Mikulás minden rászorulónak egészséges mennyiségű filamentet:
]]>
Category Archives: 3d print
3D nyomtatás – szerszámok
Imbuszkulcs Az UltiMaker kb. egy kiló fa és fél kiló M3-as csavar ötvözete. A csavarok szerencsére mind M3 méretű imbuszcsavarok, így egyetlen szerszám elég az összeshez. A gyártó az UltiMaker mellé csoamgol egy M3-as imbusz csavarhúzót – ezt tegyük is el gondosan, mert a szervómotorok által folyamatosan cibált szerkezeten időről időre szükség lehet a csavarok utánhúzására (nálam már előfordult, hogy egy ~6 órás print utolsó perceiben vettem észre azt, hogy az alapanyag továbbítását végző szervómotor csavarjai majdnem teljesen kijárták magukat). A csavar másik oldalára kerülő M3-as anyák a legtöbb esetben egy, a részükre kimart tokba kerülnek, ahol pedig nem, oda a gyártó önzáró anyát (=itt a remek alkalom megjegyeznünk, hogy nem magyar nyelvterületen ez a nyloc nut vagy nylon insert lock nut, de semmiképp nem self closing mother) igyekezett tenni, ami nem hagyja, hogy a csavarkötést a rázkódás lelazítsa. Ettől függetlenül már a szereléshez érdemes beszereznünk egy M3-as kulcsot is. Azt se felejtsük el, hogy a tárgyasztalunkat ugyanilyen 4 imbuszcsavar tartja, melyeket rendszeresen kell a tárgyaszatal nyomtatófej síkjához állításakor molesztálnunk. Summa summarum, a szervómotorok környékén a csavarkötéseket érdemes időről időre átvizsgálni.
Tolómérő (en=caliper, pl=suwmiarka)
Mérnünk precízen kell majd és sokat. Szerezzünk be egy digitális verziót.
Csipesz
A legfontosabb tool, amire csak szükséged lehet! A print úgy indul, hogy a nyomtatószoftver szól a nyomtató vezérlőjének, hogy “Julikám, melegítsd a fejet 220 ℃-ra” és nekiáll fejhőfokot monitorozni, mivel addig nem kezdheti el tolni a nyersanyagot, amíg azt a fej nem képes folyamatosan olvasztani. Nos, ha a fej az utolsó nyomtatáskor csurig telt nyersanyaggal, akkor PLA esetén úgy 170-180 ℃ táján nekiáll egy vékony szálat ereszteni magából, ami képes belerondítani az első réteg nyomtatásba. A fejből kilógó kis műanyag szál(ak) leválasztásához tehát kell egy jó csipesz – minél hegyesebb végű, annál jobb.“Feszítővas”
Miután kész a print, valahogy rá kell vennünk, hogy lejöjjön a tárgyasztalról. Ez a tárgy első, asztalra tapadó rétegének méretétől függően könnyebb/nehezebb feladat. Valami olyan szerszám kell nekünk, aminek elég éles a széle ahhoz, hogy a tárgy és a tárgyasztal közé tudjuk ékelni, a kész objektum szélének megsértése nélkül, de ugyanakkor elég meredek is a pengéje ahhoz, hogy mindehhez elég feszítést tudjunk vele produkálni. Én erre a feszítővas szerepre egy régi rugós kést használok, amit anno valami csoda folytán egy spam-ben érkezett kérdőív kitöltésével nyertem:
Ez a kés ennél sokkal többre nem jó. A 3D printer mellé vegyél inkább egy viszonylag erős lemezből készült, éles peremű festőspaknit.
Amikor szimplán csak elrontok egy printet és a vékony első rétegeket, vagy esetleg a maradék raftot kell lefeszegetni, arra jó egy mezei textilkés is.
