tintapop.hu lektorai összedugják a fejüket és eldöntsék, hogy mit osszunk meg belőle.
Sokszor kérdezték már tőlem búvárok és nembúvárok, hogy “Miért kell Cavtatig leküzdeni magad, mikor feljebb is van Adria és bázis is bőven?” – tudok rá válaszolni röviden is, meg terjengősen is.
Röviden azt mondanám, hogy Cavtat nekem már-már családias. Mišo apartmanja változatlan, az öreg minden alkalommal meglep minket valami főznivalóval. Boris bázisa mindig ugyanúgy ugyanazt a kényelmet adja. A két merülés között a kishalas kocsmában mindig ugyanazt a minőségű sitna riba pržena-t teszik le elénk és a helyi péknél is ugyanolyan a listano tijesto sa višnakom. Cavtat olcsóbb – nagyjából fele annyiba kerül, mint az Isztria. Cavtatban még nem sikerült végig rossz időjárást kifogni egyszer sem 2003 óta. Cavtathoz köt egy pár éve már nem közöttünk levő barátom emléke is, akire megemlékezünk minden egyes ősszel.
Terjengősen meg egyszer elmesélem Neked, ha velünk tartasz, mondjuk fent a hegy tetején, ahol ez a kép készült:
]]>
/me back
6 Replies
Amint a hajó kiér a nyílt vízre, a térerőnek annyi, garantáltan nem jönnek a support request hívások. A legfontosabb “dolgod” az, hogy csendben nézz, megfigyeld a víz alatti világot.
A vízalatti világban teljesen mások a fények. A felszín hullámzása a széltől függő intenzitással lengeti a Nap fénykardjait a mélykék felé. Ez valami olyan csoda, amit minden fotósnak látnia kellene élőben.
A víztömeg fokozatosan nyeli el a különböző hullámhosszú fényt – ~10 métertől nincs vörös, ~30-tól sárga sem, ~50-től minden kék. Van valami nyugtató az egyre kékülő mélyben.
Amint a füled is a vízbe ér, megszűnik a külső zajok nagy része és csak a kék marad, a fények, és benne a csend. Az egyetlen maradandó hangélményed a saját és társaid légzésének morgósan buborékoló zaja, mely merülésről merülésre szép lassan sztereotíp reflexszé alakul és azonnal kiváltja belőled a lassabb légzés – lassabb mozgás, nyugodt szemlélés viselkedésmintát, amint meghallod. Ez kell a búvárembernek, én mondom.
A kíváncsi búvár mindenhova bekukkant a víz alatt. Na jó, kezdetben még nem, mert visszatartja a default félsz az ismeretlentől, de ahogy nő a gyakorlata, ez egyre inkább felszínre tör benne. Aki nem fél az üregektől, az előbb-utóbb bujkálós-merülés fanatikus lesz, legyen szó akár sziklaüreges merülőhelyről, akár egy belül is bejárható roncsról – mindegy, csak bujkálni lehessen egy kicsit.
Az én személyes kedvencem bujkálós merülés témában a Claudia reef – megnézed a tavaly ősszel készült klipet és megérzed, hogy milyen:
Szinte teljesen mindegy, hogy a hajnalban felkelni készülő napot nézed, a víz fodrát bámulod, vagy a naplementében figyeled a hazainduló halászokat – az egész túrát átjárja egy máshol általam nem tapasztalt nyugalom. Testestől-lelkestől valóban pihensz: szabadnak érzed magad, friss levegőn vagy, a családod / barátaid között.
Végül, de nem utolsó sorban a dilis búvárok sok olyan dologra képesek a víz alatt, amit nem kifejezetten a tanfolyamon oktatnak nekik. Az utolsó búcsúzós merülés még csak rátesz az egész túrára egy lapáttal.
Summa summarum, megyek, kipihenem az eddigi 2010-et egy kicsit, aztán jövök vissza friss élményekkel megpakolva. Stay tuned! ]]>
]]>