A fűtésen és a tárgyasztal rögzítésén is van még mit tuningolni (megvan már a megoldás, csak még úton vannak a hozzávaló cuccok), így ez a post valóban csak egy bekukkantás. Addig is nézd meg, mire képes a frissen talált üveglap: Stay tuned, nemsokára jön az összefoglaló gigaposzt! ]]>

ilyen materializálódás helyett: inkább ilyen: A történet ott indult, hogy egy picit meg szerettem volna emelni az Ultimakert, hogy aláférjen a heated bed áramellátásához szánt tápegység. A Thingiverse-en találtam is egy stabil lábat, amit MoonCactus pont hasonló célból tervezett saját magának. Leszedtem, beállítottam az általa ajánlott nyomtatási paramétereket, elindítottam a printet, megvártam, míg az első kritikus réteget lerajka az Ultimaker, aztán mentem a dolgomra. Szűk egy óra után visszanézve azt látom, hogy az objektum elkezd “levegősödni”: az alsó, korrekt rétegek után egyszercsak anyaghiányos layerek következnek. Az anyaghiány kezdetét a nyíl jelöli (az objektum a tárgyasztalon a fotóhoz képest természetesen X irányban -90 fokban elforgatva állt, én csak a fények miatt fordítottam rajta, hogy jobban lásd a problémás részt): Így állt a test nyomtatáskor – még itt is viszonylag jól látni a problémás részt: Az anyaghiányt két dolog magyarázhatja: vagy eldugul a nyomtatófej, vagy nem kap elég anyagot. Az Ultimaker ma aktuális extruder feje elég hibamentes, így ez szinte biztosan kizárható, úgyhogy nézzük az anyagellátó oldalt. A feeder mechanikából a fejbe egy paraformaldehidből készült csőben jut el a műanyagszál. Ez átlátszó, így szemre meg tudod mondani, ha valami szennyeződés került volna bele. Ez is látszólag tiszta, így marad maga a feeder mechanika. A mechanikát szétszedve a benne levő műanyagszál az alábbi képet mutatta: Az 1. nyíl azt a bevésést mutatja, amit a feederben levő recés henger présel bele az alapanyagba – így talál fogást rajta és így tudja mindkét irányban mozgatni. Az 1. pontban látható minta tehát normális. A 3. nyílnál látszik a probléma oka: ez a mélyen bemart ív a “filament grinding” biztos jele. A recés továbbító henger vagy túl sokat rángatta ide-oda a nyersanyagot, vagy a húzó/toló oldalon túl nagy ellenállásba ütközött és így szép lassan kimart a műanyag szálból annyit, hogy más ne legyen képes továbbítani. Az anyagszállítás leáll, game over. Kicsit furán néztem a 2. nyilakkal jelölt felpöndörödésre – eddig még soha nem láttam ilyet, de első körben sajnos nem tulajdonítottam neki különösebb jelentősséget, csak kipucoltam a feedert, lemostam alkohollal a tárgyasztalt és a nyomtatófejet, újrakalibráltam az asztalt és nekiálltam újra a nyomtatásnak. Újabb 40 percnyi korrekt print következett, majd a jelenség elkezdett megismétlődni. Kezdtem a nyersanyag eltérő vastagságára gyanakorni, így megmértem az átmérőjét: 2.90 mm, ami teljesen rendben van, sőt, ránézésre a keresztmetszete is végig szabályos kör alak. Feszítettem egy kicsit még a feeder rugós mechanikáján, hogy a recés henger még jobban fogjon bele a nyersanyagba, majd újabb print, újabb fél óra, újabb hiba – úgy látszik, ma egész nap ezt fogjuk játszani. Cirka 6-8 óra kellett ahhoz, hogy az újra és újra átnézett Ultimakert elfogadjam hibátlannak és a nyersanyag anyagminőségére kezdjek el gyanakodni. Fogtam egy tekercs piros PLA-t, befűztem a printerbe és elindítottam a nyomtatást: ezúttal minden hiba nélkül történt.

Tanulságok

erre a SolidWorks tutorialra, ami nagyon nem tetszett. Ez mégjobban sarkallt arra, hogy már csakazértis magam gyártok egy ilyen nyomoronc facsarót. Lássuk! Olyat szerettem volna, ami mindjárt belecsorgatja a kifacsart levet egy edénybe – ilyet mórickáztam róla: A terv az (azon túl, hogy Sir Galahad, Sir Lancelot és én az éj leple alatt kirontunk a nyúlból), hogy csinálok egy narancsnyi gömböt, aztán meg valami szerszámot, ami a facsaró hornyokat kimarja a gömbből, majd teszek alá egy kilyuggatott hengert, amin a lé átcsoroghat és az egészet felfogom egy nagyobb gömbből készített kivájt félgömbben, aminek az aljába dugok egy PET palack kompatibilis csövet és kész is vagyunk. Úgy saccoltam, hogy egy átlag facsarandó citrus belső átmérője úgy 70 mm körül lesz. Rajzoltam egy referenciakört és mellé két ívet, ami mentén majd végigtolok egy háromszög alakot, hogy abból elkészüljön a vágószerszám: A háromszöget a két íven végigtolva elkészült az eldobós szerszám: Ebből aztán csináltam még 11-et: Majd legyártottam a szerszám alá a “nyersanyag” gömböt: Ezután csak ki kellett vágni a gömbből a hornyokat: Majd egy újabb boolean művelettel kidobni a felesleges alsó félgömböt: Aztán picit tojás alakúvá nyújtottam a szerszámot: Legyártottam a kivájt alsó gömböt és lecsaptam erről is a felesleges felső félgömböt: Csináltam egy vékony hengert szűrőtálca gyanánt és összeillesztettem a három darabot: Gyártottam pár kis 3 mm-es hengert a szűrőtálca kilyuggatásához: Kilyukasztottam a szűrőtálcát: Végül az alsó félgömb tetejéből még lekaptam egy kicsit és az aljába fúrt lyukba beigazgattam a kis PET palack kompatibilis léelvezető csövet: Ezzel el is készült a citrusfacsaró: Szép lett, én meg ügyes, hogy kitaláltam, hogy kell ilyet CAD-ben összeszerelni, úgyhogy kapok is egy pofa sört! Természetesen ez FFF printerrel nem nyomtatható – ha nem tudod, hogy miért, de izgat, akkor nyomás végigolvasni a 3d print kategória többi posztját! ]]>

Stay tuned, hamarosan hackelünk!]]>

Előzmények A Really Right Stuff fotós termékeibe pár évvel ezelőtt szerettem bele. Tőlük vásároltam állványfejet, valamint a géphez való, úgynevezett “L-plate”-et is. Az L-plate a fényképezőgépre csavarozható alumínium keret, ami lényegében egy Arca Swiss típusú befogósínt létesít a fényképezőgép alján és bal oldalán. Ennek az az értelme, hogy egyrészt mindig ott a gépen az állványra csatlakozó sín, másrészt a fényképezőgép portrait állásban is stabilabban áll az állványon. Megmutatom: A gépemen van tehát egy Arca Swiss sín. Van egy ezzel a sínnel kompatibilis RRS Arca Swiss befogópofám (=quick release knob), amit rögzítenem kellene egy rúd végén. A pofa talpában egy darab 3/8″-os süllyesztett UNC csavar számára van kiképezve menet és süllyeszték: 3/8″-os UNC csavart és hozzá való anyát Európában alig kapni – ha mégis kapható, akkor az aranyárban van és leginkább nincs itt egy óra múlva. Sebaj, akkor majd gyártunk ilyet!

Gyártunk

include 
/*
 * hex_screw(15,  // Outer diameter of the thread
 *            4,  // Thread step
 *           55,  // Step shape degrees
 *           30,  // Length of the threaded section of the screw
 *          1.5,  // Resolution (face at each 2mm of the perimeter)
 *            2,  // Countersink in both ends
 *           24,  // Distance between flats for the hex head
 *            8,  // Height of the hex head (can be zero)
 *            0,  // Length of the non threaded section of the screw
 *            0)  // Diameter for the non threaded section of the screw
 *                     -1 - Same as inner diameter of the thread
 *                      0 - Same as outer diameter of the thread
 *                  value - The given value
 */
hex_screw(	25.4*3/8,
			25.4/16,
			30,
			40,
			1.5,
			2,
			0,
			0,
			0,
			-1);
lyuk = 2.5;
difference() {
  rotate([0, 180, 0]) {
    cylinder(h = 2.6, r1 = 4, r2 = 6.25, center = false);
  }
  translate([0,0,lyuk/2-2.6-0.1]) {
	cube(size = [1.5,6,lyuk], center= true);
  }
}

include 
/*
 * hexa_nut(24,  // Distance between flats
 *           8,  // Height
 *           4,  // Step height (the half will be used to countersink the ends)
 *          55,  // Degrees (same as used for the screw_thread example)
 *          15,  // Outer diameter of the thread to match
 *         0.5)  // Resolution, you may want to set this to small values
 *                  (quite high res) to minimize overhang issues
 */
pla_extra_width = 0.8;
hex_nut(14, 8, .25*(16/2.54), 30, pla_extra_width+25.4*3/8, 0.5);

A tőlem jóval tapasztaltabbak (és maga a Cura is) azt mondják erre, hogy nagyobb sebességre a precízen beállított printerek képesek. Én pedig azt mondom, hogy amíg a léptetőmotorok megnyúlni képes bordás gumiszíjakkal hajtják meg a fejet pozícionáló két acéltengelyt és nem direkt módon csatlakoznak hozzájuk, addig hiába a nagyobb sebesség, az ilyen hibák kiszámíthatatlanul jönnek majd elő. Jó példa erre a minták hátulján található felső hiba: Direkt nem croppoltam le a képből a minták feljebb levő részét, hogy látható maradjon: az egyébként 150 mm/sec sebességgel dolgozó fej az utolsó hibát követően szépen egyenletesen dolgozott tovább, mintha valami varázsütésre “meggyógyult” volna a pozícionálás. Nos, szerintem ez azt igazolja, hogy a szíjhajtás miatt téveszt néha az eszköz. ]]>

Érdemes megfigyelni, hogy az extruder fej milyen mértékben képes összemocskolni magát. Ez a probléma alattomos és kiszámíthatatlan. Ugyanezek a testek ugyanebből az anyagból ugyanolyan alkoholos tárgyasztal tisztítás után csont nélkül kinyomtatódtak, míg most szarrá ment mind. Ha az Ultimakerhez lenne gyárilag hot bed, akkor ez a probléma nem létezne. Hot bedet akarok!]]>

teafiltert kicsavaró bögrét: Nagyon megtetszett, webshop link híján gondoltam gyártok én egy ilyet: A modell rendben elkészült, ám ez jelen formájában egy FFF printerrel viszonylag nehezen nyomtatható. Nézzük meg, mi a baja! Legegyszerűbb, ha fogjuk az STL file-t és berántjuk meshmixerbe, aki rögtön rak is rá egy olyan shadert, ami bepirosítja azokat a részeket, amelyek túllógnak és ezért csak úgy a levegőbe nem nyomtathatóak: Ezzel még tudunk ügyeskedni egy kicsit: a talpat egyszerűen szintbe állíthatjuk, illetve a fül alja is leérhet a pohár aljáig, ez nem gond. A fül görbületét is lehet kevésbé meredekre venni: mondjuk egyszerűen kifúrjuk egy hengerrel és nagy eséllyel az már nyomtathatóvá teszi azt a részt. A nagyobb probléma ezzel a résszel van: Jól látszik, hogy a filter járatának teteje sajna egy hosszabb vízszintes felület. Ezt csak úgy tudjuk nyomtatni, ha supportot kérünk az egész bögrére. Sajnos tapasztalatból azt mondom, hogy az ilyen szűk területekbe elég rendesen be tud állni a support, így nem biztos, hogy sok értelme van szutykolni vele. Azért persze a foxi sem ereszti olyan könnyen a lábtörlőt… Leszeletelés után ez a bögre supporttal nyomtatva 7 és fél óráig készülne, 1360 HUF anyagot felzabálva. Mivel ez próbának már ijesztő mennyiségű idő/alapanyag kombináció, ezért ilyenkor érdemes kicsit trükközni még. Fogjuk a legproblémásabbnak ítélt részt, húzzunk rá egy bounding boxot (=egy téglatestet, ami magába foglalja a vizsgálandó objektumdarabot), aztán a boxból és a modellünkből készítsünk egy közös metszetet: Az így kapott darab már csak 30 percet és 110 HUF pénzt zabál el – mindenképp megéri egy ekkora falattal kísérletezni ahelyett, hogy a teljes modell nyomtatása után görbüljön le a szánk. Nyomtassunk is egy support nélküli és egy supportos változatot és nézzük meg, mi lett belőlük. Íme a support nélkül készült tesztdarab: Jól látszik, hogy az átfeszített felületek ugyan elkészültek, de ronda kis göndör műanyagszálak lógnak be róluk – ez így useless. Nézzük, mire megyünk a supporttal! Ilyen lesz a támasztékkal nyomtatott próbatest: Elég masszív support képződött – lássuk, mennyire lehet kiszedni: Szó mi szó, ez bűn ronda. Nem szívesen facsarnám ebben ki a teafiltert, még akkor sem, ha a mostanában gyártott piramis alakú teafilterek zacsija is ugyanabból a PLA-ból készül, mint amiből mi a bögrénket szándékoztuk nyomtatni. Persze még ilyenkor sem kell elkeseredni, ha nagyon akarod a modellt IRL taperolni. Fel kell tölteni az objektumot valamelyik nagy 3D printre szakosodott oldalra, akik bérnyomtatást is vállalnak, aztán ők elkészítik neked professzionális 3D printerekkel, jó pénzért. Az egyik legnagyobb ilyen gyűjtősite a Shapeways – zárjuk is az ő teaserükkel a postot: ]]>