Az állkapocs
A legérdekesebb azonban az az, ahogyan ez az állat táplálkozik. A halak zöme nyelv híján úgy nyeli le a falatot, hogy vákumot generál a szájában és beszippantja a táplálékát. A murénák erre képtelenek, ezért a természet egy extra alien eszközt adott nekik segítségül: ez pedig nem más, mint a garatukban jól elbújó másodlagos állkapocs:
Forrás: Wikipedia
Klassz, mi? A muréna úgy kezdi, hogy a szájában levő első fogakkal megragadja az áldozatot (btw nagyon ügyes ragadozó, zömmel csigákat, rákot, kis tengeri kígyókat és polipokat eszik), majd mikor elkapta, a rejtett álkapocs előreugrik és az is ráfog a kajára és így húzza le azt a torkán. A hátsó álkapocs fogai befele fordulnak, így amit azzal egyszer megfog, azt többet nem tudja elengedni.
Kooperatív vadászat
Természetes ellensége a barrakudák, nagyobb tengeri kígyók és az igazán nagy grouperek (=tengeri sügér). Ez utóbbi igen érdekes, mert nagy murénáknál
megfigyeltek már olyan jelenséget, hogy sügérekkel együtt indul közös vadászatra. Az összedolgozás nagyon hatékony: míg a muréna az üregekben támad, addig a sügér a nyílt vízi terepen kapja el az áldozatait. A zsákmányállatok a sügérek elől a reefek üregeibe bújnak, ahol azonban könnyű prédát jelentenek a muréna számára.
A fent linkelt leírás alapján a közös vadászatot a sügér kezdeményezi úgy, hogy egyszerűen odamegy a muréna szája elé és megrázza a fejét. Ha izgat a dolog, nézd meg az eredeti leírást, van az oldalon 4 darab, máshová nem beágyazható video az egész folyamatról.
Fogmosás
A murénákat számos merülésen láttuk már a reefeken az úgynevezett “cleaning station”-öknél dekkolni. Ezeken a pontokon egy kis kék oldalvonalú tisztogatóhal, esetleg apró rák próbál magának kaját szerezni úgy, hogy az arra járó és szájuk tisztaságára kényes ragadozók szájába beúszva simán kizabálják a szájüregben rekedt maradékot. Ezt a murénák valami okból kifolyólag imádják és rendszeresen pucoltatnak ily módon.
A kis tisztogatóhalak egyébként simán beúsznának a te szádba is – nem egy búvár barátomnak mentek már fület tisztítani önként és dalolva 🙂
Na de jó-e sütve?
A muréna húsa meglehetősen jó kaja – szálkamentes, hófehér és isteni az íze. A legtöbb faj bőre erős toxint termel, ezért azt a feldolgozás során el kell távolítani. A murénákat viszonylag kevesett halásszák, de azért nagyobb halpiacokon elvétve előfordulnak.
Szabadtüdős búvár ugyan vadászhat rá, de én senkinek nem javasolnám: egy kb. 5 cm átmérőjű, fél méter hosszú állat a saját testére csomót kötve és azt villámgyorsan a feje felé tolva simán el képes törni egy emberi kezet – képzeld el, mint tud akkor egy 3 méteres, vödörnyi méretű fejű példány.
A muréna és az ember
Sajnos a helloTurisztoknak szánt látványosságként sok helyen etetik ezeket az állatokat – az ilyen esetekből jönnek az előbb emlegetett ujjharapós balesetek. A böszme nagyra megnövő példányok is inkább szégyenlősek és tartanak a búvártól, maximum önvédelemből mennek neki. Kis híján ez történt a múlt héten velünk is, amikor
úgy gondoltam, jó ötlet a már jó ideje búvóhelyet kereső muréna felett sokáig kamerával úszkálni.]]>