Reszelők
Ha minden szuperül ment, akkor reszelőre semmi szükség. Ám, ha elérhetetlenül szűk helyen maradt valami szemét, vagy az olvadt műanyag nagyobbra tágult, mint amekkorára te mondjuk egy anya foglalatát tervezted benne és ezért nem fog elférni az anya, akkor jól jönnek az apró reszelők. Vegyél kis átmérőjű laposat és hengereset is. Ha már a nyomtatott lyukba szűk csavaranyákról esik szó. Ha ilyen probléma jön szembe, reszelés előtt inkább tekerd fel az anyát egy csavarra, a csavart egy fogóval megfogva az anyát tartsd egy kicsit gázlángba és így nyomd bele a neki szánt, kicsit szűkre sikerült PLA lyukba. A forró fém egyfelől utat nyit a ~170-180 ℃-on olvadó PLA-ban, másrészt a meleg fémre ráhűlő műanyag jó stabilan tart majd. Nos ennyi volt mára, fiatalok. Az unalmas post végére kint leesett a hó, minek hatására gyártottam egy ünnepközeli mézeskalácsot:
Most egy kicsit megint eltávolít az élet a printer mellől, de már megvan a következő téma: alapanyagot fogunk analizálni. Ha emiatt Te is olthatatlan vágyat érzel, akkor továbbra is stay tuned!]]>
3D nyomtatás – bréking, beárazva az Ultimaker összeszerelése!
értékesíteni – szám szerint 25 darabot:
A fiúk az összeszerelt Ultimakert UltiControllerrel és egy tekercs, választható színű ajándék PLA-val mérik 1700 EUR nettó pénzért. Tekintve, hogy egy lapraszerelt UltiMaker 1200 EUR, egy UltiController 80 EUR, egy tekercs PLA pedig 32 EUR, így könnyen kiderül, hogy a cirka 20 óra szerelés 1700 – (1200 + 80 + 32) = 388 EUR pénzt ér, azaz cirka 20 EUR-os órabérért rakják neked össze a masinát.
Az UltiControllernek én egyelőre nem érzem az észvesztő hiányát, így nem tudom, érdemes-e abba +80 EUR-t invesztálni.
Ennyi a hír, most megyek karácsonyi vásározni. Stay tuned, egyszer csak visszaérek a gép elé és lesz hardveres post is.]]>
3D nyomtatás – asszonyfaktor
butcher__51 tweetje adta.
Már nem emlékszem, hol hallottam először az asszonyfaktor szakszót. Aki hozzám hasonlóan geek, annak ezt nem kell túlmagyarázni: adott vágyaink tárgya, az épp aktuális gadget, ami sajnos mindig pénzbe kerül. A gadgetre költendő pénzt a párjaink elsöprő többsége szerint értelemszerűen egy csomó hasznosabb / értelmesebb / et cetera dologra kellene elkölteni az újabb sz@r kütyü helyett.
Talán csak egy olyan csajt ismerek, akinek tágabbra nyílik a pupillája ha megtudja, hogy mondjuk kijött egy új stabil kernel, ráadásul ő valahol tőlem már jó messze ugrál ki mindenféle repülőkből.
Egy szó, mint száz, az asszonyfaktor a partnerünk kütyüvásárlási engedékenységi koefficiense. Mivel ez az esetek nagy többségében a nulla felé konvergál, próbáljunk meg némi analízissel javítani a helyzeten, hátha lehetséges!
Tegyük fel, hogy vágyaink tárgya egy 3D printer. Sajna a printerünk nem szép (legalábbis a női szemnek biztosan nem), nem lesz tőle simább a bőrünk, nem is igazán öltöztet. Valamit azonban mégis tud, amit a többi gadget nem: gyártani! Ha tehát abból indulunk ki, hogy az imádott nőnek olyan tárgyakat készíthetünk, amelyeknek ő is örül || hasznát veszi, akkor esetleg némi növekedésre tudjuk így bírni a fent emlegetett együtthatót. Nézzünk példákat.
A háztartás körül sok olyan apró defekt létezik, amire viszonylag egyszerűen készíthetünk fixet.
Lehet ez egy egyszerű fogkefetartó:
vagy egy gyűrű a partvisnak, hogy ne a sarokban álljon:
vagy akár egy custom méretű kis polc:
Természetesen lehetünk ettől sokkal advancedebbek is. Ha körbenézünk a Thingiverse-en, ott rengeteg ötlet várja, hogy bevessük!
Vázák:
Szappanadagoló:
Sütiformák:
Muslincacsapda:
…és még órákon át lehetne sorolni. Lehet folytatni az indoklást otthoni meghibásodott eszközök könnyű és olcsó javíthatóságával – mondjuk egy frissen eltört fogaskerékkel a mosogatógépben, amely a gyártótól rendelve sokezer HUF-os tétel, mi azonban örömmel legyártjuk, fillérekből. Bármi, ami műanyaggal pótolható és belefér a 20x20x20 centis dobozunkba, azt mi bizony nagy lelkesen állítjuk elő – és ezzel nem is füllentünk sokat, hisz a szemünk egy idő után automatikusan “mit hackeljek ma?” üzemmódba kapcsol majd.
A mai posztot andreas által tervezett izé, Béluka zárja, köszönjetek neki szépen:
Holnap hardverezünk egy kicsit, stay tuned!]]>
3D nyomtatás – tervezzünk, de mivel?
AutoDesk Inventor / SolidWorks méretű vadállatok funkcióit ismertető demo videókba, akkor egy ideig még sajnálva néztem a szépen összegyűjtött sok-sok infot a posztban, aztán nyomtam egy ⌘A-t, majd az egészet kidobtam a kukába. Hogy miért? Mert egy fogkefetartó legyártásához nem fogunk 5000 EUR-t elkölteni. Ahelyett tehát, hogy egy átfogó CAD/CAM szoftver képet festenénk, nézzünk meg inkább négyféle alkalmazást, amivel kacérkodom.
Google Sketchup
A SketchUp ingyenes mezei és 495 USD-ért mért Pro változatban létezik, Windows/Mac OS X alatt. Elsősorban arra fejlesztették, hogy a népek a Google Maps-hez legyártsák az IRL épületeket, szép vektoros formában, de azért *.3d objketumot is építhetsz vele. Az ingyenes verzió ugyan nem képes .STL formátumba exportálni, de a Cura tud a SketchUp által produkált .DAE formátumból olvasni, úgyhogy ez a probléma nem probléma. A Google SketchUp volt az első, ahol a push/pull elvű modellezést láttam, nagy vehemenciával neki is indultam anno, hogy majd legyártom a saját házunkat benne, így tanulva meg az eszköz használatát. Elég sokat kínlódtam vele és úgy tűnt, hogy a push/pull modellezés során előállt felületek nem mindig illeszkedtek precízen egymáshoz. Én anno a 7-es verzióval kísérleteztem, azonban azóta van 8.0. A nyolcasban megjelentek a 7-ben még nem létező solid boolean toolok, ami objektum tervezésnél nem jön kifejezetten rosszul. Íme a what’s new video kedvcsinálónak:PunchCAD ViaCAD 2D3D
A PunchCAD nevű gyártó háromféle consumer kategóriás CAD alkalmazást kínál a kétféle, professzionális felhasználásra szánt szoftvere mellett Windowsra és Mac OS X-re. Ebből a Mac App Store-ba is listázott ViaCAD 2D3D a maga 100 USD-s árával még a megfizethető CAD kategória. Én ebben gyártom a sok reciklálandó plasztikot egy ideje. Két dolog nem tetszik benne: az egyik, hogy a push/pull tool nem mindig talál rá az extrudálható face-ekre (ugyanakkor egy másik extruder tool ugyanazt a területet simán kinyomja), a másik pedig a gyenge help. Ettől függetlenül 100 USD-t megér. Nézzünk meg az előző, 7-es verzióból egy rövid demot:ThinkerCAD
WebGL bázison, böngészőben futó CAD, tegnap találtam a nagy kutatásban. Nagyon guszta, elég intuitív, kicsit kevés funkcionalitással. Ebben pl. nem tudunk 2D keresztmetszetet rajzolni és azt 3D-be extrudálni és a custom alakú testek egymással booleankodását sem találtam elsőre sehol, mindössze téglatest, henger és tojás (#WTF?) alakú lyukfúrók vannak benne. Gyári nyúlfület bezzeg azonnal tud.
Képes .SVG és .STL file-ok importálására akár lokális file-ból, akár egy URL-ről (=Thingiverse).
Azért nem szabad legyinteni rá: ha standard primitívekből összerakható objektumot kell gyártani és épp nincs nálunk a desktop megoldásunk, szuper kis eszköz, arról nem beszélve hogy milyen csini! Ha kételyeid lennének, érdemes benézni a featured galériájukba.
Itt egy rövid tutorial a TinkerCAD játszótérről:
OpenSCAD
A végére hagytam az új felfedezettet, amitől minden coder arcnak azonnal beindul a nyálelválasztása. Az OpenSCAD ingyen van, cross-platform, és ami a legszebb: ez lényegében egy CAD scriptet olvasó compiler és mint ilyen, nyilván paraméterezhető is! Summa summarum, alkotni ebben is kell, sőt, ezt meg kell tanulni, hogy megint előjöjjön az emberben a matek. Ha valami hiányzott eddig az összes próbált alkalmazásban, akkor az a paraméterezhetőség. A lehető legegyszerűbben meg akarom egy darab szám megváltoztatásával mondani, hogy a furatok ne 3, hanem 4 mm-esek legyenek – és erre az OpenSCAD perfekt. Nézzük is meg befejezésnek danielkschneider paraméteres duplo scriptjét, miközben agyalunk a lehetőségeken://the duplo itself
// parameters are:
// width: 1 =standard 4x4 duplo with.
// length: 1= standard 4x4 duplo length
// height: 1= minimal duplo height
// nibbles: true or false
duplo(1,2,1.5,false);
module duplo(width,length,height,nibbles)
{
//size definitions
ns = 8.4; //nibble start offset
no = 6.53; //nibbleoffset
nbo = 16; // nibble bottom offset
duplowidth = 31.66;
duplolength=31.66;
duploheight=9.6;
duplowall = 1.55;
//the cube
difference() {
cube([width*duplowidth,length*duplolength,height*duploheight],true);
translate([0,0,-duplowall])
cube([width*duplowidth - 2*duplowall,length*duplolength-2*duplowall,height*duploheight],true);
}
//nibbles on top
if (nibbles)
{
for(j=[1:length])
{
for (i = [1:width])
{
translate([i*ns+(i-1)*no,j*ns+(j-1)*no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
translate([i*-ns+(i-1)*-no,j*ns+(j-1)*no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
translate([i*ns+(i-1)*no,j*-ns+(j-1)*-no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
translate([i*-ns+(i-1)*-no,j*-ns+(j-1)*-no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
}
}
}
//nibble bottom
for(j=[1:length])
{
for (i = [1:width])
{
translate([(i-1)*nbo,(j-1)*nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
translate([(i-1)*-nbo,(j-1)*-nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
translate([(i-1)*-nbo,(j-1)*nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
translate([(i-1)*nbo,(j-1)*-nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
}
}
//little walls inside
difference()
{
union()
{
for(j=[1:length])
{
for (i = [1:width])
{
translate([0,j*ns+(j-1)*no,0 ]) cube([width*duplowidth,1.35,height*duploheight],true);
translate([0,j*-ns+(j-1)*-no,0 ]) cube([width*duplowidth,1.35,height*duploheight],true);
translate([i*ns+(i-1)*no,0,0 ]) cube([1.35,length*duplolength,,height*duploheight],true);
translate([i*-ns+(i-1)*-no,0,0 ]) cube([1.35,length*duplolength,height*duploheight],true);
}
}
}
cube([width*duplowidth - 4*duplowall,length*duplolength-4*duplowall,height*duploheight+2],true);
}
}
module duplonibble()
{
difference() {
cylinder(r=4.7,h=4.5,center=true,$fs = 0.01);
cylinder(r=3.4,h=5.5,center=true,$fs = 0.01);
}
}
module duplobottomnibble(height)
{
difference() {
cylinder(r=6.6,h=height,center=true,$fs = 0.01);
cylinder(r=5.3,h=height+1,center=true,$fs = 0.01);
}
}3D nyomtatás – iPhone 5 tripod mount
A modellt iPhone 5-re gyártottam – a kis dobozkában egy szűz telefon lötyög, de az általam használt noname átlátszó védőtokkal pont passzol a lyukba.
Mivel ez viszonylag sok molesztálásnak kitett tárgy lesz (=ki-be nyomkorásszuk a telefonunkat), így érdemes az infill rate-et 100%-ra állítani nyomtatás előtt, hogy az így definiált teljes kitöltéssel egy strapabíróbb tárgy készülhessen (én az első változatot kísérletnek szántam, ezért ott beértem 20%-os kitöltéssel, de az is kellően merev, így most is azt használom, nem nyomtattam újra). Ilyen lett egy kis molyolás után a mű:
Az anyacsavart a helyére tolva egy GorillaPodon pedig így várja a következő printet:
Ha te is iPhone-t használnál a feladathoz, akkor tudom ajánlani a Glif nevű iPhone állványát kitaláló srácok Frameographer nevű 3 USD-ba kerülő timelapse gyártó alkalmazását:
Végül pedig ha a modell kellene, szedheted a Thingiverse-ről.]]>
3D nyomtatás – csavaring
Ez eddig rendben is van, gyártsunk akkor belőle valódi tárgyat:
A koca tervező azért azzal csak nem számol elsőre, hogy a 10 mm-es műanyagcsavar a 10 mm-es műanyagmenetben nem kicsit fog szorulni:
Ellenben ha apuci átmérőjét 1 mm-rel csökkentjük, az már jótékonyan hat a csatlakozásra:
Persze vannak okos modellező alkalmazások, amelyek ezeket a toleranciákat valószínűleg maguktól képesek okosan kezelni, de a 100 USD-be kerülő ViaCAD 2D3D v8 nem kínál nekünk ilyet. Sebaj, cserébe ma is tanultunk valamit.]]>
3D nyomtatás – BMW e46 mágneses tablet mount
neodímiumból, pontosabban annak vas-bór ötvözetéből (Nd2Fe14B) készül. A neodímimuról az átlagember talán annyit tud, hogy abból jó sok van Kínának, Nd a vegyjele és 60 a tömegszáma rendszáma. De ez nem az érdekes adatok mese, úgyhogy ezzel most nem is kell tovább foglalkozni, irány a 3d print meló!
Nézzük először a célterületet, ahova a tabletet szánom:
A szellőzőrostélyok alatt vagy egy horony, abba kellene beleapplikálnom. A rés keresztmetszetéről kellene tehát egy minta: ehhez vagy nekiállok hosszában kettévágni egy nagyobb flexszel ezt a részt, vagy… fogok egy darab gyurmát és belemasszírozom, hátha abból is látszani fog a rés alakja. Némi fontolgatás után ez utóbbi lett végül:
Ezt a gyurmametszetet előbb körberajzoltam:
…aztán rájöttem, hogy mekkora barom vagyok: a rég használt 3D modellezőkhöz hasonlóan valószínűleg a CAD szoftver is hagyja, hogy egy rétegre betöltsek valami segédimage-et. Így is lett:
Oké, megvan a rést kitöltő modell keresztmemszete, nyomtassunk belőle egy vékonyka lapot és próbáljuk a helyére:
Egyrészt kicsit benyúlhatna abba a fránya résbe hosszabban, másrészt nem úgy néz ki, mintha megfelelő lenne a szög. Ha a fotóra húzunk két vonalat, rögtön látszik a bibi:
A modell tabletet tartó síkja egyszerűen túl meredek és így az iPad bele fog ütközni a műszerfalba. A mádosik piros vonal mutatja a korrekt dőlést. Ebből a tapasztalatból lett aztán ez a draft:
Ezt leellenőrizzük valami ráfektetett sík darabbal is, hogy ne csak szemre legyen OK:
Jó lesz. Megvan a számunkra megfelelő keresztmetszet, most jön az, hogy az objektum belsejébe terveznünk kell egy üreget, ahova a mágnesek becsúsznak:
A fenti fotón látható példa 10x10x4 mm-es mágnesekhez készült, ám végül én ezek helyett 5 darab 10x8x30 mm-es mágnest használtam, hogy akkor is biztosan tartson a keskeny csík, amikor satura kell fékezni az autót.
A végeredmény brutális: a tabletet szinte csak csúsztatva lehet leszedni az őt tartó mágnesekről:
Ha szükséged lenne a modellre, megtalálod a Thingiverse-en.
Hétfőig messze vagyok a billentyűzettől, de utána könyörtelenül jön a következő rész, szóval stay tuned!
Update: bár a Thingiverse linken ott van, innen mégis kimaradt, hogy a mountot a kocsihoz egy darab 3M VHB kétoldalas ragasztó tapasztja oda. Ha a Burj Dubai üvegtábláit megtartja, akkor szerintem ide is megfelel majd :)]]>
3D nyomtatás – iPhone 5 autós dokkoló
Dension Gateway Lite adapter van beépítve már régóta. Ez egy iPod/iPhone/iPad illesztés a kocsi audiorendszeréhez. Az autó gyári hangrendszere CD váltónak látja az eszközt, így szólaltatva meg az arról érkező hangot. A Dension cucc átveszi az uralmat a kocsi kormányára épített audio vezérlő gombok (track forward és reverse) felett, így a kormányról léptethetem a Dension gateway-re dugott i* eszközön a lejátszási listát.
A Dension kütyüből egy régóta standard 30 tűs Apple dokk csatlakozó áll ki – ezt én egy Brodit autós dokkolóba csatlakoztatva használtam: a telefont tartja a dokkoló, a Dension felől érkező drót pedig tölti a készüléket, plusz rögtön össze is kapcsolja az autó audio rendszerével. Ez közel Nirvana volt – egészen 2012 október végéig.
Ekkor ugyanis gondolt egyet az Apple és lecserélte a 30 tűs dokk csatit egy kisebbre, megborítva ezzel a fenti megoldást. Hála az égnek kiadtak egy 30 tűs konnektor → új Lightning konnektor konvertert, amely egyrészt patent módon illeszkedik a Dension kábel végére, másrészt a Dension eszközt az átalakítóval a telefonra csatlakoztatva az audio illesztés változatlanul megmaradt. Ez szuper, már csak az új telefonnak kellene új dokkot találni – és itt jön rögtön a 3D nyomtatás.
A Brodit tartó ügyesen összerakott szerkezet. A dokk felfüggesztéséhez ugyanazt a mechanikus megoldást használják, amit a legtöbb GPS gyártója – egy forgatható talpra csavarozódik fel a dokkoló:
A telefont a dokkban tartó oldalsó támasztékok egy okos csúszkás megoldással rögzíthetőek, ami lehetővé teszi, hogy tokban levő készülékek is elférjenek az így kialakított állítható sínben.
A feladat tehát csupán annyi, hogy
- ki kell találni egy tokot a régi kábel + az új konverter számára
- elő kell állítani a régi dokk furatos talpának pontos mását
- a két komponenst “össze kell hegeszteni” a modellen
- ki kell nyomtatni a végeredményt
Szuper! Nagy lelkesen neki is láttam a dokkoló hátlapját elkészíteni és “hozzáragasztani” a kábeltartóhoz:
Ez így egész jó addig, amíg az ember nem tanul meg az Ultimakerhez hasonló elven nyomtató szerkezetek fejével gondolkodni. Ugyanis ha a fenti modellt a kábeltartó talpára állítva nekiállok kinyomtatni, a csavarokat tartó hátfal részt a printer képtelen lesz kinyomtatni, mivel a nyomtatás során az a levegőben lóg, tekintve hogy alatta semmiféle támaszték nincs. Ezt nem felismerve hagytam magára szerencsétlen printert, aki a 47. perc környékén kezdte elrontani az objektumot:
A fenti probléma a por alapanyagból dolgozó, rettenet pénzbe kerülő printereknél eleve nem áll fenn, hiszen ott a nem megolvasztott por adja magát a támasztékot. Extruder típusú printeréknél is vannak erre kísérletek: két nyomtatófejet használva kétféle műanyaggal nyomtatni, ahol az egyik csak a támaszték szerepét töltené be. Nekem az egyféle anyaggal nyomtatás is kihívást jelent még, így most inkább más utat keresünk.
Némi CAD-es küzdelemmel gyártottam hát a hátfalnak szépen ívelő támasztékot:
Amint ez megvolt, neki is láttam újra a printnek és újabb 47 perc után már jött is az újabb hiba: a lekerekített szélű csatlakozó tartó nem ad elég támasztékot a függőlegesen nyomtatott tárgynak és a nyomtatás során a hátfal kezdésekor egyszerűen elborult a tárgyasztalon:
Ekkor jutott eszembe, hogy nagy eséllyel erre találták ki a “raft”-ot. A raft lényegében egy rács, amit az objektum első rétege alá nyomtat a printer az első réteg méreteinél valamivel nagyobb szélességben pont azért, hogy az ilyen instabil printeket kicsit nagyobb talapzatra állítva stabilizálja. A raft a nyomtatás végeztével egy textilkéssel könnyedén eltávolítható.
Az ötletet újabb, már késő éjszakába nyúló print követte, ezúttal sikerrel:
Leszedtem a raftot, majd összecsavaroztam az új dokkot a régi oldalsó elemeivel:
Passzol bele a telefon is:
Irány az autó, helyére csavarozzuk és megnézzük kábellel:
Kész! Végül a telefon dokkolva:
Mindez elkerülhető lett volna, ha egyszerűen rendelek egy iPhone 5-höz gyártott dokkolót a Brodit-tól, de egyrészt az 20kHUF körüli agyament árban mozog, míg a DIY projectünk kb. 3*200 HUF anyagköltségből készült el, másrészt hol lenne abban a jól végzett munka öröme?
