Author Archives: eFi

About eFi

szánSájn, tibiCsoki, wörldPísz!

So long AussieLand – szubjektív ajánló

Két év és kilenc hónap után elhagytuk Ausztráliát és továbbáltunk Jakartába. Az előző, Lengyelországban eltöltött időszakban elkövettük azt a hibát, hol túl sokat mentünk haza és túl kevés időt töltöttünk az ország felfedezésével. Ausztráliában a 16000 km távolság és a kezdetben nulla darab ismerős kellően ösztökélt minket arra, hogy ezen változtassunk és próbáljunk meg annyit látni az új vidékből, amennyit csak lehet. Azt gondoljuk, ez meglehetősen jól sikerült – jártunk az összes ausztrál államban és megpróbáltunk minél többet felfedezni belőlük. Még bőven lett volna mit, de most úgy alakult, hogy az élet elsodort minket kicsit északabbra.

Ez a poszt egy szubjektív, kevés szöveges, rengeteg képes ajánló akar lenni két nem ausztráltól. Mivel mi Brighton Le Sandsben, Sydney egyik déli kerületében éltünk, így a város körüli területből értelemszerűen több kincset fogok megmutatni. Lépkedünk sorban, államonként az óramutató járásával ellenkező irányban haladva.

North Territory

Darwin

A Territory Wildlife Parkban tanultuk meg, hogy a kenguruk imádják a répát és bármikor bárhol tudod őket etetni vele.
Ez a park csodálatos, egy napot simán el lehet tölteni benne.

Útban a Territory Wildlife park felé óriás termeszvárak vannak mindenfele – ez volt vagy 6 méter magas.
A helyiek esténként a Cullen beachen nézték a naplementét. A beach elején levő kajáldában ettük a legjobb fish’n’chipset egész Ausztráliában.

Uluru

Az Uluru egy böszme nagy, magas vastartalmú szikla Ausztrália közepén. Az őslakosoknak szakrális helye, ezért a közvetlen közelében egy csomó ponton tilos a sziklát fényképezni – mondjuk erre egész addig nem jössz rá, amíg oda nem mész egy talicska pénzért.

A kő annyira sok vasat tartalmaz, hogy a vörösesbarna színét a vas és a ráeső víz által képzett rozsda adja.

Lehet, hogy azt gondolod, láttál már nagy sziklát és mi lehet ebben az extra, de amikor odaérsz, a földbe gyökerezik a lábad: egyszerűen kapitális méretű és mivel körülötte nincs nagyon semmi se, lenyűgöző az egész, úgy ahogy van. Amikor mi először megláttuk, csak keringtünk a kocsival a sziklát amúgy jól elkerülő úton és videochaten hívogattunk boldog-boldogtalant, hogy megmutassuk nekik, mekkora is ez az izé. Persze se fotó, se videó nem adja vissza eléggé, ott kell lenni a közelében, a semmi közepén:

A sziklának van napkeltés és napnyugtás lookoutja, a színe fokozatosan változik, így egy hajnalt és egy estét el lehet tölteni azzal, hogy nézed a nagy mozdulatlan követ, vagy esetleg timelapse-olsz.

Mi körbejártuk a sziklát gyalog – te ne csináld ezt, helyette inkább bérelj egy Segwayt vagy egy bicajt és úgy tudd le a kört. Körbemenni mindenképp érdemes, mert ilyeneket láthatsz a sok fényképezni tilos tábla mellett:

Nekem ez olyan, mintha egy előember fejéről csináltak volna egy MR-t és a középső szelet alapján véstek volna egyet a kőbe
Ilyen csupa érdekes lyuk az egész. A tetején több helyen megáll a víz, de fel nem szabad rá mászni már idén január óta. Mondjuk ezzel semmi baj nincs, de hogy fényképezni ne lehessen az egyetlen követ amiért odamész, attól letettem a hajam.

Az Uluru környékén egy darab resortban van egy pár szálloda, aztán jó sokáig semmi. Illetve hazudok, mert ott van a Kata Tjuta National Park, abban meg a Valley of the Winds, ami egy baromi szeles, de csodaszép walk és ha már ott vagy, nem szabad kihagyni!

Az Ulurutól úgy 300 km-re van a Kings Canyon, mellette meg egy szálloda, ahol lakhatsz. A Kings Canyon rim walk érdekes, de az isten szerelmére nehogy ott lakj a szállodában, mert megöl az unalom! A rim walkot délelőtt 11-ig szabad megcsinálni, onnantól ugyanis olyan meleg lesz, hogy azt nehezen bírja az ember hőguta nélkül és senki nem ajánlja, hogy kint mászkálj. Ilyeneket láthatsz, ha nekimész a kalandnak:

Kings Canyon rim walk

Az Ulururól azt gondoljuk, hogy bár páratlan természeti csoda, mégis csak akkor menj oda, ha már semmi más néznivaló nem jut eszedbe Ausztráliában. A repülőjáratok és a szállodák is meglehetősen drágák, és 2-3 napnál tovább egyszerűen nincs mit csinálni ott – na jó, még ott van a Field of Light nevű installáció, ami kb. az egyetlen program azután, hogy lement a nap.

Western Australia

Broome

Broome-ban két nagyon kedves ott élő barátunk, Melinda és Laci láttak vendégül. A kisváros amennyire remote lokáció, annyira kihagyhatatlan – olyan színeket és naplementét talán sehol máshol nem láttunk még.

Pasztel-vörös-zöld-kék – van minden, mint a moziban! Broome-ban az apály-dagály szintkülönbség a második legnagyobb a világon – 10-12 méter között váltakozik.
Nehézbúvár poplippal, pindanból
Cable beach, Indiai óceánnal, jobbról az égő bushból jövő füsttel, tevekaravánnal és 4WD-kkel.
Tudtad, hogy a legnagyobb teveexportőr nem a Közel-Keleti térség valamelyik országa, hanem Ausztrália? Az Ulurutól nem messze (persze Ausztrál léptékkel nem messze, ~ 300 km-re), Kings Canyonnál mi is találkoztunk vadon szaladgáló tevékkel.
Horizontal falls.
Broome-tól északra, a Kimberley National Parkban van ez a rész, embertől elég jól elszigetelt területen – csak hajóval vagy hidroplánnal tudsz odamenni. A Horizontal Falls elnevezést két, a vízből kiálló bazaltszikla közti ~25 méter széles rés kapta, ahol a 40 méter mély víz a 10-12 méteres apály-dagály különbséget ~6 óránként ellentétes irányban igyekszik leküzdeni. A víz nem tud olyan gyorsan átfolyni, ahogy az apály/dagály diktálja, ezért ezen a darabon vízesés lesz belőle.

Dajkacápa a Horizontal Fallsnál. Emberre teljesen ártalmatlan, gyönyörű élőlény.

Perth

Ugrunk párezer km-t délre és már huss, Perth környékén járunk.

Pinnacle desert– mészkősziklák. Gyalogolhatsz benne, de van pár km hosszú autóút is a mészkősziklák között. Drónozni tilos, csakúgy, mint bármelyik ausztrál nemzeti parkban 2018 januárja óta.
Bon Scott, az AC/DC énekesének szobra Fremantle kerületben.
Utca méretű geometric art Fremantle-ben, az óratoronytól az első nyugat ausztráliai börtönig. Csak egyetlen helyről állnak össze a körök pontosan (és az sem az volt, ahonnan én fotóztam :))
Lassan elbújik a nap az Indiai óceán mögé Ausztrália nyugati szélén.
Perth, Rottnest Island. Az apró sziget a quokkáról, erről a hollandok által patkánynak gondolt kis erszényesről kapta a nevét. Szinte csak ezen a szigeten élnek, halál cukik és mindenhol jelen vannak.
Az alig 20 km² területű Rottnest Island tele van ilyen csodaszép strandokkal. A sziget dimbes-dombos – mi azt javasoljuk, hogy bérelj még a szárazföldön egy elektromos bicajt és járd be azzal az egészet. Ausztráliában mindenhol fontos, de itt különösen, hogy vigyél magaddal bőven ivóvizet, mert a szigeten alig találsz majd helyet, ahol venni tudsz.
A szigeten van egy csomó sekély sós tó, amik ahogy száradnak ki, úgy váltják a színüket.
Penguin Island. A sziget természetvédelmi terület, de van rajta egy kényelmes sétaút. Hatalmas madárkolóniák között lehet mászkálni – a csőrük alatti bőrt lebegtető, párzani készülő pelikánok különösen érdekesek.

South Australia

Adelaide

Adelaide nem volt a kedvenc városunk, de a környékét annál inkább szerettük.

Glenelg beach. Ilyet bárhol csinálhatsz – és csinálj is! Ausztráliában nagyjából úgy tudsz bort venni hiba nélkül, hogy kinézel egyet, aminek tetszik a cimkéje. Nagyon kevésszer futottunk bele olyanba, amit nem szerettünk – azok is inkább lefojtott, maradék cukros vörösek voltak, nem ránk targetálva.
Henley beach, Stunned Mullet. Ha Adelaide-ben jársz és szereted a tengeri kaját, akkor ők kihagyhatatlanok. Nagyon büszkék rá, hogy náluk nem hallasz csinilngelő mikrót – minden frissen készül, aznapi fogásból.
Ha Adelaide, akkor Barossa Valley – az ország egyik legismertebb borrégiója. Ha egy borászatot kellene ajánlanunk onnan, akkor az a Two Hands winery lenne, amelyre nyuzi Tibi barátunk hívta fel a figyelmünket. Vigyél magaddal sok pénzt 🙂
Na de a képen inkább egy gát van, mintsem borászat – mi az annyira érdekes ebben a nagy dög betonban? Ez a fal a Whispering Wall, a Barossa vízgyűjtő terület gátja. A gát arról híres, hogy a két végébe állva úgy tudtok egymással beszélgetni, mintha egymás mellett állnátok – a ~ 140 méter hosszú fal viszi a hangod a másik végébe. Must try.

Kangaroo Island

A szigetre csak komp visz át és a jegyet jó előre le kell foglalni, mert a járatok gyorsan megtelnek! Véleményünk szerint a szigetre elég másfél-két nap. Menj át este, vagy a legkorábbi reggeli komppal, majd hajnalban irány a sziget nyugati oldalán az Admirals Arch:

Admirals Arch ~ 2 km séta, gyönyörű sziklák és háborgó víz

Aztán nyomás a Remarkable Rocks-hoz:

Remarkable Rocks

Ha ezt kinézted, akkor go to Seal bay:

Fóka Seal bay-nél
Bálnacsontváz a Seal bay-nél. Ha szereted az óceánparti sétákat, itt van pár órányi út nyugat felé, érdemes megpróbálni.

Aztán gyerünk fel északra kb. a sziget közepén keresztben valamelyik highway-nek kinevezett földúton, ahol macit lehet spottolni a vadonban:

Az itt töltött 33 hónap alatt összesen kétszer láttunk vadon koalát – ez volt az egyik, a másik Melbourne-től keletre, egy erdőben kanyargós úton, Lorne közelében.

Ha szereted a maciszpottingot, akkor érdemes bemenni a Hanson Bay wildlife sanctuaryba, ahol csillió eukaliptuszon él viszonylag sok maci:

A macispotting nem könnyű, de annál nagyobb buli!

Végül délután 5-re érj fel Kingscote-ba a napi pelican feedingre:

Tudtad, hogy ezek a dög nagy cukker madarak kb. 7 kilósak mindössze? És azt, hogy ha megázik a szárnyuk, akkor meg kell várniuk, amíg megszárad, csak utána tudnak repülni? Na ilyeneket majd mesél a pelican feeder bácsi.

Végül ha ott ragadnál a szigeten, vagy mégis több naposra terveznél, kinézted a mindent és nagyon semmit nem tudsz csinálni, akkor ott van a Fidesz hullámsírja:

Great Ocean Road – Twelve Apostles

A Great Ocean Road egy 243 km-es útszakasz az Adelaide – Melbourne közötti úton. Az I. világháborúból hazatért katonák építették a háborúban meghalt társaik emlékére. Mivel az ozzik a bal oldalon vezetnek, szerintünk Melbourne → Adelaide irányban érdemes végigmenni rajta, hogy a parti oldalon vezess.

Az út egyik legfőbb helloTuriszt látványossága a 12 apostolnak nevezett, tengerből kiálló mészkőszikla-csoport:

A 12 apostol 7 (korábban 8) sziklája. Gyönyörű ez is, de menj tovább Adelaide felé és minden leágazónál menj le a parton ámuldozni, tele lesz az út hasonló csodákkal, amik kevésbé felkapottak, de legalább ilyen lenyűgözőek.
Nem csak a 12 apostol az egyetlen kincs az úton

Victoria

Melbourne

Melbourne pezsgő, hangos, európai hangulatú város. A folyópart csupa élet, a parkok csodaszépek, a piac fantasztikus, szóval rengeteg néznivaló van benne, én azonban most csak három dolgot mutatok:

Graffitikkel teli utca
Naplemente Melbourne-ben
A kis kék pingvinek jönnek haza a napi kajagyűjtésből. A vörös fénnyel ott dolgozó aktivisták világítja meg őket – ez nem zavarja a kis állatokat, ellentétben a paraszt turista vakujával

Lakes Entrance

Sydney-ből Melbourne felé autózva találtunk egy csodaszép nyugis kis halászfalut óriási stranddal – ez volt Lakes Entrance. A tengeri kaja friss, a tenger csodaszép – mi kell még?

Naplemente a kihalt beach-en Lakes Entrance-nál
Paradise beach Lakes Entrance után

New South Wales

NSW mindig nagy szerelmünk lesz, benne Sydney-vel, amiről azt gondoljuk, hogy az a világ legszebb városa. Elindulok dél felől és mutatok pár szépet / érdekeset:

One tree point, Bingie-től picit délre
Pebbly beach
Seven mile beach, Gerroa alatt
Gerroa, Black head
Kiama, Little blowhole. Minden helloTuriszt oldal a nagy blowhole-t hirdeti, a sokkal látványosabb, picit délebbre levő kicsiről szinte senki nem beszél, pedig ez a verifasza!
Szeles időben menj, amikor van rendesen hullámzás és csak óvatosan közelítsd a szifont mert meg tud lepni 🙂
A kis blowhole-tól indulva északi irányban van egy szép coastal walk, azt is érdemes lenyomni.
Shellharbour, a Windang Island alatti beach. Nagy szerelmünk, szuper bodyboarding hely, bár elsőnek inkább a ~3 km-rel északabbra levő, Balatonhoz hasonlóan sekély Port Kembla beachet javasolnánk.
Shellharbour, Windang Island. Dagálykor is simán körbe tudod sétálni, ~1.5 km a kör és nagyon megéri, gyönyörű szikla az óceáni oldalán hatalmas hullámokkal.
A mögötte látható Lake Illawarra breakwater bejáratához a követ ebből a szigetből bányászták – az akkos lefektetett sínek egy része és a csillék kerekei még most is ott vannak a sziget szikláiba erodálva.
Így néz ki a Windang Island külső platója és a sziget dombja szemből.

A Windang Islandtól északra indul a Port Kembla beach – sekély vizű, kényelmes bodyboardos hely, az északi végén rockpoollal. A Port Kembla beach északi bejáratához vezető út a Coomaditchy Lagoon nevű kistó mellett vezet el. A tavon van két apró sziget, amit imádnak a pelikánok, sokszor tucatszámra hesszolnak ott a vízen.

