PatentlyApple.com-on sorra megjelent szabadalmak alapján a készülékbe képzeltem. Lehetne most a cucc zártságán, vagy bármi más rossznak gondolt tulajdonságán vitatkozni, én azonban nem fogok – egyrészt ezt megteszik a témában szakérteni akaró tech és nemtech blogok, másrészt ez a post ezzel szemben azért jött létre, hogy megosszon egy friss élményt Veled. A tegnapi nap csak úgy ömlött be a meló, valaki nagy kanállal keverte a problémás bödönt odafent. Kora reggeltől cirka este 8-ig dolgoztam, majd 8 óra tájban lehuppantam az iPad-del a fotelbe kiolvasni a világot. Ekkor jött szembe a display-en a Smule alkalmazásának, a Magic Piano-nak az ikonja. Kisgyerek korom óta él bennem erősen valami látens zenélni akarás, amit egy fekete-fehér billentyűzet rögtön triggerelni képes: leülök elé és elkezdek a fejemben járó dallamokkal próbálkozni, egy-két ujjal, akkordmentesen, de nagyon élvezve mindezt. Per pillanat nincs itthon fekete-fehér keyboard, ellenben a Smule alkalmazásában pont van, így be is húzott a trigger és elkezdtem vele játszani. Pár perc után jutott eszembe kipróbálni a duet módot, amit a coderek arra találtak ki, hogy összehozzanak két, iPad-re rajzolt zongorabillentyűzeten klimpírozó dilist a bolygón: az internet közvetíti a két gép között egymás játékát. Természetesen az ilyesfajta “duett” nem egy klasszikus koncertélmény: sokszor jön disszonáns hang a másik oldalról, illetve nyilván te is adsz a másik fülének keményen. Azonban egyszer kell kifogni egy olyat, mint amire tegnap este én leltem: Jon, az USA Georgia államából lógott egy másik iPad-en és pöttyögött a saját Magic Piano alkalmazásában. Sajnos csak a negyedik kör után jutott eszembe, hogy rögzítsem az egészet és az is lehet, hogy egy külső szemlélőnek nem ad annyit vissza, mint amennyit én átéltem. A legjobb, közösen produlkált részek lemaradtak, de azért talán mégis valamit visszaad a 3 perces mozi:
Magic Piano duet from Gabor Penoff on Vimeo.
A jólnevelt eFi.blog olvasó jól tudja, hogy nem szokásom frissen megjelenő gadget-ekről istenítve írni, így ezúttal sem ezt teszem. Mindössze arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy micsoda élményt képes adni ez az 1 dolláros alkalmazás egy ilyen multitouch eszközön. Ha emlékszel gyerekkorodból, mit éltél át, amikor a Harmadik típusú találkozásokban először szól vissza a pentaton dallamra az idegen űrhajó: …na, ez pont ugyanilyen érzés. Jon, neked meg ezúton köszönöm az élményt és nagyon remélem, hogy találkozunk még a Magic Piano-ban!]]>
Az egész haccacáré úgy két órát sül, közben a krumplit átforgatom párszor, a combokhoz nem nyúlok.
Ha a husi túl sok zsírt eresztett volna, másfél óra tájékán lemerem róla a javát.
Kiveszem a krumplit, majd a végén 170-180 fokon adok a pecsenyének egy kis turbót, hogy szép pirosas színe legyen.
A zsírban nagyon lassú tűzön centis csíkokra vágott hízott szárnyasmájat sütök, tűpróbával, óvatosan. Egy centi vastag májnak elég 2-2 perc oldalanként.
Koktélparadicsmot, kevés csípős paprikát, érett avokádót ettünk hozzá – pompás volt:
2×2 perc sütés után:
Másfél deci olajat, 4 tojást, fél liter zsíros joghurtot vagy kefírt, 2 teáskanál sót, pici őrölt chilit és némi finomra őrölt borsot összekeversz rendesen. Magad mellé készítesz egy doboz kibontott tejet. Az előbbi mixhez hozzákeversz 40 deka finomra reszelt füstölt sajtot, majd apránként beleadagolsz 60 deka átszitált liszt és kb. 2 csomag sütőpor keverékét. Ha a liszt adagolása közben túl nehezen keverhetővé vála a massza, löttyintesz neki egy kevés tejet. A massza a végén sűrű pép kell, hogy legyen (ne félj, nem nagyon tudod elrontani, hacsak nem állat módon öntöd hozzá kontrollálatlanul a tejet). Rookie szakácsoknak itt jegyezném meg, hogy ha egy mezei robotgéppel intézik a keverést, akkor a 60 deka lisztes-sütőporos keverék kb. 6 adagra bontva szépen csomómentesen keverhető bele a cuccba. Gyárilag eddig tart a sajtos muffin, de a pénteki medvehagyma-szüretre való tekintettel én aprítottam bele egy kazal hagymalevelet is – ha be tudod szerezni, akkor ki ne hagyd, csak jót tesz neki! A kész massza kb. ilyen:
Szerencsétlen GPS-nek fogalma nem volt, hogy most akkor merre is vagyunk, de elég volt nagyjából leterelnie az M60-ról a “Pécs dél” lehajtónál.
A bányához pirkadat előtt értem oda egy kicsivel – nyitott bejárat fogadott egy ijesztgetős táblával megspékelve:
