TL;DR: a címben emlegetett emu egy böszme nagy madár, ami így néz ki:

Ez a csodálatos állat egy csomó érdekes dolgot tud – sorolom:

• Ausztráliában őshonos és az ausztrálok az I. Világháború után még csatáztak is velük. Annak ellenére, hogy a hadsereget vetették be a szerencsétlen madarak ellen, a komplett “emuháborúban” csak 12 állatot pusztított el akkor az ember.
• Ausztrália egyik címerállata és az 50 centesre is emut nyomnak
• az ozzi farmerek nincsenek nagyon oda értük. Ennek az az oka, hogy ha nem találnak kaját, akár több tízezres csapatokba összeverődve mászkálnak táplálékot keresve.
• az emu kb. úgy mászkál, ahogy én kocogok: 7 km/h a standard tempójuk
• ha kiegyenesedik, jó 2 méter magas, ehhez képest relatíve könnyű, 30-60 kg
• a nőstény egyedek nagyobbak, mint a hímek
• repülni nem tud, viszont 50 km/h-val fut és nagyon jól úszik. Szeretnek fürdeni.
• doboló, röfögő és sziszegő hangot is ki tudnak adni – ezt javarészt párzási időszakban csinálják olyan hangosan, hogy jó 2 km-re is elhallatszik.
• a dobolásuk tényleg eszement hangos, egyszer hallottam élőben, sokáig fogalmam nem volt, miből jön ilyen erővel ilyen hang
• zömmel növényeket esznek és néha rovarokat. Az emésztés segítéséhez letolnak a gyomorba pár kavicsot is
• nagyon meleg napokon a tüdejüket párologtató hűtőként használva képesek a testhőmérsékletük megfelelő szinten tartására
• kilégzéskor az orrukban kicsapják a kilélegzett gázkeverékből a vizet és az újrahasznosítják
• nincs természetes ellenségük, viszont a kicsiket és a tojásokat a dingók vadásszák
• 8-10 sötétzöld tojást raknak egyszerre a hím által készített lapos fészekbe:

• a tojások 10-15 centisek, 400-600 grammosak, a héjuk kb. 1 mm vastag
• ugyanúgy mint a cassowaryknál, amint a nőstény lerakta a tojásokat, a hím nekiáll kikölteni őket. A csaj emu vagy tovább őrzi a nem kis területet, de az is előfordul, hogy új hímet keresnek
• a költési időszak 8 hét. Ezalatt a hím nem eszik és nem szarik, csak költ. Inni azt a lecsapódott harmatot issza, amit elér a fészekből kimozdulás nélkül. Napi 10 alkalommal átforgatják a tojásokat.
• a hímek a költési időszak alatt a testsúlyuk kb. 1/3-át elvesztik
• minden kis emucsirke csíkosan születik, majd a csíkos minta a 3. hónapra eltűnik róluk
• a hím fél-másfél évig a kicsik mellett marad és nekimegy bárminek, amitől fenyegetve érzi magukat – az embert is beleértve
• a kicsikből 2-3 éves korukra lesz ivarérett, 10-20 évet élnek meg vadon, fogságban többet
• az ozzik tenyésztik őket és a boltokban vehetsz tojást és emuhúst is kolbász vagy burger formájában

