DAS

Tisztelt Ügyfelünk! Köszönettel megkaptuk elektronikus üzenetét. Felmondási kérelmét elbíráljuk, az eredményről 30 napon belül írásban, postai úton értesítjük Önt. ]]>

14 thoughts on “DAS

  1. pappito

    hehe, szórul-szóra ezt irták nekem is.
    Miután a hölgy a telefonban (még a felmondás előtt) okoskodott, én biztos amit tuti alapon visszavontam a beszedési megbízásra feljogosítást a banknál. Aztán jött a pdf.
    Azóta semmi, semmi hivatalost nem kaptam arról, hogy tényleg megszűnt-e a szerződésem.
    Mondjuk nem érdekel, hajtsák be 🙂

    Reply
  2. eFi Post author

    Jack:

    Tisztelt DAS,
    Ezúton közlöm, hogy az Önökkel kötött xxxxxx, valamint a xxxxxx
    kötvényszámú szerződéseket azonnali hatállyal megszüntetem. A
    szerződés felmondását megpróbáltam a központi ügyfélszolgálati
    számukon, valamint az ügyfélszolgálat által megadott új, és az általam ezidáig ismert régi DAS ügynökön keresztül is megkísérelni, de erre a mai nappal bezárólag nem került sor, mivel a szerződés megszüntetése az ügynökeiknek nem volt annyira fontos, mint a megkötése.
    Indoklásul elmondom, hogy megszüntetés oka a fent leírt hozzáállás
    mellett az, hogy egy jelenleg 3 éve húzódó biztosítási perben nem
    találtam megfelelőnek az Önök által kirendelt jogi képviselő
    hozzáállását, s a jogvédelmi biztosítási szerződésem fenntartására
    eziáig közel annyi pénzt költöttem már el, mint amennyiért a Posta
    Biztosító ZRt-t az Önök által megbízott jogi képviselő perli.

    pappito: én is ezt tettem, csak fordítva – előbb tiltottam le a beszedési megbízást, aztán szóltam nekik, hogy game over.

    Reply
  3. Aszfaltbetyar

    no, jokor jott ez a poszt, akkor en mar nem is erdeklodom tovabb a szolgaltatas utan…

    Reply
  4. Tóth Zoltán

    Nekem 5 vagy 6 éve van DAS-om. Sokra nem mentem vele. Volt egy szilveszteri utunk ami csődbe ment cég miatt meghiúsult, elküldtek egy ügyvédi céghez akik átvették az iratokat és azóta se jeleztek vissza ( ez 2 éve ), hogy mi van az üggyel.
    Más : bármi problémám volt, azt mondták egyezkedjek ( én ). Nem tolonganak azért, hogy elválaljanak egy ügyet.
    Más : megbüntetett a rendőrség helytelen parkolásért, felhívtam őket, elválalták és most 5 év után elintéztek egy ügyet és nem kellett kifizetnem a 30 rugót.
    Más : viszont, ma egy ügyvédnél jogásznál egy jogi tanácsadás 15-20 ezerbe kerül, ha beleszáímolom hányszor hívom őket tanácsadásért akkor viszont az évi 65 ezer már nem olyan sok.

    Reply
  5. Kata

    Sziasztok!
    Mi is szeretnénk felmondani a D.A.S.-os szerződésünket, de az üzletkötők arra hivatkoztak, hogy 3 éves határozott szerződést írtunk alá, amit nem lehet csak úgy felmondani és kötelesek vagyunk fizetni.
    Nálatok is hasonló a szituáció? Idő előtt felmondtátok?
    Pls help!

    Reply
  6. Kata

    És próbáltad előtte is felmondani? Vagy kivártad a 3. évet, mikor jelezted a felmondási szándékod?
    Nem igazán értem, miért köteleznek valamire, amit az ember nem szeretne?

    Reply
  7. Gyula

    Hali!
    Nehogy valakinek eszébe jusson ezekkel szerződni,,,Én is jól meszívtam….
    Lehuzós szar cég.

    Reply
  8. Bernadett

    Sziasztok! 2014.05.16.- án lesz a Das- nél 3 éves a szerződésem! Az lenne a kérdésem, hogy tudok megszabadulni vagyis felmondani? A képviselő miután mondtam neki hogy meg akarom szüntetni nem keres! Az ügyfélszolgálat nem válaszol! És mikortól mondhatom föl? Ugyanis a májusi részletet már nem akarom fizetni! Köszi a segítséget előre is!

    Reply
  9. Tulkien

    Sziasztok,
    Nekem sem engedik, hogy felmondjam a D.A.S. szerződésem. 3 év még nem telt le.
    Tudna valaki segíteni?
    Köszönöm

    Reply
  10. Marianna

    Sziasztok!Én is felszeretném mondani a szerződésem de nekem is azt mondták,hogy nem lehet 3 éven belül felmondani!Valóban így van?Valaki esetleg mondta fel 3 éven belül?Lett valami következménye?
    Előre is köszönöm!

    Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *