráról nálam sokkal többet / okosabban elmond a DPReview tesztje, illetve ez a 2023-as videós vélemény:
Én inkább arról mesélnék, én mit szeretek nagyon benne:
51 pontos, nagyon gyors és precíz autofókusz, tűéles képek
beépített digitális vízmérték
fel/le hajtogatható LCD
dupla SD kártya foglalat
alaposan átgondolt és a végletekig testreszabható UI
A vázban 15842 expó van.
2. Sigma 35 mm f1.4 ART objektív
Már a Canon 5D Mark II-höz is egy fix 35 mm-es obit használtam. A 35 mm-es fixről Árkossy Zsolti barátom győzött meg szuper egyszerűen. Azt mondta, nyissam meg a Lightroomot és nézzem meg, hogy milyen gyújtótávolsággal készült a képek nagy százaléka, majd vegyem meg abból a fix obiból a létező legnagyobb fényerejűt. Nálam 80% felett volt 35 mm körüli kép, így lett a Canon fix 35-ös obija a Canon 5D Mark II állandó társa, majd később a D750 Nikonon ez a Sigma.
Szakavatott review a Sigma 35 mm f1.4 ART-ról is van a DPReview-től, a videóban pedig Josh Winarski mesél róla:
Amit én imádok ebben az obiban:
borzasztó gyors és precíz az autofókusz
szinte teljesen hangtalan
az f1.4-gyel koromsötétben is van nálad egy használható DSLR pakk
és persze gyönyörű rajzú
Extrák
A nagy Nikont és a Sigma obit még akkor vettem, amikor Lengyelországban éltünk. Rengeteget cipeltem mindenhova és idővel a többi fotós geekhez hasonlóan a kitet elláttam jópár kiegészítővel – ezek jönnek most.
A srácok a Really Right Stufftól elmagyarázzák, miért is jó az L plate:
Örök kedvencem az Arca Swiss gyorscseretalp rendszer: szinte minden fotós cuccom ilyen és egy csomó Arca Swiss kompatibilis 3D nyomtatható kiegészítőt terveztem és tervezek a mai napig hozzá:
A Really Right Stuff L plate-je Arca Swiss kompatibilis. Ezen túl villámgyors portrait / landscape átállást tesz lehetővé egy állványon és két oldalról védi is a kamera vázát.
Ha a poszt 2. képén jobban megnézed az RRS L-plate jobb oldalát, akkor feltűnhet, hogy azon van egy látszólag értelmetlenül nagy lyuk. Well, az a lyuk a 13. tétellel függ össze, lejjebb mindjárt mesélek róla!
A Spider Holster SpiderPro [7] övcsatja arra jó, hogy a kamerát az övedre akasztva tudd cipelni. Az utólagos upgrade-ként árult Arca Swiss adapterrel pedig oldható módon lehetett az Arca Swiss talppal ellátott kamerát Spider Holster kompatibilissé tenni.
A Peak Design Capture mount szintén Arca Swiss kompatibilis talpat használ, amit a kamera aljára (vagy bármi más hurcolandó dologra, amin állványmenet van) lehet felcsavarozni. A Capture övre vagy akár a hátizsák vállszíjára is rögzíthető.
Az ND szűrők arra valók, hogy csökkenteni tudd a lencsébe bejutó fény mennyiségét és így hosszabb expozíciós időt használva tudj fotózni. A variable density ND filterekben két polárszűrőt fordítanak egymással szembe és ezeket egymáson elforgatva tudod állítani a sötétítés mértékét.
A Sigma 35 mm f1.4 ART obi 67 mm-es, én anno 77-mm-es vari ND szűrőt találtam és tekertem rá egy 77-67 mm-es szűkítőt, így téve kompatibilissé a 35-ös Sigma objektívvel.
Ez egy szilikon lencsesapka, ami jó az obi elejére/hátuljára, víz és porálló, soha le nem esik magától és valamennyire az ütéstől is védi az objektíved.
Rengeteg fotós táskát kipróbáltam és ezt szerettem a legjobban. A Nikon+Sigma combo és egy csomó apró köcölék tökéletesen fittel bele, ráadásul ha egy hosszabb teleobjektívvel kellene hurcolni a Nikont, csak ki kell zipzározni az alsó objektív hosszabbító részét és így akár a 70-200-as tele is elfér benne a vázon.
Erre a szíjra közel negyed évet vadásztam. Rengeteget kerestem azt a vállszíjat, aminek a végén szabadon foroghat a kamera, de ugyanakkor egy mozdulattal leválaszthatom róla és ehhez nem kell szíjakat kibefűzögetni.
Minden továbbit elmagyaráz ez a video:
A szíjat eredetileg a fentebb emlegetett Really Right Stuffnál találtam, akik szintén rájöttek, hogy milyen jó ötlet, ha a saját L plate-ik aljában implementálják a MagPul MS4 rugós csatlakozójával kompatibilis lyukat. Megcsinálták és kész is volt a tökéletes kameraszíj!
A kamera és Nikon kompatibilis távvezérlők összekötésére való kábel. Én az Edelkrone slidereivel használtam. Anno véletlenül 2 db került a rendelésbe, így az eFi DSLR gigapackban is mindkettő benne van.
A PinOut egy japán csapat által tervezett Bluetooth LE alapú kis kiegészítő, ami a kamera adatportjából kapja a tápot. A hozzá való mobil alkalmazással távirányíthatod a kamerát, de ami nekem sokkal fontosabb volt, hogy a kamera a benne levő GPS-t használva azonnal geotaggeli a készített képeket.
16. Sigma / Nikon váz sapkák és egy extra sárga meglepetés
A két sapka a D750 vázzal és a Sigma objektívvel érkezett, az alattuk levő sárga izét viszont én terveztem és nyomtattam:
Amikor terepen fotózol, a lencsesapka van útban leginkább. Persze elrakhatod a fotós táskába is, de mennyire praktikus lenne, ha egy mozdulattal fel lehetne csíptetni mondjuk a kamera szíjára?
A nyomtatott, 67 mm-es sapkához való kis gadget pont erre szolgál.
17. Finom fókuszállító eszköz
A neve elmond mindent: felhúzod az objektív fókuszgyűrűjére és a két hosszú lábánál fogva egész finoman tudsz fókuszt állítani. Videózáshoz találtam ki.
18. Amik lemaradtak a fotókról
Természetesen a pack része a kamerával szállított standard Nikon akksi, akksitöltő és a töltőhöz való borotvazsinór, továbbá 2 db 90 MB/s sebességű 64 GB-os SanDisk Extreme SD kártya is.
Mennyi, hogyan?
A komponensek mai ára kb így néz ki (amit megtaláltam használtban, annak használt ára van feltüntetve):
Nikon D750 váz használt: ~240.000 – 315.000 Ft
Sigma 35 mm f1.4 ART lencse használt: ~240.000 – 300.000 Ft
B+W XS-Pro MRC nano 67mm UV szűrő: ~19.000 Ft
Peak Design Clutch handstrap: 21.900 Ft
Really Right Stuff BD750-L L-Plate: ~58.000 Ft
Spider Holster SpiderPro mount és Arca Swiss adapter: ~45.000 Ft
Peak Design Capture: ~35.000 Ft
Hoya Variable Density ND filter: ~50.000 Ft
LensPen kit: 8.990 Ft
KUVRD univerzális szilikon lencsesapka: ~7.200 Ft
Think Tank Digital Holster 20 kameratáska: 34.990 Ft
Magpul Gen 2 MS4 Dual QD Sling szíj: 46.900 Ft
Nikon MC-DC2 távkioldó kábel: ~3.000 Ft
PinOut remote/GPS: ~24.000 Ft
Ez ~834.000 Ft mindösszesen.
A gigapack csak egyben eladó, 579.000 Ft-ért. Ha érdekel, kommentelj!
Bajai vagyok. Egy olyan magyar kisvárosban születtem, ahol 36 kg hal az egy főre jutó éves halfogyasztás, miközben a magyar alig eszik halat. 36 kg/fő akkora mennyiség, hogy abban a statisztikában, amiben ezt láttam csak egy okinawai halászfalu verte meg Baját.
A bajaiak átlagban hetente – két hetente főznek egy halat:
A halat megpucolják, irdalják, darabolják és sózzák. 1.2 liter vizet öntenek egy kiló halra, és egy nagy vöröshagymát vágnak apróra bele. Kantűzön főzik (ha lehet, akkor fán, de ha nem lehet, az nem akadályozza meg a bajait, hogy levet egyen), ami fontos, hogy a zubogva forrás kinyerje a csontenyvet. Forráskor egy nagy evőkanál rendes őrölt piros paprika megy bele, a széteső hústól tartók löttyintenek bele vörösbort, aztán 35-40 perc zubogás után leszedik és megeszik.
Az átlag fél kiló hallal számol személyenként, én simán veszek közel egy kilót per koponya, mert sosincs olyan, hogy ki kellene dobni a maradékot.
A bajai tésztával eszi a halat:
A tésztát feltesszük főni, ahogy megforrt a lé. A száraztészta általában Stranszki Julitól jön, vagy ha az ember épp nem lusta, akkor fog 10 deka liszthez egy tojást meg egy csipet sót, jól összegyúrja, aztán gyufa méretű darabokra vágja.
Nincs ebben semmi titok vagy mágia. Sok halbolt él meg a harmicezres kisvárosban abból, hogy attól a pillanattól, hogy a bajai megkívánta a levet, 30 perc múlva eladja neki a tisztított, irdalt, sózott, darabolt halat, amit a bajai hazavisz és 50 perc múlva halászlé formájában már meg is eszi.
A bajainak nem kell Baján lenni ahhoz, hogy halat főzzön. Én készítettem már a Dunán a homokban, Krakkóban egy Novotel szálloda tetején, Sydneyben egy toronyház teraszán, Rotterdamban egy kertvárosi kertben meg még ki tudja hány helyen.
Főtt már a hal uszadékfán, akácon, gázon, indukciós lapon. Nem mindig lesz ugyanolyan jó, de mindig megesszük.
Magyarországon nagy divat utálni dolgokat – nekem ez sosem ment. Én imádom a szegedi halat – ha megfőzi valaki és megkínál vele, nagy örömmel eszem belőle. Igaziból egyetlen halételtől sem idegenkedek, sőt, állat jó seafood chowdert csinálok a családom szerint.
Na jó, az előző állítás alól egy kivétel van: az indonéz gurame nem megy le a torkomon azóta, amióta tudom / láttam, hogy lehet azért büdös egy kicsit, mert fekáliás tóban tenyésztik több helyen.
Summa summarum, a halászlé jó dolog és mi bajaiak tésztával szeretjük. Én és a családom sem veti meg sem a szegedit, sem a bármelyik másikat, de nyilván a ~6 éves korunk óta pár heti rendszerességgel fogyasztott halászlé adja a standardot az agyunkban.
Két épület között kell a LAN-t átlőnünk – ehhez találtuk meg a Ubiquiti NanoStation 5AC Loco antennáit, amik pont ezt a problémát oldják meg. Először csináltam ilyet, eléggé fogalom nélkül, de gondoltam nem lesz ez túl bonyolult dolog.
Az antennákat csak PoE tápellátással lehet etetni, de azzal semmi baj. Van a házban egy atomerőmű méretű 24 portos Ubiquiti Professional PoE switch és egy UTEPO SF10P-FHM, mindkettőn van szabad port is (a nagy dögön ráadásul PoE+ és PoE++ is), így halál nyugalommal szereltem fel őket.
Kis kezeimmel gyönyörűséges UTP kábeleket krimpeltem, leteszteltem a drótot is és a switchekkel való kapcsolatukat is, megteszteltem a PoE tápátvitelt ahogy illik és minden tökéletesen rendben volt – gondoltam én hülye.
A kis antenna megkapja az UTP kábelt én meg mennék a computer elé konfigurálni, de útközben a PoE switchre nézve azt látom, hogy se a Link se a PoE tápolás led nem aktív. Rámértem az antenna végén levő RJ45 csatin a PoE kapcsolatra, minden rendben volt, a nagy switch portjai meg tudják a Pair A (1, 2+ és 3, 6-) és Pair B (4, 5+ és 7, 😎 PoE tápolást is – akkor meg WTF?
A nagy switch 44-57V, illetve 50-57V DC feszültségen tápol, a kis UTEPO pedig 48-57V DC tartományban – ahogy én azt eddig a PoE tápról tudtam. És itt jön a trükk: a kis NanoStation antennáknak 24V 0.5A DC táp kell, különben nem szólalnak meg.
Ezt úgy tudod elérni, hogy veszel hozzájuk 2*14.70 EUR nettóért 2 db 24V-os PoE injektort. Végignéztem az összes point-to-point átjátszó antennájukat és mindegyiknek ez kell.
Nem mondom, hogy nem viszket a fejem búbja az idegességtől. 48V DC-ből kb. két üveggolyó áráért lehet 24V DC-t készíteni, amit a gyártó simán megtehetne az antennáiban. Vagy mondjuk mellékelhetné a speciális 24V DC-s PoE injektorokat, ahogyan teszi ezt szinte az összes WiFi access pointjánál.