Szomorkodunk Gyerekkoromban kaptam a szüleimtől egy tengeri állatokkal foglalkozó könyvet. Jékely Endre fordította, “A vizek óriásai” lett a magyar címe és egy elbeszéléses katalógus volt mindazokról az élőlényekről, akik a bolygó vizeiben élnek és potenciális ellenfelei lehetnek az embernek. A vizek óriásait számtalanszor olvastam, nagyon érdekelt a dolog. Gyerekként leginkább az maradt meg bennem, hogy a könyvben szereplő élőlények mind az emberre kifejezetten veszélyes állatok és óvakodni kell tőlük. Sok évvel később aztán búvár lett belőlem és így a könyvben emlegetett állatok jó része is sokkal “kézzelfoghatóbb” távolságba került. A legjobban a lábasfejűek nyűgöznek le, ma azonban inkább a félelmesztős™ cápákról lesz szó. Az emberek túlnyomó többsége nagyon keveset tud a cápákról és a tudása java részét a rohadék Cápa film adja, amit az a Steven Spielberg rendezett, aki egy Harmadik típusú találkozást tudott adni a világnak. Az 1975-ös cápamozi többet ártott szerencsétlen állatok megítélésének, mint bármilyen más média. Forrás: http://charneco.deviantart.com A Földön pár évtizede még közel 400 féle cápafaj élt. Pár tíz év alatt az ember ebből cirka 30 fajt kiirtott. A pusztítás oka persze messze nem a csúcsragadozóktól való páni félelemben keresendő, hanem sokkal inkább abban, hogy az ázsiai ember azt hiszi, hogy a cápák uszonyából főzött leves (amiben az egészségügyi határértéknél negyvenkétszer több a higany) majd megvédi őt a daganatos betegségek kialakulásától, és ami talán sokkal fontosabb neki: hogy majd a sok megevett cápától jól megnő a pöcse 🙂 A cápauszony leves sűrű és állítólag nem túl jó / semleges ízű (sosem kóstoltam). A rákbetegséges hiedelem abból ered, hogy a cápáknál nincs daganatos megbetegedés. A pöcsnövesztő képesség babonának őszintén szólva nem jártam utána 🙂 Az egységsugarú felhasználó a cápától való páni félelmében hajlamos arra, hogy fejben jóváhagyja a cápairtást. Pedig ha tudná, hogy mi megy! A bolygón egy évben átlagosan 100 ember elleni cápatámadást regisztrálnak, amiből ~10 a halálos kimenetelű (ezek a regisztrált támadások, ettől nyilván lehet több, de nagyságrendi mintának tökéletes a szám). 1580-2014 között kb. 2300 cápatámadást regisztráltak. A támadások jó részében a cápa fókának nézi az embert (=a szörfös hasonlít rá leginkább alulról). Forrás: http://www.upworthy.com Ezzel szemben az ember évi 80-100 millió cápát irt ki az uszonyáért. Ez másodpercenként kb. 3 cápa. Forrás: http://www.harighotra.co.uk Forrás: http://vouloirtoujourstoutsavoir.blogspot.com.au Egy adag cápauszony levesért akár 100 USD-nyi pénzt is elkér egy étterem, így ennek megfelelően gigabusiness cápauszonyt eladni. Mivel a cápákból csak az uszony termeli a pénzt, az irtásuk is ehhez igazodott: mérettől és fajtól függetlenül, válogatás nélkül halásszák le őket hosszú hálókkal, a halászhajón lecsapják az uszonyaikat, majd a megcsonkított állatokat gyakran még élve dobálják vissza a tengerbe. A csontosodott kopoltyújú cápafajoknak állandóan úszniuk kell ahhoz, hogy túléljenek (=az úszással áramoltatják át a vizet a kopoltyúkon), így ők gyakorlatilag megfulladnak. Mutatom:

Mondok magának egy érdekes adatot

• ~400 millió éve léteznek cápák (korábban jelentek meg a bolygón, mint a fák)
• porcoshalak: nincs bennük csont, csak az orrunkban levő porchoz hasonló struktúrájú anyag, illetve elmeszesedett állkapocs
• a fogaik megkeményedett bőrképletek, melyekből egyszerre mindig több sornyi van a szájukban. Ha egy fog sérül és kitörik, a hátrább levő előretolódik. Egy cápa élete során átlag 30000 fogat használ el.
• van sós és édesvízi cápa is, plusz a nagyon ügyes sósvízi bikacápa képes édesvízben is élni, ha ahhoz van kedve
• több, mint 200 fajuk van a veszélyeztetett állatokat nyilvántartó vörös listán
• a cápabőr a fejtől a farok felé simítva sima bársonyos, míg fordítva olyan, mint a smirgli. A cápák spéci, 3 oldalt cakkos éles mikropikkelyei tovább csökkentik a turbulenciát az amúgy is áramvonalas testükön.
• itt nézegetheted, hogy az eddig megjelölt cápák épp merre járnak
• a legnagyobb cápa az érdescápa, amely akár 14 méter körülire is megnő – ő speciel planktonevő, a kutyának nem árt (csak a planktonoknak, de ezt épp az előbb mondtam)
• a cápák általában lassan, kevés energiát pazarolva úszkálnak, ez azonban támadáskor radikálisan megváltozik. A ragadozó cápafélék közül a leggyorsabb cápa a röviduszonyú mako, aki akár 50 km/h sebességgel is képes úszni, ám tömeg/sebesség arányban a brutális méretű nagy fehér a bajnok, aki 40 km/h-val csapódik neki támadáskor a fókaebédnek:

• a támadások egy része úgy néz ki, hogy a mélyebben úszó cápa észreveszi a felszínen úszó prédát, bekapcsolja a turbót és lentről izomból nekiront. Vannak kutatások, amelyek alapján azt gondolják, hogy az ember ellen irányuló, nem provokált cápatámadások jó része annak köszönhető, hogy az állat fókának vagy teknősnek nézi a felszínen úszó embert, vagy a deszkán evező szörföst. Nem mindenki ért ezzel egyet, ezért nézd meg magad, mit lát a cápa alulról és dönts:

• az ilyen alulról induló támadásoknál pár cápafaj elég nagyot ugrik ki a vízből:

A rettegett hármas-négyes-ötös-hatos, ki hogy szereti

A nagy fehér cápa

• a nagy fehér a heringcápák rendjébe tartozik
• ő a legnagyobb ragadozó hal a Földön: ~1 méteresnek születnek, a hímek 3-4, míg a nőstények 4-5 méteresre nőnek, kifejletten 500-1000 kg tömegűek
• akár 70 évig is élhetnének, ha a mohó ember nem vadászná le őket sokkal előbb. A hímek 26, a nőstények 33 évesen válnak ivarétetté.
• az orkák az egyetlen potenciális ellenfeleik a vízben
• javarészt tengeri emlősöket (fókákat) esznek, de a halakat vagy a vízimadarakat ugyanúgy megkajálják
• a fejükön Lorenzini ampullák találhatók, amikkel képesek a mozgó élőlények által kibocsájtott elektomágneses rezgéseket észlelni. A nagy fehér egy milliomod voltnyi feszültségváltozást képes ezzel a szervvel érzékelni. A szerv annyira érzékeny, hogy az állat “hallja” a mozdulatlan zsákmányállat szívverését.
• támadáskor rácsukják a pislogóhártyát a szemükre és a spéci Lorenzini lokátorok segítik őket a pontos célzásban.
• a mai napig semmit nem tudunk a szaporodásáról. Korábban területvédő állatnak gondolták, ám amióta jeladókat szerelnek rájuk tudjuk, hogy nem egy állat úszik el Dél-Afrikából Ausztráliába és vissza.
• úszóhólyagjuk nincs, helyette a májban tárolt zsír szabályozza az állat lebegőképességét
• a májban tárolt zsírból tartják fent magukat vándorlás közben, amikor a nyílt vízen nem találnak táplálékot
• a májuk a testtömegük kb. negyedét teszi ki
• a fejüket a víz fölé tolva sokszor kikukucskálnak a vízből – még nem tudjuk, hogy körbenéznek, vagy csak “kiszagolnak” a felszínen
• sokszor olyan dolgokat is megeszik, amit aztán nem képes megemészteni – ilyenkor jön neki nagyon jól az a képessége, hogy a teljes gyomrát ki tudja fordítani a vízbe, majd sérülés nélkül visszanyelni
• az állkapcsa úgy működik, mintha egy medvecsapdát kereszteztek volna egy fűrészgéppel: harapáskor az orrhegyét felemeli, a fogsora előbújik a szájából, összezárja, majd jobbra-balra rángatva fűrészel vele.
• szabályos háromszög alakú, fűrészes foga van

A tigriscápa

• a tigriscápa kékcápafélék családjába tartozik
• a kifejlett példányok 3-4 méteresek, 300-600 kg tömegűek, náluk is a nőstények nőnek nagyobbra
• a tigris nevet a testén levő sötét csíkozásról kapta, ami remek álcát jelent neki, amikor a fóka fentről nézi ő meg a mélyben krúzol. A foltok lassan elhalványodnak, ahogy öregszik az állat.
• nem nagyon válogat: rákoktól a delfineken át a kisebb cápákig bárminek nekimegy:

• szeret meleg, sekély vízben vadászni, a felnőtt tigriscápa simán bevisz magával akár egy lovat ebédre
• a nagy fehérhez hasonlóan neki is csak a kardszárnyú delfin az egyetlen természetes ellensége
• hegyes, ék alakú feje van, kígyózó mozdulatokkal úszik és elképesztően gyorsan fordul 180 fokot
• ugyanúgy az orra körül vannak a Lorenzini ampullái, mint a nagy fehérnek, de nála még rásegít az oldalvonala, amivel az apró víznyomás-változásokat képes érzékelni
• a szemében van a kutyák és a cicák szeméhez hasonlóan egy spéci fényvisszaverő réteg, a tapetum lucidum, aminek segítségével a szemébe érkező fényt kétszer tudja felhasználni, azaz ettől éjszaka kétszer jobban lát.
• jellegzetesen görbülő, fűrészes fogai vannak
• a nagy fehérhez hasonlóan ő is ál-elevenszülő, ami annyit jelent, hogy a kicsik a tojásból még anyuban kikelnek, aztán gyors megkajálják a gyengébbeket
• harapáskor sosem fordul oldalra, ezért a tigrises merülésekhez a búvároknak egy méteres rudat adnak, amit hosszában kell a cápa elé tartani, ha úgy látod, hogy épp érted indult ebédelni a drága. Ezen felül tigrises merülésnél csurom feketébe kell öltözni és meleg víz ide vagy oda, kötelező a csukja és a kesztyű is, hogy minél kevesebb látszon ki belőled (=minden világosabb foltot kajának nézhet):

A bikacápa

• a bikacápa is kékcápaféle, csakúgy, mint a tigris
• 1.5-3 méteresek, a hím 100 kg alatti, de a nőstény megnő háromszor ilyen nehézre is
• robosztus teste van, rövid orral, magas háttal, sarló alakú mellúszókkal, asszimetrikus farokúszóval
• a tigirshez hasonlóan ő is szeret a zavaros vízben vadászni
• a bikacápák túlélnek az édesvízben is, képesek a szervezetük sókiválasztását a víz sótartalmához igazítani, így simán felúsznak a folyótorkolatokban vadászni. Bikacápát regisztráltak már a torkolattól 3000 km-re az Amazonasban, Illinois államban a Mississippiben, de felmászkálnak fürdőzőt harapni Indiában a Gangeszbe is.
• ő sem válogatós: halakat, lábasfejűeket ugyanúgy megeszik, mint más kisebb cápákat, sőt akár kajmánokat is
• elevenszülő és egyben kannibál is, azaz a nagyok simán rájárnak a kicsikre, ha azok nem vigyáznak
• háromszög alakú, hosszúkás fogai vannak
• a Spielberges cápafilm alapjául szolgáló Peter Benchley novella egy New Jersey partjainál 1916-ban történt bikacápás támadásnak köszönhető, nem pedig szegény nagy fehérnek
• a nagy fehér és a tigris is nekimegy a bikacápának, de mivel felbóklászik a folyótorkolatokba, ott a nagy krokodilok is kajának nézik néha

Az állkapocs A legérdekesebb azonban az az, ahogyan ez az állat táplálkozik. A halak zöme nyelv híján úgy nyeli le a falatot, hogy vákumot generál a szájában és beszippantja a táplálékát. A murénák erre képtelenek, ezért a természet egy extra alien eszközt adott nekik segítségül: ez pedig nem más, mint a garatukban jól elbújó másodlagos állkapocs: Forrás: Wikipedia Klassz, mi? A muréna úgy kezdi, hogy a szájában levő első fogakkal megragadja az áldozatot (btw nagyon ügyes ragadozó, zömmel csigákat, rákot, kis tengeri kígyókat és polipokat eszik), majd mikor elkapta, a rejtett álkapocs előreugrik és az is ráfog a kajára és így húzza le azt a torkán. A hátsó álkapocs fogai befele fordulnak, így amit azzal egyszer megfog, azt többet nem tudja elengedni.

Kooperatív vadászat

Fogmosás

Na de jó-e sütve?

A muréna és az ember

Andris barátom, a friss Tintapop editor küldte ezt a videót, amin delfinek buborékgyűrűket készítenek és azokkal játszanak: Nézzünk kicsit bele a delfines gyűrűkbe! Néhány tórusz alakú buborékgyűrű érdekes módon két egymásba ágyazott gyűrűből áll: a belső gázból, a külső a gyűrűt körülvevő folyadékból van. Először a gázgyűrű kezd el mozogni, majd ez a forgás pörgeti meg a körülötte levő folyadékréteget úgy, hogy abból egy azt körülvevő második gyűrű képződik. Olyan, mintha egy gyűrűt belesütnénk egy fánkba. Ilyen dupla gyűrűt csinálnak a delfinek is. Akváriumi körülmények között megfigyelték már, hogy a delfinek képesek ezt a gyűrűt úgy elkészíteni, hogy a szinte láthatatlan forgó gyűrűt vízből “gyártják”, majd beleúsznak és a tórusz belső széle felé fújnak levegőt, amit a forgó tórusz magába szippant és így szinte “varázsütésre” alakul ki a buborékgyűrű (ne felejtsük el, hogy nekik van frankó kis visszhang-lokátoruk, úgyhogy ők tudják, hol is van az a számunkra láthatatlan örvénylés). Ugyanilyen gyűrűt tud fújni a hosszúszárnyú bálna is, aki szívesen szocializálódik a humánokkal: Míg a delfinek valószínűleg csak játékból fújják a buborékgyűrűket, addig a hosszúszárnyú bálnáknál ez a gyűrű táplálékszerzési forrás is: a felfelé haladó, csökkenő nyomás miatt egyre táguló gyűrű a belsejébe szorult élőlényeket megriasztja, összezavarja (ez a bálnafaj krillt és halat is eszik a nyári táplálkozási időszakban). A bálnához képest apró állatok védekezésképpen rajba tömörülnek, ami kedvez a vadász hatalmas belének és egyszerre gigantikus mennyiséget tud felzabálni. Kicsit off the thread ugyan, de ha már itt tartunk, akkor nézzük meg a palackorrú delfinek által halvadászat közben rajzolt iszapkör csapdákat is, majd egy másik ijesztgetős módszert: Órákat lehetne erről mesélni, ígérem egyszer lesz egy nagy delfines post is. Na de vissza a tóruszokhoz! A füstgyűrűhöz hasonlóan közel ilyet tud pöfögtetni ám búvár is, csak gyakorolni kell: A búvárHOWTO valahogy így hangzik:

• csukd össze a szád és csücsöríts
• növeld a nyomást a szádban
• hirtelen nyisd szét apróra az ajkaid, préseld ki a levegőt, majd minél gyorsabban zárd össze
• nullkilométeres búvároknak (akiknek még kicsit szokatlan a maszk) könnyebb úszószemüvegben gyakorolni
• nem baj, ha arccal a vízfelszín felé próbálkozol 🙂

Fotókról elég nehéz a hatalmas állat méreteit átérezni, ezért olvassuk inkább a kék bálna érdekes adatai listát. A kifejlett állat hossza elérheti a 29-33 métert (~=2 busz), tömege 180 tonnát (összehasonlításul egy afrikai elefánt nagyjából 4 tonna). Ha már az elefántoknál tartunk: az állat nyelve pont annyit nyom, mint egy afrikai elefánt. A kifejlett egyed szívébe lépő aorta olyan széles, hogy egy felnőtt ember át tudna úszni a belsejében. A szív térfogatra személyautó nagyságú. A koponya kb. 6 méter hosszú, aa legnagyobb csigolyájuk nagyjából 250 kg. A farokúszó kb. olyan széles, mint egy Cesna szárnyfesztávja. A brit Whale and Dolphin Conservation Society készített egy böngészőben nézegethető, valós méretű kék bálna fotót, amin Te is tanulmányozhatod az állat bőrét – nézd csak meg azt a csodálatos, kávéscsésze méretű szemét! A kék bálnák a víz alatt kékek, a vízfelszínen inkább szürkéskékek. Búvárzok jól tudják, hogy ahogy megyünk lefelé, egyre inkább teret nyer a kék, így “kékül” a mi bálnánk is. A nagy víztömeg kékülésének oka a víz szelektív fényabszorpciója (a tiszta víz elnyelőképességének minimuma a 470 nm hullámhosszú kék fénynél van – de most hagyjuk, ez egy másik mese). A pocakjuk egyébként picit sárgás, de ezt meg a bőrükön tanyázó rengeteg mikroorganizmus okozza. A világ összes óceánjában megtalálhatóak. Néha kis csapatokban, de általában inkább párban vagy magányosan úsznak. A nyarat a pólusokhoz közeli vizekben töltik, míg télre az egyenlítő tájékára vándorolnak. Kevés a természetes ellenségük – 80-90 évet élnek meg. Kisbálnagyerek korukban pár cápafaj szeretne enni belőlük, illetve a kardszárnyú delfinek harapják ki előszeretettel a bébi bálna nyelvét egyfajta csemegeként – de erről majd mesélek, amikor az orkákról lesz szó. Ha egyszer nemkisbálnákká nőnek, onnantól csak a humánok által teremtett veszélyek okozhatják a pusztulásukat: halászhálóba tekeredés, óceánjárókkal ütközés, vízi szennyezés, et cetera. A hatalmas test ellenére az állat baromi gyors – általában 8 km/h sebességgel haladnak (n.b.: te kb. 4 km/h sebességgel gyalogolsz a sokkal kisebb közegellenállású levegőn), de akár 32 km/h sebességre is képesek felgyorsulni. Ezt élesben is meg lehet tapasztalni egy bálnanéző hajón: az egyébként baromi gyors katamaránok padlógázzal is alig-alig érik be az egy-egy kurta percre levegőért a felszínre emelkedő kék bálnákat. Persze ez betudható annak is, hogy a bálna valószínűleg nem csak abba az irányba halad a merülés során, amerre a merülés megkezdésekor a hajó kapitánya becsülte. Kilégzéskor minden bálna a fajra jellemző egyedi formájú / méretű párát fúj ki a levegőbe. Ez a páraoszlop a kék bálnáknál akár 8-9 méter magas. A frissen született bébi 2-3 tonna, s ezt a tömeget rohamosan igyekszik növelni napi 600 liter anyatej elfogyasztásával. A bálnatej nagyon zsíros (kell is a power a mélyen baromi hideg vízben), a kicsik nagyjából egy hét alatt híznak meg a születéskori súlyuk duplájára. Csak kontrasztként: egy lónak a testtömeg duplázáshoz 2 hónap kell. A kék bálna szilás cet – krilleket kajál, szó szerint vödörszámra. Folyamatosan fel-le járkál az óceánban: vesz egy nagy levegőt, majd megindul lefelé, akár 5-600 méterre. Onnan felnéz, meglátja a nap által háttérvilágított krillfelhőt, aláúszik, kinyitja a rettenetes száját és gyakorlatilag bekapja az egészet vizestől. Ezt követően a szájában levő 320 szila “szitából” kicsorog a víz, bent marad a krill, amit sutty le is nyel. Egy ilyen falat cirka 400 kiló rák, amiből napi 7-8 tonnát tol be – ez nagyjából napi 40 millió rákocska. A szila hosszúkás, szálas cucc, kb. olyan anyagból, mint a mi körmünk. Egy-egy merülés 6-20 percig tart, a mai napig senki nem tudja, hogy mitől függ a hosszuk. Egyetlen bálnának sincsenek hangszálai, mégis képesek hangot kiadni. Ezt úgy csinálják, hogy a fejük búbján található légzőnyílásaikhoz kapcsolódó billentyűkön és szövetredőkön iszonyat erővel átpréselt kilélegzett levegő szólal meg – ezt képesek a kék bálnák egymástól akár 1500 km-re hallani. Ha már egy rekorder állatról beszélünk: a kék bálnák a világ leghangosabb állatai. Az eddigi kutatások alapján azt sejtik, hogy az általuk kiadott hangokat a bálnák a kommunikáció mellett hanglokátoros tájékozódásra is használják. A testtömegük kb. 1/3-a bálnazsír – ezért, és a csontjáért kezdte el az ember levadászni őket (a zsírból többek között lámpaolajat és szappant készítettek). Akárcsak az elcsontosodott kopoltyújú cápafajok, a bálnák sem alszanak. Rövid pihenőket tartanak a felszínen, de ennyi. A kék bálnák populációja mára cirka 10000-25000 egyedet számlál – a bálnavadászat előtti időkre kb. 300000 egyedszámúra becsülték az akkor élt még közel érintetlen populációt. 1966 óta védett állatok. ]]>

fotói szolgáltatták, melyek közül az egyik bekerült a National Geographic 2008-as legjobb természetfotói közé – ő az: Brian röviden mesél is az élményről: Gondolom minden búvár cimborám szívesen bújt volna a fotón álmélkodó csóka bőrébe. A kép Új Zelandon készült az Auckland Islands közelében (amit Google Maps-on nem sikerült megtalálni, de a divenewzealand.com említi párszor amiről Tibbnek hála már van GMaps lokációnk). A simabálnák családjába az északi simabálna, a déli simabálna és a grönlandi bálna tartoznak bele. Kicsit fura magyar családnevét az állat onnan kapta, hogy a hasuk és a torkuk a barázdás bálnákkal ellentétben sima. Az északi/déli/grönlandi előtagok természetesen a körülbelüli élőhelyüket jelölik. Az északi és déli simabálnák egyébként annyira hasonlóak, hogy sokáig egy fajnak tekintették őket. Angolul ezeket az állatokat “right whale”-nek (talán “megfelelő bálna” a betű pontos fordítása) nevezik. Az angol név a bálnavadász hőskorból származik: ezt a fajt tartották könnyen elejthetőnek a halászok, mivel egyrészt igen lomha mozgásúak (<10 km/h), másrészt elejtésük után nem süllyedtek el (hasonló okokból puszították előszeretettel a szürke bálnát és az ámbrás cetet is). A simabálnák a nagyobb bálnák közé tartoznak: 18 méterig és akár 100 tonnáig nőnek meg - az újszülött borjú 5 tonna körüli (a borjú 9-12 hónapra jön a világra és 2-3 éves koráig marad az anya mellett). A testük rövid, zömök, a fejük a teljes testhossz kb. 1/4-ét adja. Mellúszóik szélesek és lecsonkítottak, a nyakcsigolyáinak java összenőtt. A szájpadlásuk jobban boltozott, s az alsó állkapcsuk szára is sokall jobban hajlított, mint a többi barázdásbálna-féléé. A felső álkapcsukból kb. 250-400 db ~2 méteres hosszú és keskeny halcsontlemez (ún. szila) nő ki, melyeket sörteszerű fonalzat borít. Az alsó és felső állkapcsok még csukott állapotban is eléggé elállnak egymástól. A simabálna apuci heréi a legnagyobbak az élővilágban: mintegy 900 kg a súlyuk (ezt ki mérte meg?). A többi barázdás bálnától eltérően nekik nincs hátuszonyuk, így viszonylag könnyen megkülönböztethetőek erről és teljesen sima, fekete hátukról. A vonalas rajzon is jól látható nagy bőrkeményedés van a fejükön – ez a dudor akár 10 cm magasra is megnő és javarészt az állon, az alsó állkapcson és az orrlyukaknál nőnek. Két orrlyukuk van, amelyeken V alakban fújják ki a párás levegőt. Merülés előtt farkuk a víz fölé emelkedik. Általában 10-20 percre merülnek le, de észleltek már ennél jóval hosszabb, közel egy órás merülést is. Megfigyeltek már tengerfenéken mozdulatlanul heverő simabálnát – erre a viselkedésre egyenlőre nincs magyarázat (bár nem mintha kellene – én is imádok a sima fenéken hanyatt feküdni, pedig még mindig messze vagyok a 100 tonnás targettől). Sokszor “játszanak”: a felszínre történő felúszáskor szeretnek kiemelkedni a vízből, majd hanyatt becsapódni, illetve a víz felszínén napozva uszonyaikkal a tengert csapkodni. Ezek az állatok 500 Hz körüli morgó-gurgulázó hangot (=”bálnaéneket”) adnak ki magukból. A hangokat a csoport tagjai valószínűleg egymás közti kommunikációra használják, de a protokoll még itt sem ismert. A hallásuk tekintetében fura módon van egy eltérés: míg a déli simabálnákra hatással vannak a hangok, addig az északi simabálnák a legtöbb hangot mintha ignorálnák – sokszor ez is okozza vesztüket: nagy hajóknak úsznak neki úgy, mintha nem hallanák a gép zaját. Egy 2003-as megfigyelés szerint azonban az északi simabálnák is hallanak, csak épp más frekvencia-tartományra reagálnak. A kutatók azt vették észre, hogy ezek az állatok a rendőrségi szirénák hangjának frekvenciájával közel azonos hangok hatására szinte azonnal a felszínre emelkednek. Krillt, illetve hasonló apró rákokat és puhatestűeket esznek a sziláscetektől megszokott módon: nyitott szájjal úsznak a krillrajba, s mikor elég rákot szűrt meg nekik a szila, akkor hamm, nyelnek egy rendeset. A simabálnák általában családban élnek – a mára fennmaradt populáció 7-10 fős csoportokba verődve szeli a vizeket, de régebbi, a mértéktelen vadászatot megelőző időkből származó híradások több száz fős csoportokról is beszámoltak. Japánban 1938-ban találtak rá helyi lakosok a ma ismert legősibb simabálna fosszília egy részére. A feltárást a háború félbeszakította, így csak jóval később, 1967-ben tért vissza egy tudóscsoport a maradványokért – addigra azonban csak a koponya és a felső állkapocs került elő. A maradványokon tavaly elvégzett vizsgálatok szerint a lelet legalább 5 millió éves. Bármilyen furán hangzik a XXI. században, akkor is igaz: a barázdásbálna-féléket a szilákért pusztították mértéktelenül (persze az ámbra sem volt érdektelen). Brehm szerint 1853-ban New Bedfordban 5,652,300 font, azaz mintegy 2500 tonna (!) halcsontot adtak el: csak egy városban, csak egy évben. A mértéktelen pusztítást jól ábrázolja az 50 évvel későbbi, 1903-as statisztikai adat, amikor ez a szám 74850-re, azaz mintegy 1/75-ére csökkent – és nyilván nem a kereslet csappant meg. Hála a Greenpeace-like környezetvédelmi mozgalmaknak, mára talán kezd megfordulni a trend és bizonyos bálnafajok egyedszáma lassan újra növekedni kezd. A bálnákat 1935-ben már törvény védi, de addigra a család mindhárom faja csak mintegy 5%-át teszi ki a korábbi populációnak. Később, 1946-ban az IWC újabb vadászati korlátozásokat vezet be, majd végül 1986-ban teljes vadászati tilalmat rendelnek el, az érintett országok (Izland, Oroszország, Norvégia, Japán) tiltakozása ellenére. Természetesen az érintettek megtalálják a kiskapukat és szarnak a korlátozásra, a mai napig. A hatalmas állatok jelenlegi legnagyobb ellenségei a nagyméretű halászhálók és a nagy hajók – az általuk okozott sérülések okozzák ma a bálnapusztulás közel 1/3-át. Ezen felül a cetek hallal táplálkozó része a halászoknak közvetlen konkurrenciát jelent, tekintve, hogy ugyanazt a halat eszik, mint amit az ember halászik. Hiszed vagy sem, japánban delfinmészárlást szerveznek a halászok azért, hogy nekik több hal maradjon az óceánban. Tiltakozás természetesen van, de az érintettet ez baromira nem hatja meg.]]>

link, melyen egy csomó hűsítő underwater képet lehetett kukkolni a kánikulában. A sok cápás képek között ott bújt egy ámbrás cetes is, melyen egy fiatal példány néz bele a szerencsés fotós lencséjébe. Kicsit klikkelgettem tovább és egyszer csak elém került egy döbbenetes ámbrás cetes klip, Howard Hall RED 4K masinájából. Nézd meg előbb, aztán majd mesélek:

Sperm Whale Encounter from Howard Hall on Vimeo.

• Az ámbrás cet angolszász neve a sperm whale, ami magyar fordításban annyit tesz, hogy “spermabálna”. A buta nevet szegény onnan kapta, hogy az őt kezdetben elpusztítók a hatalmas fejében (egész pontosan a fejében lakó ún. spermaceti szervben) levő kocsonyás anyagot az állaga alapján spermának hitték. Valójában az állat ennek az anyagnak a segítségével merül akár 3000 méter mélyre is a kajáért (btw ezzel ő a bolygó mélymerülő rekordere): a felszínen hideg vízzel a viaszos anyagot kissé megdermeszti, annak sűrűsége megnő, így az segít neki lefele megindulni, míg a mélyben a szervezetében tárolt oxigénnel visszacsinálja a dolgot és már jön is felfele.
• Persze nem csak a böszme feje hajtja, van neki brutális, 4 méteres farokúszója, amivel azért lehet pödörni rendesen. A kifejlett példányok 20-40 tonna körüliek, tehát nem egy kék bálna-szerű óriás, de a fogascetek között (fogascetek pl. a delfinek vagy az orca is) ő a legnagyobb.
• Nagyon érzékeny hanglokátoruk van, mint a denevéreknek – ezzel kommunikálnak és a kedvenc kajájuknak számító óriás tintahalat is ezzel találják meg. Javarészt tintahalat esznek, de az útjukba kerülő más húst sem vetik meg, including cápa.
• Az ámbrás cet is baromi gyorsan, akár 20 km/h sebességgel képes merülni. Akár másfél órát is kibír a mélyben, de általában inkább 30-50 perceket merülnek, csakúgy, mint a mezei emberbúvárzok. A merülések között pár perces szüneteket tartanak.
• Az ámbrás cetek mindig rajban mászkálnak és nagyon összetartóak. A megsérült társat maximálisan védelmezi a többi egészséges csapattag (de főleg a csajok), akár úgy, hogy a mozgásképtelenné vált állat körül úsznak olyan szorosan, hogy az ne tudjon magatehetetlenül végleg elmerülve megfulladni.
• Korábban a belében képződött illatos ámbráért vadászták. A kifejlett állatban 3-400 kg ilyen anyag van, melyet időnként kiürít.
• A valaha élt állatok közül nekik van a legnagyobb agyuk – jó 8-10 kilót nyom.
• Rettenet zabagépek: nagyjából saját tömegük 3%-át eszik meg naponta. A populáció becsült éves tengeri állat fogyasztása 91 millió tonna – ez több tengeri biomassza, mint amit az ember a bolygón ugyanennyi idő alatt a vizekből kieszik.
• Senki nem tudja, miért olyan aránytalanul hatalmas a feje (amely nagyjából a testhosszának 1/3-a) az alsó álkapcsához képest. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy az echolokátorának működéséhez kell ez a fejszerkezet.
• Az ámbrás cetek feje tartalmaz egy “majomszáj” nevű struktúrát, melyen irgalmatlan, 230 decibeles hangnyomással képes kattogó hangot kibocsájtani (a ceteknek nincsenek hangszálaik) – a hangot a kaja megtalálására használja (valahol 120 decibel körül van a süketedési küszöb asszem). Fülük nincsen, a hallójárat nyílása parányi, a belső fülük a miénkhez hasonló felépítésű. Mindezek ellenére baromi jól hallanak – míg az ember 15kHz felett szinte nem hall, ők simán veszik az adást.
• A kifejlett példányoknak az alsó álkapcsában kúpos fogak ülnek – a fogak kb 20 centisek és darabonként jó egy kilósok. Ezek után mindenki azt gondolná, hogy a hatalmas fogaira a nagy fincsi tintahallal való csatában van szüksége, ám valószínűleg nem: fogtak már ki 10 évnél fiatalabb ceteket, melyek szájában egyetlen fog sem volt. A fogaknak valószínűleg a párválasztásos bunyókban van szerepe, amelyek viszont a 12 méteres testhossz eléréséig nem következnek be.
• A felnőtt ámbrásceteknek nincs szaglásuk.
• Az emlősöktől eltérően a szemük nem gömb, hanem elöl összenyomott lencse alakú. Látni a vízben élesen látnak, víz felett azonban csak közelre látnak jól.
• Ámbrás cetre vadászni nem életbiztosítás: a megtámadott állat azonnal visszatámad, ráadásul nem csak a rettenet erős farkát, hanem a fogazatát is használja.
• Szerencsére a populáció mai létszámát 1 millió felettire becsülik, így ezt a cetfajt nem fenyegeti kihalás.