Five Islands, Port Kembla

A Five Islands nevű szigetcsoport legkülső szigetén fókák tanyáznak. A téli időszakban az Abyss Dive Center rendszeresen tervez ide fókás merüléseket. A kíváncsi fókák olyanok, mint valami víz alatti kiskutya – ha búvár vagy, pont ebben az időszakban jársz itt és időd engedi, ki ne hagyd, hatalmas élmény:

Seal dive at Five Islands
Bulli rockpool

Austinmer

A déli túrák során Austinmer nagy kedvencünk volt. Hazafelé mindig itt álltunk meg a tengerparton fish and chipset ebédelni, azonban sajna pár hónappal ezelőtt egy tulajdonosváltásnak köszönhetően nagyott romlott a seafood minősége, így már nem ajánljuk jó szívvel a korábban fantasztikus barramundit és flatheadet:

Fish and chips Ausinmerben

A beach továbbra is csudajó, így azért megállni még mindig érdemes:

Rockpool Austinmernél
Austinmer – hullámtörő sziklák az északi oldalon

Symbio lookout

Sydneyből délnek indulva akár a Symbio, akár a Bulli lookoutnál állsz meg, ez a látvány fogad:

Symbio lookout

A kilátón egy hegy tetejéről nézel az óceán felé, miközben egy csodálatos eukaliptusz erdő tetején állsz egy hatalmas szikla peremén:

Piros pólós maci pózol a Symbio lookout szélén

Symbio wildlife park

Az M1-es autópálya és a partmenti scenic highway között van a Symbio wildlife park – a vadaspark, amit a legjobban szerettünk. Ebben a parkban a teljesen szelíd kenguruk hatalmas területen hesszolhatnak, te pedig szabadon mászkálhatsz közöttük és etetheted őket a bejáratnál vásárolható száraz fűvel (de ha ránk hallgatsz, lesz a zsebedben stikában csíkokra vágott sárgarépa ;)).

Kengurugyerek (=joey) a Symbio wildlife parkban. Ha ultracukker kis kengurukat akarsz látni, akkor október-november környékén menj.
Pénzért cirókálható koala a Symbio wildlife parkban. Folyton macit mondok, mert úgy néznek ki (és nekünk mindig macik maradnak), de igaziból ugyanolyan erszényesek, mint a kenguruk.

Ha a Scenic Highwayen mész vissza észak felé, akkor át fogsz autózni az autós reklámok egyik kedvenc lokációján, a Sea Cliff Bridge-en:

Sea Cliff Bridge

A Scenic Highwayról a Bald Hillnél lehet visszakanyarodni az M1-es pályára, hogy előbb érj fel Sydneybe, de ha ránk hallgatsz, akkor maradsz a part menti úton és végigmész a Royal National Parkon.

Bald Hill. Sárkányrepülők kedvenc termikelős helye, hihetetlen selejt, szemetet áruló büfével. A panoráma csodás, gyönyörködni megéri megállni pár percre.

Royal National Park

A Royal National Park nagy szerelmünk, rengeteget túráztunk itt. A teljes coastal walk útvonal közel 40 km hosszú, 2 napos túrának javasolja a nationalparks.nsw.gov.au. A mi kedvencünk a Wattamolla – Garie beach track, főleg ebben az irányban (ugyanis a Garie beachról északra indulva egy 300 méter magasra vezető lépcsővel kezdődik az út). Mutatom, miért érdemes kipróbálni:

Ilyen sziklákról nézheted májustól novemberig a vonuló bálnákat
Ilyen karamelles a táj, ahol csupasz
Bár cserébe ilyeneket kell másznod

Figure Eight pool

Ez a rész csak apályban látogatható, a partmenti sziklákról nem látható hosszú lapos hullámok könnyen elvihetik az eszetlen helloTurisztot a nagy kékbe, úgyhogy érdemes előre tervezni, hogy mikor mehetsz ide:

Figure Eight pool – nagyon turisztos, brüggölős hely. Fürdőruhát vigyél!

Garie beach

Az állandó nagy hullámok miatt a szörfösök nagy kedvence, csodaszép hely.

Az ott lent a Garie beach, jobbra tőle a domb mögött a Little Garie, balra meg megy tovább a Garie – Wattamolla coastal walk track
Háttérben a Little Garie beach – azt a nagy kilógó sziklát átmássza a hitavalos coastal walk track, de apálykor simán körbegyalogolhatod a sziklás parti részen.
Az a dög nagy kő van vagy 300 méter magas, a coastal track azzal kezdi, hogy a partról felmászik a legtetejére – cserébe onnan a látvány lenyűgöző.

Wattamolla

Wattamolla beach jó időben nagyon gyorsan tele lesz, a Sydneysiderek elárasztják, amint kisüt a nap. A Royal National Parkból befolyó édesvíz és az óceán csinál egy nagy kevert vizű öblöt, védett partszakasszal:

Wattamolla beach, vihar előtt

Wedding cake rock

A wedding cake rock egy eléggé instabil fehér szikla a parton, a turisztok általában a Bundeena-i ponttól támadják be, ahonnan csak egy ~3 km-es sétára van. A szikla körül kerítés és csillió figyelmeztető tábla mondja, hogy légyszi ne mássz rá, mert kurva sokba kerül a mentésed veszélyes, de persze ez a legtöbb eszetlent nem hatja meg:

Wedding cake rock gyagyásokkal
Weeding cake rock gyagyások nélkül

Ezeket a Bélákat a Royal National Park központjában fotóztuk, de a keleti parton bárhol találkozhatsz velük. A becsületes nevük sulphur-crested cockatoo és a világ legmókásabb madarai:

Kíváncsi kakaduk
Ez meg éhes 🙂

Helensburgh glowworm tunnel

Szintén a Royal National Park területén van Helensburgh, benne egy használaton kívüli vasúti alagúttal, aminek a tetején glowworm-ök laknak. Sajna a glowworm nagyon kevés fényt bocsájt ki, plusz ebben az alagútban elég kevés is van belőle, így csak a bejáratot tudom megmutatni:

Ha még sosem láttál glowwormöket, akkor érdekes lehet, de egyébként kihagyható

Sydney

Sydney óriási, 5 milliós metropolisz, a két legtávolabbi végpontja egymástól 164 km-re van. Itt kötött ki 1788-ban James Cook, innen indult a ma ismert angolszász Ausztrália története. A város csupa öböl, csupa zöld, csupa park – nagyon szerethető, nagyon élhető és nagyon a szívünkhöz nőtt. Mutatom:

Kurnell. Itt kötött ki Cook kapitány, az egyik hajójának fedélzetén egy Sharpe nevű matrózzal, akinek a nevét minden egyes futás után elolvastam a Brighton Le Sandsben álló emléktáblán. Soha nem felejtelek el, Sharpe!
Ez itt Cape Solander, a háttérben a Botany Bay-jel, tőle délebbre pedig Cronullával
Cape Solander szikláin pózol a 83 éves Karcsi papa és Soma
Cronulla beach, sok rip currenttel és fürdőgatyába 1 másodperc alatt 10 kiló homokot pakoló hullámmal. A régi Sony kamerám is itt görög valahol 🙂
Cronulla beach északi része, ahova behajthatnak a 4WD tulajok csapatni.
Cronulla, Sydney rock oysters. Sokféle osztrigát kóstoltunk, nekünk ez a non-plus-ultra.
Botany bay. Balra Ramsgate és Brighton Le Sands, a háttérben a CBD, jobbra a reptér.
Botany bay kevert vízű, két édesvízű folyó is belefolyik ezért szeretik a bikacápák. Ennek megfelelően a strandon cápahálóval lekerített szakaszok nyugtatják meg az aggódókat, amit nagyjából a kisgyerekes családok kivételével senki más nem használt.
Cápaháló Botany bay-ben
Cápahálót karbantartó búvár szemezik a melóval vihar előtt
Csendes őszi öböl.
Bare Island. Botany bay északi bejáratánal fekszik, valamikor ágyúkkal védte az öblöt. Ez a sziget volt a főgonosz HQ a Mission Impossible II-ben. A part körül nagyon gazdag a víz alatti élővilág – láttam itt wobbegong sharkot, giant australian cuttlefisht, óriási blue groupert, seadragont, polipot és még egy csomó másféle élőlényt.
Bare Island sziklái – a felszínen is megéri körbesétálni
Shiprock reserve. A legszebb merülőhely, amit Sydneyben láttam. Az áramlás az apállyal/dagállyal fordul, ha ügyes vagy, egy centit nem kell úsznod. Az élővilág fantasztikus.
Maroubra. A Botany bay északi bejáratától kicsit északabbra van ez a kerület – a Maroubra beachtól délre sétálva nézegetheted ezeket a parti sziklákat.
Ez is Maroubra, az előbbi sziklák pereme.
Bondi beach, Sydney leghíresebb strandja.
Bondi beach rockpool
Bondi és Coogee beachek között van egy 7 strandot érintő coastal walk – ez a kép ezen az úton készült.
Sculptures by the sea. Minden télen megrendezik ezt a kiállítást – fiatal művészek szobrait installálják a Bondi – Coogee coastal walk mentén. Ha júliusban jársz Sydneyben, ki ne hagyd!
Ez pedig a Dudley page reserve. Ha Bondi beachtől északra megindulsz Watsons Bay irányába, akkor ez egyszercsak ott lesz a Military road bal oldalán. Az egész zöldterület egy pár méter magas talapzaton van, így fel kell másznod rá, hogy észrevedd, micsoda panoráma bújt el mögé!
Lakóházak a Bondi beach – Watsons bay útvonalon
Bondi beach – Watsons bay coastal walk. A kerítés a meredek sziklaperem előtt van, nehogy leess.
Ez a látvány fogad, ha felgyalogolsz Watsons baynél a sziklák tetejére. A sziklák bal szélén a Bondi beach – Watsons bay walk, a háttérben a Sydney Harbour és a CBD.
A Watsons bay egyik sziklája. Az előző képen ennek a tetejéről nézek ebbe az irányba.
Watsons bay. Vagy idesétálsz Bondi beachtől, vagy végigbicajozol a CBD-ből a parton, vagy esetleg felülsz a Circular Quay – Watsons Bay kompra és úgy jössz ki ide – mindegyik egyformán jó ötlet.
Kíváncsi pelikán a Watsons bay-ben.
Woolloomooloo, nekünk csak “Katihotel” az egyik utolsó Ausztráliában töltött reggelünkön. Jobb oldalt az ausztrál haditengerészet bázisa.
BTW Woolloomooloo helyesen írása nem azért megy ilyen jól, mert aboriginál vér csörgedezik bennem, hanem mert Kati megtanította egy graffitire mutatva egyszer: 🐑🚽🐮🚽

Royal Botanic Garden

Woolloomoolootól a következő látnivaló a pár perces sétányira levő Royal Botanic Garden egy több, mint 30 hektáros, ingyen látogatható park Sydney szívében, az operaház mellett. Így néz ki:

A kedvenc banyan fig tree-s utam a botanikus kertben
A Royal Botanic Gardennel nehéz betelni
Esküvő készül a nagy fa alatt a füvön. Igen, a füvön – Ausztráliában a parkok azért vannak, hogy használják az emberek, így fűre lépni SZABAD. Ha egy talajtakarót fel kell újítani, akkor azt elkordonozzák a kertészek és a frissen fejlődő vegetáció megóvását mindenki komolyan is veszi.
Az angolnás tó a Royal Botanic Gardenben. Fél méternél hosszabb angolnákkal van tele – ha a padoktól elkezdesz kenyeret dobálni a vízbe, pillanatok alatt megjelennek. Simán elveszik a kenyeret a kezedből úgy is, ha 10 centivel tartod a víz fölé. Legyél elég bátor és próbáld ki!
Calyx – a déli félteke legnagyobb egybefüggő növényfala
Épp párásítja magát a Calyx
Sydney Opera House. A fehérnek látszó épületet dán sárgásfehér kerámia csempék borítják, amiből évi 5 darabot kell cserélni – az operaháznak 60000 darabos tartaléka van. Az épület komplett hűtésigényét az alatta áramoltatott tengervízzel oldják meg. Sok ilyet mesélnek még, ha elmész valamelyik guided tour-ra.

A háttérben a hadihajóktól jobbra Woolloomooloo, a hajók és az Operaház között a hatalmas Royal Botanic Garden.
Az Operaház a Harbour Bridge lábának tetejéről fotózva. Ha kedvet kapsz a Harbour Bridge tetejéről nézelődéshez, elsőnek menj fel a The Rocks-hoz legközelebb levő hídlábban található múzeumba, ahova 25 AUD a jegy és onnan nézz körül.
Harbour Bridge. Az előbb emlegetett múzeum a képen a híd bal első lábában van.
Hyde park
The Lex and Ruby Graham gardens Az állatkertből a híd felé vezető sétaúton van a Cremorne Pointnál. Szemed-szád eláll, ki ne hagyd!
Falun gong tagok meditálnak a cigimentes Martin Place-en, ami Sydneyben a hajléktalanok menedékhelye is.
A falun gong tagjait a kínai állam lényegében szervenként eladja jól fizető kuncsaftoknak – az itt demonstrálók erre próbálják meg felhívni a figyelmet.
Egy park a Harbour mellett
Queen Victoria Building a George streeten
Queen Victoria Building a George streeten
Sydney fish market – óriási halpiac, éhesen menj!
A Sydney Fish markettel szemben van Vic húsboltja, aminek a szélében egy mozdony méretű offset smokerben készül a BBQ, főként borda, szegy és burger.
Vic burger special edition. A gyerekeket vittem Vichez dupla sajtburgert enni, de már csak annyi húspogácsa volt, hogy mindenkinek szimpla burger jutott. A szakács egy másodperc alatt rádumált, hogy mi lenne, ha a második hús helyett egy-egy adag brisketet pakolna a burgerekbe. Megvettük – azóta se ettem ehhez foghatót.
Ha már burger, akkor ki nem maradhat a The Hot Dog Man Manlyben, Sydney északi részén. Mr. Cheesy Double DeLuxe-ot rendelj, vidd ki a beachre és edd meg a lépcsőn a szörfösöket bámulva.
Manly beach, szörfös és röplabdás paradicsom (itt rendezik a strandröplabda VB-t és Rita is itt játszik, amikor csak teheti ;)). Balra a Manly-Dee Why coastal walk, jobbra a North Head sziklái, ahova mindjárt felmászunk.
Manly hajnalban. Ritával néztük a napkeltét, aztán megindultunk Dee Why irányába gyalogolni egy 12 km-est. Csodaszép délelőtt volt és épp fel tudtunk szállni egy combos vihar elől a sárga beach buszjáratra.
Szörfök Manlynél.
Észak felé nézünk – balra Manly, tovább Freshwater, Curl Curl, Dee Why és a többi megigéző beachek. Ausztrálnak lenni szerintünk jó.
North Headen állunk, Sydney Harbour bejáratának északi csücskében. Velünk szemben Watsons Bay, a CBD és a Sydney Harbour. Tavaly télen innen láttuk a legtöbb bálnát.
Ő egy water dragon, tenyérnyi méretű cuki gyík, Manly sziklás részein van belőle jó sok.
Manly – Dee Why coastal walk. Az út hol a strand partján, hol ilyen kiépített parti úton kanyarog. Persze ugrálhatsz a sziklákon is, ha bírod.
Valahol a Manly – Dee Why úton. Ritával itt éreztük úgy, hogy inkább induljunk vissza busszal. Amint felszálltunk, megindult a zuhi.
Kicsit északabbra van Palm Beach egy észak-dél irányban elterülő félszigeten, ami egy világítótoronyban végződik. Drága környék, 7 AUD/óra a strand parkolója.
Ezt a Palm Beach mögötti Ku-ring-gai Chase nemzeti park kilátójából, a West Head lookoutból fotóztuk. Az előző képen a szemben levő világítótoronynál állunk.

A West Head csodás nemzeti park, elképesztően brutális mennyiségű lépcsővel, fantasztikus strandokkal és csodaszép walkokkal. Menj és próbáld ki.

Blue Mountains

Sydneytől pár óra vonatra nyugatra van egy sajátos mikroklímájú, csodaszép hegylánc, a Blue Mountains. A hely helloTuriszt centruma Katoomba, de a bátrabbak nyomulhatnak beljebb is. A mi kedvencünk ott a Furber Steps, ami vagy 1000 lépcső lefelé a völgybe. Menj le ezen és gyere majd fel a meredek Scenic Railwayjel!

Blue Mountains, balra a Three Sistersszel

Bouddi

Ez itt a Bouddi National Park coastal walkja – ha a Palm beachi világítótoronytól elindulnál úszva északra, épp ennek a nemzeti parknak úsznál neki. Persze érdemes inkább kocsival menni és emiatt jó 2 órát kerülni.
A Bouddi coastal track tele van karemellás sziklákkal
Mondom, hogy csupa karamell az egész!
Ez egy strand a Bouddi coastal tracken
Ez meg egy fal a vízről nézve, amiben az előbbi hosszúkás karamellcsíkokat fotóztam
Ha kicsit nyugatabbra megyünk az államban, egyszercsak ott lesz Hunter Valley, a Sydneytől északra fekvő egyik leghíresebb borvidék. Nyuzi Tibiékkel csináltunk ott egy teszthétvégét, aminek egy Audrey Wilkinson wine club membership lett az eredménye.
Az Audrey Wilkinson a borvidék tetején ülő borászat, kivétel nélkül mindegyik boruk tetszett, bátran ajánljuk.

Newcastle

A Central Coaston felfelé haladva jön szembe Newcastle:

Csodálatos panorámájú walk Newcastle-ben

Queensland

Brisbane

Brisbaneből nem láttunk nagyon sokat, de még bírtuk volna nézni párszor. A folyóparti városrész és a Lone Pine Koala sanctuary is nagyon megfogott.

Kivilágított banyan fig tree Brisbane folyópartján. A parti parkokban faszenes barbecue (a fát ész nélkül valahogy senki nem akarja eltüzelni sem ellopni), a folyón átívelő gyalogoshíd közepén ivóvizes csap, a folyópart mindkét oldala sok km hosszú gyalogos sétány – mert az emberek ezt szeretik.
eFi kedvenc ausztrál madara, a nevető kookaburra a Lone Pine Koala Sanctuaryban. A kookaburra nagyon murisan nevet, húst eszik és ultra aranyos. Ha eteted, kukacot vagy nyers húst adj neki és az ujjaidra nagyon vigyázz – az a csőr nem viccel!

Cairns

Cairns az a város Ausztráliában, ahol Sydney után a legtöbbször jártunk. Első alkalommal nem értettem az egészet, nem fogott meg egyáltalán. Aztán ahogy hazaértünk, valahogy elkezdett hiányozni, most pedig ott tartunk, hogy bármikor odaköltöznénk, ha úgy hozná az élet. Persze a sandflyokról, a kockamedúzáról, a sósvízű krokodilokról lemondanék, de akár maradhatnak is, majd hozzászokunk 🙂

Egy fa Cairnsből – fogalmam nincs, hogy az ágain azok szimbióták vagy élősködők
Mindeki kőtornyokat épít az út mellett
Kuranda, Nagyon turiszt trap hely, de egyszer érdemes megnézni. A Skyrail Rainforest Cablewayyel menj fel és le – nehogy a hagyományos vasutat válaszd, mert azon elunod az életed!
A Skyrailből ki tudsz szállni félúton – tedd is meg és nézd meg a Barron Gorge vízesést. Persze akkor igazán izgi, ha van benne bőven víz – ez épp nem az az állapota.
Kurandában egy hatalmas turistacsapda közepén van a BirdWorld Kuranda, ahol helyi madarak között sétálhatsz és etetheted őket. A BirdWorld nem ész nélkül tömi a madarait, ezért a napi megetethető madárkaja mennyisége szigorúan limitált, így előfordulhat, hogy ha túl későn érsz oda, már nem lehet madárkaját kapni a pénztárnál. Ezért próbálj meg Kurandában itt kezdeni – az összes többi attrakció / bolt / túraút megvár.
Cairnstől kb. egy óra autóútnyira északra van a Hartley’s Crocodile Adventures, ami egy állatkert és krokodilfarm egyben. Az összes show elég látványos, szánj rá 4 órát legalább.
A krokodilfamnak köszönhetően ez azon kevés állatkertek egyike, ahol a megtekintett jószágok húsából ehetsz is. Nehogy undorodj, a croc and chips nagyon finom cucc. Kóstoltuk több helyen is, de csak itt csinálták igazán jól.
A krokodilbőr óriási business, ülj be egy farmos előadásra és hallgasd meg az egyik gondozót, aki elmeséli, hogy alakult ki náluk ez az elsőre fura kontrollált állattartás.
Ha Cairns, akkor cassowary. A magyarul kauzárnak hívott madárnál csak a struccok és az emuk nagyobbak. A világ legveszélyesebb madara – ha provokálják, gond nélkül nekimegy bárminek és a lábán levő hatalmas karmokkal könnyen okoz komoly sérülést.
Cairns környékén minden tele van cassowaryra figyelmztető táblákkal – mi egyet sem láttunk vadon. Ha te találkozol vele, lassan hátrálj és a hátizsákoddal védd a mellkasod. Semmiképp ne eredj futásnak, mert a madár 1.5 métereseket ugrik és akár 50 km/h-val fut, így semmi esélyed. hogy mindezt tetézze, úszni is jól tud 🙂
Cairnstől északra kezdődik a kihagyhatatlan Daintree rainforest, a bolygó legöregebb, ~ 1200 ,km² területű esőerdeje. Az erdőbe számos cég kínál rövidebb-hosszabb túrákat, de ha csak minimális időd van az egészre, akkor is megéri felmenni addig, amíg meg nem találod az első parkolót Marrdja Boardwalknál, ahol egy loop track körbevisz az út menti erdődarabban és minimális bepillantást nyújt abba, milyen csodálatos is az erdő. A walk jóval a Daintree folyó után van, a folyón át kell kompoznod, hogy odaérj, de hidd el, megéri.
A Marrdja Boardwalk halál kényelmes, helloTurisztra optimalizált, teljesen sík épített ösvény, mindenféle rákészülés nélkül végig tudod gyalogolni. Kígyó, nagyobb monitor meg mindenféle állat lehet rajta, de utat kell engedni nekik és akkor ők sem támadnak eszetlenül rád.

Cairnsről rengeteg mesélnivaló lenne még. Daintreeből visszafelé nézd meg Port Douglast, autózz fel Kurandába a hegyi szerpentinen, menj el fürdeni a Freshwater creekben Crystal Cascadesnél, menjetek ki a Trinity beachre napnyugtakor húst sütni (ehhez legjobb a Trinity Beach Club Holiday Apartmentsben lakni, fantasztikus jó szállás), este sétálj Cairnsben az Esplanade-on és csodáld meg a napnyugtától tízezrével rajzó flying foxokat (akik egyébként a világ legtisztább állatai, csak 16 perc alatt megy át rajtuk a kaja, így viszonylag gyorsan és sokat szarnak), mássz fel Fitzroy Island tetejére és áztasd magad a strandjain, vagy akár menj ki napi hajóval egy 3 merüléses próbára a Great Barrier Reefre.

Tasmania

Nekünk Tasmániára 10 nap jutott tavaly decemberben – picit más időbeosztással pont elég lett volna, de simán maradhatsz akár két hetet is. Ausztrália legnagyobb szigete pár fokkal hűvösebb, mint a mainland, így melegebb ruhával / esőkabáttal érdemes készülni.

Bay of Fires – a köveket egy alga színezi narancssárgára
Coles bay
Freycinet National Park, a háttérben a Wineglass bay. A park tele van fantasztikus túrautakkal, 2 napot simán megér.
Költs egy kicsit több pénzt és lakj az airbnb-s Freycinet Resortban, ami a lényegében a vadon közepére telepített 7 db ultramodern lakócontainer. Napnyugtakor előjönnek a kenguruk és a saját teraszodról bámulhatod a Csendes óceánt egy pohár borral.
A C302-es úton közel a resortra vezető leágazóhoz van egy fish and chipses – minden kajájuk eszement finom, próbáld ki!
Oyster bay, Freycinet közelében
Safety Cove
Ez egy gipszpunci Hobartban, a MONA (Museum of Old And New Art) múzeumban
Ez meg nagyon sok gipszpunci ugyanott. A művésznek ha jól emlékszem 72 néni állt meg, hogy gipsszel copy-paste-elje a puncijukat
Brutális méretű Tasmán osztriga Hobartban, a szombati piacon. Nagyon finom, de nekünk még mindig a Sydney Rock oysters a favorit
Vízesés Strahanben. Mi kihagytuk, de itt mindenképp menj el egy folyós túrára!
Mt Field National Park, Hobarttól északnyugatra
Dip falls, fent északon
Devil’s Gate
Devil’s Gullet. Nagyon hideg volt, vágta a bőrünket a szél, de minden percet megért. Az idevezető út olyan, mintha a pokolba vinne, csodálatos sziklás táj.

Hirtelen ennyi lett volna az ízelítő Ausztráliából.

Még írok egy pro/kontra posztot, aztán egy búcsúvideóval elengedjük ezt a csodálatos országot, amitől annyian rettegnek a “jaj itt minden meg akar ölni” mottónak felülve. Tény, hogy a fauna 30%-a teljesen egyedi, hogy szinte minden kígyó mérges, hogy az összes emberre veszélyes cápa itt köröz, hogy Sydneyben őshonos a baromira veszélyes tölcsérespók, hogy Queenslandben az ausztrál téllel jönnek a kockamedúzák és portugál gályát is hoz a partra mindenhol egy nagyobb széllel járó eső – mi mégis életben maradtunk. És ugyanígy életben maradt minden itt élő barátunk és minden nálunk járt vendég, pedig minden erőnkkel hurcoltuk őket ki az anyatermészetbe, amikor csak lehetett. Szóval csak azért, mert a média elültette az agyadban a félelmet, ki ne hagyd ezt a csodás vidéket, ha teheted! Remélem sikerült kedvet csinálni hozzá.

3D nyomtatás: overengineering

2017 februárjában járunk, amikor eFi jót röhög – vagy az is lehet, hogy grumpy módon inkább morog – embereken, akik túlterveznek egy-egy terméket. Ki is találja, hogy megméri, hogy áll ez a szemlélet a 3D printet használók körében, úgyhogy gyorsan megtervezi és publikálja ezt:

HDD cable mount

A kis műanyag bizbasz első ránézésre akár csudajó dolognak is tűnhet: arra való, hogy a mobil hard drive mellé cipelendő kábelünket mindig a drive-on tarthassuk. Semmi más nem kell hozzá, mint a műanyag mount és egy befőttesgumi.

Na várjál: ha a befőttesgumit eleve rácuppantod a diszkre, akkor miért nem tuszkolod be alá a kábelt, minek még az a műanyag izé is?

Ugye?

Hiszed vagy nem, a bő 2 év alatt eddig 230 embernek kellett ez a cucc, akiből ráadásul 67-en úgy gondolták, hogy ez tök jó ötlet:

Ijesztő statisztika

Az ember ilyenkor jót röhög, miközben azt hiszi, hogy ez őt soha nem éri majd utol.

Épp lassan csomagoljuk össze a cuccainkat, és nekem – mint minden rendes geeknek – tonnaszám van mindenféle kábelem, amik különböző kendácsolt módon vannak összefogva felketert állapotukban. Mivel a nyomtató csomagolódik el utoljára, adta is magát a feladat, így nekiálltam valami univerzális vezetékkötegelőn agyalni, amiből ez sült ki:

El nem tudom mondani, milyen jó érzés agyalás közben ezt a sárga gyűrűt tekergetni rajta!

Ez két külön darabból nyomtatható szerkezet, két egymásba forduló gyűrű. A vágás pont úgy áll, hogy a két gyűrű egyetlen ponton, mindenféle feszítés nélkül tud szépen egymásba illeszkedni, és pár mm-nyi fordítás után már csúsznak is egymáson. Természetesen a design most is paraméteres: állítgathatod a belső átmérőt és a piros gyűrű aljának – tetejének, illetve a sárga gyűrűnek a vastagságát, a többit meg kimatekozza a Fusion 360.

A print után csak annyi dolgod van, hogy belehajtogatod a drótot, majd a külső sárga gyűrűt elfordítod és kész is vagy:

Kicsit böszme, de azért szerettük

Annyira örültem a megoldásnak, hogy ki is tettem rögtön Twitterre, hátha majd másnak is hasznos lesz. Nem kellett sok idő az első véleményig, ami @csy kollégától érkezett:

Megjött a gumikacsa

És tényleg: egy komplett bolygó hálás 1941 óta a svájci George de Mestralnak, aki kutyasétáltatás után a blöki bundájából bojtorjánt szedegetve kitalálta a tépőzárat. Ez szinte bárhol van a boltban, sőt, pár gyártó pakol is a vezetékeire, plusz azt hagyhatod hosszabbra és akkor bármekkora lehet a kábelköteg. Na de hogy rögzíted utólag a kábelre?

A kérdésre nem jött válasz, de ugye ez minket nem ijeszt el egy kis további overengineeringtől, úgyhogy feltaláltam az extrudált C betűt:

A C betű belsejébe megy a drót, a drót köré a tépőzár, a tépőzár köré meg a C betű belseje. Használaton kívül a tépőzárat fel lehet tekerni a C betű köré és nem fog lifegni / nem lesz útban, ráadásul az aprócska C betű nem lesz nagyobb átmérőjű, mint egy USB-A csatlakozó vagy egy zajszűrő mag az adatkábelen:

Nítli orgönájzd

Ha pedig a vezetéket kell egyben tartani csak letekered a C betűről és áttekered a vezetékkötegen:

Velcro with C lock in use

Persze bemetszhettem volna hosszában a tépőzár végét, átbújtatva a másik véget rajta és csak simán ráhurkolva a vezetékkötegre:

Naturista tépőzár

De akkor mi a francból lett volna ez az overengineering post?-)

Na jó, azért feltöltöttem 2 darab másfél megás C betűt is a youmagine.com-ra a paraméteres designnal együtt – vigyed, ha kell!-)

3D nyomtatás: kávébuzi-e vagy?

A dolog ott indult, hogy olyan tejhabot szerettem volna otthon bármikor, amilyet a lattékba gyártanak a kávézókban.

Well, ez a gödör rettenetes mély és Laci barátom kellően bele is rángatott 🙂 Először még csak az jött, hogy keresünk egy minimalista kávégépet, amin rendes boiler van, ami termel olyan mennyiségű és nyomású gőzt nekem, amivel majd készülhet a sok megfelelő minőségű tejhab. De ha már ilyen kávégépbe öntjük a zsét, akkor az tudjon már egy tisztességes espressot elkészíteni – így esett a választás a Gaggia Classicra.

A dolog persze itt nem állt meg. Azonnal megtudtam, hogy az esspresso minőségét a kávéőrlemény minősége befolyásolja (mert ugye az eleve kizárt, hogy előre darált kávéSZEMETET vegyél) és az első komolyan vehető kávédarálót amivel én foglalkozzam úgy hívják, hogy Baratza Sette 270.

A Baratza Sette 270-ből háromféle van, nekem jó lesz a legolcsóbb, ami időzítve darál. Ilyen kis szexi dög ez a szerkezet:

Természetesen ez sem tökéletes, hiszen csak a bolondok hagyják ott azt a töménytelen mennyiségű kávébabot a daráló tetején az enyészetnek! Akinek nullánál picit több esze van, az 200 grammos szelepes tasakokban veszi a kávébabot, a tasakból mindig csak azt az n*21 grammnyi babot szedi ki, ami az aktuális shothoz kell és azt is a darálás előtt közvetlenül. Ezzel szöges ellentétben áll az a gigavödör, ami az amúgy ultraszexi kis daráló tetején meredezik…

Így jött hát az ötlet, hogy egy kis 3D printtel meggyalázzuk ezt a csodás tárgyat és készítünk hozzá egy akkora tárolót, ami még megtartja a 21 gramm babot, de ugyanakkor a lehető legkompaktabb is. Ezzel egy füst alatt gyártunk hozzá egy kupakot, hogy ne porosodjon a grinder. Az egész pár perces design feladat, hiszen a tartály csak egy nyomi forgástest, 3 lábbal, a teteje meg egy egyszerű tégely:

Szóval itt tartunk, Laci meglökött a lejtőn én meg gurulok ezerrel lefelé és az embedded vassal szénné tuningolható Gaggia Classic még sehol! Emlékszel még, hogy onnan indultunk, hogy tejhabot akartam gyártani?-)

A doser STL-eket szedheted a youmagine.com-ról.

Adobe gyűlölet

Hamarosan elhagyjuk Ausztráliát. A bő két éves kaland végére gondoltam csinálok pár összefoglaló posztot nektek, köztük egy olyan rengeteg képessel, amilyet sokan szerettek.

Leválogattam a macOS Photosból egy rahedli képet és el akartam kezdeni ugyanezt a 6.14-es Lightoom Classicban is a Map nézetben (az iOS képek nálam a Photosban laknak, a DSLR-rel készültek pedig szépen felmetaadatozva a Lightroomban). Döbbenten vettem észre, hogy az Adobe egyszerűen megszüntette azt a funkcionalitást, amivel egy térképen látnám, hogy melyik fotó hol készült:

Természetesen az emlegetett JavaScript console-nak nyoma nincs az alkalmazásban, vagy csak én nem találom

Némi googling után itt találtam egy kis vudut, amivel elméletileg vissza lehet állítani az alkalmazás hiányzó Map funckcionalitását. A HOWTO úgy indul, hogy csinálnom kell egy Google Maps API keyt, amihez a Google Cloud Platformon kell regisztrálnom, amihez a Google bankkártyát kér – és itt már el is ment a kedvem az egésztől. Lehet, hogy a kártyát soha nem terhelik meg, de ezt 15 perc olvasgatás alatt nem sikerült kiderítenem, így abbahagytam a hacket.

Irtózatos módon felmérgesített ez a rendkívül aljas mentalitás, amivel az Adobe izomból próbál átterelni az előfizetős modelljébe.

A Lightroomot a 3-as verziója óta használom, most 6.14-nél járunk a nemrég kukázott Lightroom Classiccal. A 3-as verzió 249 EUR-ba került, az upgrade-ek egyenként 62 EUR-ba, azaz 435 EUR-t hagytam eddig ott náluk azért, hogy a saját hobbi fotógyűjteményemet egy kényelmes alkalmazásban babusgassam. Nem tudom fizettem-e ennél többet valaha magánszemélyként szoftverért.

Alig várom, hogy jöjjön valami épeszű fotós workflow alternatíva – remélem az Affinity Photot gyártó Serif vagy a Pixelmatort író srácok már javában reszelik a konkurrenst. Bármelyik jön, azonnal megyek át hozzájuk, még ha kompromisszumos is lesz a Lightroomhoz képest.

Ennél aljasabb céggel még az életben nem találkoztam és egyszerűen nem érdemelnek meg ezek után egyetlen fillért sem.

3D nyomtatás: filcet a frigóra!

A 29-es naEzMit látva Era csak ennyit mondott:

Hol van róla a tolltartó?

Well, itt:

Egyszerűen ronda és nem biztos, hogy praktikus lett volna a kétféle designt összeházasítani, ezért inkább csináltam egy új mágneses filctoll tartót. És ha már nulláról készült, szép paraméteres lett. Így néz ki a talpán a matek:

Ezek meg a hozzávaló paraméterek:

A kis dobozkát a 29-es naEzMihez hasonlóan itt is mágnesek tartják a hűtőn. Most is alulról van a dobozon számukra a lyuk, viszont ezúttal terveztem hozzá egy apró V alakú sínbe csúsztatható záró lemezkét, hogy az tartsa helyén őket.

Ha szükséged van rá, az STL file-t (ami 3 db 10x10x4 mm-es mágneshez lett legenerálva) és a paraméteres Fusion 360 CAD file-t szokás szerint szedheted a youmagine.com-ról.

Update #20190607

Ger a kommentekben elkezdte a mérnöki agyával piszkálni a témát és felvetette, hogy ha már egy műanyag bigyót készítek a filcek tárolására, akkor az a bigyó miért nem funkcionál egyszerre tolltartóként a filcek kupakjait helyettesítve. Szó szót követett, majd az imént emailben elmagyarázta mire is gondol pontosan:


Egy kis Móricka-ábrát vázoltam fel az ötletről, ezt mellékelem. Nem részletes, hanem értelmező ábra.
A kék színű a filctoll. A zöld színű rész a filctoll tartó funkciót ellátó rész. A vékony kék kerettel rajzolt rész pedig az ajakos tömítés utódja. Kicsit továbbgondolva az ötletet, arra jutottam, hogy az ajakos tömítés helyett egyszerűen egy vékony gumilapot rak be az ember, amire tesz egy kis átmérőjű lyukat, ami a legvastagabb filcbetét átmérőjénél kicsit nagyobb). Ekkor ez, mint valami membrán, a toll bedugásakor a toll vége köré idomul, szigetel. A kis átmérőjű tollak esetén azok mélyebbre nyomódnak. Nyilván valamekkora erővel kell majd belenyomni, mert a membrán akkor deformálódik. Ezt az erőt aztán fenn is kell tartani, erre való a zöld elem rugalmas kiképzése. A zöld nyelvek körbeölelik a toll vastagabb felső részét. A nyelv az elvékonyodó nyakánál rugalmas, így befeszíti a tollat és megfelelő alak esetén a súrlódás a helyén is tartja. Hogy mozogjon, 8 külön nyelvecske van és nem az alapforma van a tengely körül körbeforgatva (remélem, érthető).

Nekem otthon a fehér táblámhoz olyan filcek vannak, amiken van mágnes, de asszem ehhez a kályhához már csak büszkeségből se menjünk vissza! 🙂

Szerintem a membrán részét ne nyomtatással csináld, hanem vágd ki valami sima gumilapból, egyszerűbb. A 3D része a zöld nyelvecske, illetve az alkatrészek rögzítése…

Ehhez egy vékony gumilapból kell majd kivágni a membránt, illetve a zöld füles támasztó részt lehet majd printelni valami lágyabb TPU-ból – amennyiben a Prusa MK2.5 extrudere is így gondolja 🙂

A printer hamarosan lapraszerelt állapotúvá válik és becsomagolódik, mert nemsokára költözünk, de amint újra hadrendbe áll, neki fogok állni ennek és meglátjuk itt a blogon, hogy mire jutottam. Stay tuned!

HOWTO: hogyan csinálj hülyét magadból

Nemsokára elköltözünk a jelenlegi bérleményünkből – ennek velejárója, hogy az ingatlanügynök minden héten egyszer fél órára tatárjárást szervez a lakásba, ahol jelenleg élünk. Ez úgy néz ki, hogy meghirdetik a hamarosan bérelhető ingatlant mindenfelé és a hirdetett időpontban boldog-boldogtalan keresztültrappolhat az életeden. Amikor lakást kerestünk, mi is csináltuk ugyanezt – én konkrétan 171 ingatlanon mentem így végig, egyre kisebb lelkesedéssel – jóérzésű ember szerintem nemigen élvezi ezt.

Summa summarum, ezek a félórás etapok mennek már egy ideje, minden szombaton. Erre a periódusra igyekszünk elmenekülni itthonról – az ügynöknek van kulcsa a lakáshoz, végigcsinálja egyedül a hisztériát.

Pár napja kitaláltam, hogy kicsit jobban érezném magam, ha látnám, mi történik a lakásban, amíg nem vagyunk itthon. Innen már csak egy pillanat volt az, hogy IP kamerákat kutassak a neten. Tegnap meg is találtam a megfelelőt egy Wyzecam v2 személyében, aki ugyan nem tud RTSP-t, viszont rögzít SD kártyára lokálisan, van benne sound meg kicsit buta, object tracking nélküli motion detection és persze valahova feltolja, amit nálunk lát – mindez 20 dollárért jöhet is.

Mielőtt rátaláltam a kis konyhakész kockára a 0. gondolat az volt, hogy majd inkább kendácsolok ilyet magamnak, hiszen itt van mellettem egy dobozban egy marék Raspberry Pi, talán USB kamera is akad, sőt lehet, hogy van valahol ronda kis gyári rpi pinhole kamera. Kezdetben itt is azon járt az agyam, hogy majd IP kamera lesz a rpiből és azt befűzöm a NAS Surveillance Station appjába, de aztán rátaláltam a githubon a motionEyeOS-re, ami süt-főz-mosogat és elég neki az egy szem Raspberry Pi, mint hardver erőforrás. Ebből gyorsan install is lett és két kamerát üzembe is állítottam vele – ment a motion detect szépen, a kamerákat beállítottam a dolgozószobába két különböző irányba, örültem piszkosul, majd elvettem a tápot a rpi-től.

Másnap meglett a Wyzecam is. Csak furdalta az oldalam az RTSP, úgyhogy megpróbáltam custom firmware-t felpakolni rá, majd később a Wyze által kiadott RTSP beta firmware forkot is felerőlködtem a kis kütyüre, de sajnos a streaming nem ment. Sebaj, elég lesz nekem a local storage a pár tatárjárásos alkalomra, a Fingboxon (jól olvastad :)) meg majd letiltom, hogy kilásson a netre és akkor nem uploadol sehova semmit a drága.

Ma reggel nekiálltam a dolognak: a munkaasztal melletti USB tápról adtam enni a Wyzecamnak, bekonfiguráltam, ment minden szépen, úgyhogy az 5 V-ot visszadugtam a rpi-be, majd a Wyzecam ment a helyére, a nappaliba, jó magasra.

És itt indult a buli!

Visszajövök a dolgozószobába és hopp, jön egy email notification, ami azt mondja, hogy “motion detected”. Mi a fene, hát ezt én megtiltottam neki, vagy nem? Megnézem a configot újra, minden rendben. Kimegyek a nappaliba és ahogy kiérek a Wyzecam látóterébe, szinte azonnal ott az újabb email noti – WTF?
Első reflexből az jön, hogy biztos hibás a firmware, úgyhogy megindul a lavina:

  • leveszem a detection tresholdokat a minimumra, hátha túlérzékeny a cucc és teszek egy újabb próbát, természetesen hiába: ahogy kiérek a nappaliba, jön az újabb levél a motion detectről
  • guglizok egy sort és sajna találok olyan dokumentált eseteket, amelyeknél egy setting csak egy power off/on után aktiválódott a kamerában. Ezt elhiszem, végigvuduzom a config panelt vagy háromszor, power toggle, várakozás a rebootra, de persze hatástalan
  • egyetlen olyan esetet sem találok a neten, hogy kéretlenül jönnének az event notik a kamerából (olyan van, hogy nincs event detect). Nincs mit tenni, írok a Wyze techsupportnak – mi az már, hogy én lekapcsolom az eventeket, miközben ettől függetlenül jönnek az értesítések?
  • persze nem dőlök ennyivel hátra, elveszem a netet a kis kamerától a Fingboxon és a routeren is. Emiatt már az iOS kliens app sem látja a kamerát, de a rohadék event notik még mindig megjönnek emailben – mi a fene folyik itt?
  • na majd csak akkor kap tápot a kis szaros, mielőtt elmegyünk itthonról – és ezzel a lendülettel elveszem tőle az 5 V-ot, majd visszaballagok a dolgozószobába. Ahogy leülök abban a másodpercben ott az email noti.
  • Mint egy bolond, egy csomószor eljátszom még, hogy várok pár percet, kimegyek a nappaliba a kamerának integetni és BOOM – magically ott az üzenet, hogy motion detected. Vagy megbolondultam, vagy ez itt egy power nélkül forever működő mozgásérzékelő 😀

Van az úgy, hogy a szoftveresnek “elmegy a maradék esze”. Ilyenkor nagyon sokat segít, ha van melletted valaki, aki nem látta még a problémát és mesélni tudsz neki róla (lásd rubber duck debugging). Mellettem 2000 óta nincs másik szoftveres, 2012 óta pedig IRL kolléga sem – ilyenkor valami monoton sztereotíp dolog kell az ember agyát kizökkenteni, úgyhogy nekiálltam takarítani.

Kb. 20 másodperc alatt esett le, hogy az egész procedúra elején visszadugtam a tápot a… mibe is? Csak nem abba a Raspberry Pi-be, amire a motionEyeOS-t installáltam? Mi is volt a notification emailekben pontosan?:

Szóval amíg én boszorkányt üldöztem a kis kínai kamera szoftverében, addig a Raspberry Pi-re telepített szoftver szivatott permanensen. Ráadásul az email delay annyira frappánsan passzolt, hogy éppen akkor kaptam meg, amikor a dolgozószobából kigyalogolva beértem a Wyzecam látóterébe 😀

3D nyomtatás: naEzMi #29?

A feladat a szokásos: virtuális sörért kitalálni, mit hegesztek már megint:

A méretek mm-ben vannak, a modell a valós életben használt módon látszik éppen (persze akkor a sketch nem lesz rajta, csak a sárga bigyót vuduzom ki a printerrel ;))

Jó kis cucc lett, épp a harmadikat nyomtatom belőle magamnak. Rajta, eresszétek szabadon az agyatokat!

Kalandom a Microsoft screen sharing szolgáltatásával

Valahányszor arra van szükség, hogy a user gépén valamit matassak vagy demózzak valamit egy felhasználónak, általában a TeamViewer vagy az AnyDesk ugrik be először mint screen sharing mankó és csak másodjára / harmadjára jut eszembe a Skype. Nos, az elmúlt hetekben ebből csak annyi változott, hogy a Skype-ot többet nem tekintem használható opciónak.

Régóta Office 365 előfizető vagyok, a business premium csomagot használom. A csomag része egy Skype for Business alkalmazás is, amit néha használtam screen sharingre – legtöbbször olyan esetekben, amikor a felhasználó nem tudott más hasonló szolgáltatást indítani.

Tavaly decemberben a Microsoft átbillentett valahol egy bitet, amitől az én Skype for Business szolgáltatásomból “magically” Microsoft Teams lett. Ez a váltás a következő változásokat eredményezte:

A Skype for Business app login után örömmel értesít, hogy a cégem immár a Microsoft Teams szolgáltatását használja és induláskor rögtön választhatok is, hogy a Skype vagy a Teams alkalmazást szeretném használni:

Ha ennyi törődés után hálátlan gyökér módon én mégis a Start Skype for Business gombot nyomnám meg, akkor az aljas tettet az alábbi szankciók követik:

  • A Skype for Business app elindul
  • az ablak headere tovább bíztat a Teams használatára
  • a Chats ablakban látom az összes korábbi beszélgetésemet, illetve a Skype for Businesst használó partnereim status változását is…

  • azonban a Contacts menü tokkal vonóval disabled, azaz az alkalmazás jelenlegi formájában arra jó, hogy foglalja a helyet a dokkon, illetve némi CPU loadot eredményezzen:

Gondoltam teszek egy próbát a reklámozott MS Teams szoftverrel is. Az app pöpecül indul, igen csini, de momentán ennyire használható, ugyanis a Skype for Businesst használó contactjaimmal screen sharinget nem tudok csinálni vele.

Summa summarum, az MS Teamsre áttereléssel azt sikerült elérni, hogy jelenlegi formájában sem a Skype for Business, sem a MS Teams alkalmazás nem használható arra, hogy a Skype for Businesst használó partnereimmel screen sharing kapcsolatot létesítsek.

2019 április 10-én írtam a magyar Twitteres Microsoft supportnak, akik megpróbáltak megoldást találni a problémámra, majd odáig jutottunk, hogy ők a business professional csomagom miatt nem tudnak segíteni és megadják az ausztrál ügyfélszolgálat számát, aki meg majd igen.

Az ausztrál ügyfélszolgálattal 2-3×45 perc on hold próbálkozás után hozott össze a sors, akik végül kirendelték a feladatot az egyik support mérnöküknek. Vele mindenféle praktikát kipróbáltunk – Windows virtuális gépben és Mac-en installáltunk Powershellt, mindenféle csomagokat, ment vagy 25+ mail oda-vissza, majd a thread ezzel a levéllel állt meg tegnap:

Azt láttunk a Teams felügyeleti központban, hogy ezt az opciót letiltott Microsofttól.

A PowerShell alkalmazással láthatjuk, hogy ha a letiltása visszaállítható-e. Mint sokszor mondtam, lehetséges az is, hogy a probléma nem megoldható, mert ez egy globális módosítás.

  • A MS Teamsre váltást én senkitől nem kértem, mégis megtörtént
  • a Skype – Teams alkalmazások screen sharing szempontból egész biztosan nem átjárhatóak
  • Jelenlegi formájában sem a Skype for Business, sem a MS Teams alkalmazás nem használható számomra
  • a váltás úgy tűnik, nem csinálható vissza, így 2019 októberig, amíg a Microsoft erőből át nem terel mindenkit az új csittifitti MS Teams appba, nekem nem lesz tőlük screen sharing megoldásom

Itt adtam fel, a tanulságot mindenki vonja le maga.