Ha kedvet kaptál és az átalakító neked is segítene, az STL file a forrás ViaCAD CAD file-lal együtt kint van a Thingiverse-en. Have fun!
Nyugi, a sorozatnak nincs még vége, van bőven miről írni. Egyrészt csomó gyártandó dolog van már a fejemben, másrészt a modelleket előállító sokféle alkalmazásról még csak szőr mentén beszéltünk, ráadásul tuning recept is akad még bőven (a tuningos poszt megírása óta már a második hack-on vagyok túl :)). Szóval továbbra is csak azt mondhatom: stay tuned, ha te is hozzám hasonló gyerekes izgalommal állsz a témához!
]]>
3D nyomtatás – alapanyagok
FFF, azaz fused filament fabrication, az eljárásé pedig FDM, azaz fused deposition modelling) az esetek nagy többségében egységes kereszmetszetre húzott/nyomott, hőre olvadó műanyagszállal etetik – zömmel 1.75 vagy 3 (=2.89) mm átmérőjű PLA vagy ABS szálat használ erre az ipar.
Mese a lebomló műanyagról
A PLA (PoliLactic Acid, magyarul politejsav) egy tejsav alapú, biológiailag lebomló műanyag. Általában nádcukrot vagy kukoricakeményítőt erjesztenek bacikkal, ebből lesz a tejsav, amiből észtert varázsolnak, aminek már csak fel kell nyitni a gyűrűjét, hogy polimerizálódjon jól. Igaziból egyszerűbb, ha megveszed egy webshopban a kész drótot, mintha otthon nekiállnál bacikkal büdösíteni némi cukornádat. Amellett, hogy a textilipar PLA szálakat kever a ruhádba, hogy könnyebben vasalható legyen, valamint ebből van a mikrózható műanyag is, a biológiailag lebomló feature miatt egyre inkább használják élelmiszer csomagolóanyagnak (a tetraéder alakú Lipton teafilterek is ebből vannak), illetve ilyen szállal varrják össze a sebed, ha a TB adott pénzt a kórháznak és épp van nekik biológiailag lebomló varratcérnájuk. A biológiai úton történő lebomlása miatt a PLA megkapta a trendi bioplasztik elnevezést is. A PLA 173-178 ℃ között olvad, de egész 110 ℃-ig bírja a hőt. A műanyagipart egybefogó szervezet, az SPI által kitalált Resin ID besorolásban a PLA a 7-es recycling azonosítót kapta:
PLA-ból a standard merev mellett létezik rugalmas változat is, ám ez utóbbi az okosak szerint nem való a kocauserek kezébe: nehezebben tapad, 210 fokon érdemes vele nyomtatni, max. 19 mm/sec sebességgel (a merev PLA-val elvileg el lehet menni 160 mm/sec-ig).
PLA-t 15-128 USD/kg ártartományban rengeteg helyen kapni. Ultimakerék a maguk ~54 USD/kg + VAT árukkal nagyjából az európai árak közelében vannak.
ABS
Az ABS (Akrinitril-butadién-sztirol) már sokkal ismerősebb anyag lehet – ebből van a LEGO kocka. Ezzel el is mondtam egy csomó tulajdonságát: merev, fényes, deformációnak remekül ellenáll. Hihetetlen módon sztirol és akrinitril polimerizálásával állítják elő… na minek a jelenlétében? Hát még jó, hogy a polibutadién is ott kell, hogy legyen! Az ABS a fröccsöntőipar kedvence. A polibutadién gumi elég szívóssá teszi az amúgy jó szilárdságú akrinitril és sztirol polimereket, szóval klassz kis anyag ez. Az ABS egyedül a tartós UV sugárzást nem szereti, de nekünk nem a szoliba kell, úgyhogy ez nem probléma. Az ABS-t általában petróleumból gyártják – nagyjából 2 kg petróleumból jön össze 1 kg ABS. ABS-t a printerünk 265 ℃-on szereti enni. Sokkal nehezebben tapad, mint az előbb emlegetett PLA, ezért érdemes fűtött platformmal rendelkező nyomtatóval printelni. ABS szálból a PLA-hoz hasonlóan csillióféle szín létezik:
Az ABS Resin ID-je egy mezei ABS felirat: