Fények Elképesztő élmény, amikor ez a szerkezet dolgozik. Jópár hónap után is még mindig ugyanaz van: elindítom a printet, megvárom, míg korrektül leteszi az első layert (ezt egyébként mindenképp illik megtenni), de még jó darabig ezután sem ereszt a gép. Egyszerűen annyira lenyűgöző, ahogy rohangál a nyomtatófej, hogy alig bírom otthagyni. Mindezt még lehet fokozni azzal, ha a tárgyasztal rendesen be van világítva. Persze a sok oldalról érkező fény a kész ojjektumok fényképezésekor sem jön rosszul. Két nekem szimpatikus világítós hackot is találtam a Thingiverse-en. A hullo3d által készített mount az IKEA Dioder ledcsíkját applikálja fel a nyomtatő felső szélére: mpatoulachik pedig az IKEA Ledberg ledcsíkot pattintja be a gép belső keretébe vertikálisan: Az így felpakolt 4 ledcsík sok fényt ad, sok irányból.

Etetés

A feeder blokkot mára már három hack tökéletesíti. A műanyagszálat továbbító tengely kézzel történő megtekerését segíti bkubicek “feltétje”: Ennek akkor lehet jelentőssége, ha épp kiürült a fej és kézzel szeretnénk a már forró extruder fejet etetni. LawrenceJohnston készített egy egyszerű alátétet, amely megakadályozza, hogy a nyomtatás során oda-vissza rángatott műanyagszál magával cibálja az őt körülvevő műanyagcsövet: MoonCactus megoldása a lötyögő feeder mechanizmust szorítja le megfelelően a helyére:

Hűtés

A kedvencem owen hackje. Az Ultimakerhez csomagolt összehajtogatós légterelő vérgagyi ahhoz képest, hogy mennyire fontos a lepakolt réteg minél precízebb hűtése. Owen megoldása nagyon korrekt: Aki még itt nem aludt el, az észrevette, hogy a fenti fotó jobb szélén megjelöltem egy önzáró anyát is. Az úgy volt, hogy Ultimakerék kitaláltak egy új fejet (=hot end v2). Megrendeltem, megérkezett, majd nekiálltam átszerelni. Ehhez a művelethez nagyjából a gép 10%-át kell szétrámolni és vissza… nem mondom, hogy repestem az örömtől. A tevékenységnek a brass pipe törése lett az eredménye, valamint az, hogy a rohadék alsó alumínium blokkban elforgott a hosszú csavar menete. Mivel pont ez a sarok szorítja a teflon blokkot a műanyagszálat továbbító csőhöz, úgy gondoltam, hogy muszáj neki erősen tartani – így került fel rá a most már stabilan tartó önzáró anya.

Övfeszítők

Már a kezdetektől sok panaszkodó userről olvastam, akik folyton a lelazuló ékszíjak miatt sírtak. Eleinte nem is értettem, hogy miről beszélnek, aztán pár órányi nyomtatás után egyszercsak én is azt vettem észre, hogy valóban a kelleténél lazábbak az ékszíjak – nekiálltam hát megoldást keresni. A számomra legszimpatikusabb verziót chasmaker készítette: Ez lényegében 4 pár szíjfeszítő, különböző méretben. Attól függően alkalmazod a különböző méreteket, hogy mennyire lazák a szíjak. Frappáns, gyorsan installálható és főleg nincs útban akkor sem, ha a fejet valamelyik X vagy Y végállásba kell mozgatni.

XY aligner

A végére egy egyszerű szerszám maradt, jolyboy alkotása: Ez arra jó, hogy az XY tengelyeket két végükön egyforma távolságra eltartva azokat precízen egymáshoz igazíthasd. Nem is értem, miért nincs egy pár ilyen eszköz gyárilag a printer mellé csomagolva. Itt tartunk ma, 2012 végén. Ezúton is szeretném megköszönni a hackek megálmodóinak a modelleket. A következő év is rengeteg izgis 3D print lehetőséget tartogat, különös tekintettel arra, hogy egyre inkább “mit hackeljek műanyagból” szemmel járom a világot. Stay tuned, jövőre folytatom!]]>

A probléma Számos öntözéssel foglalkozó cég forgalmaz csepegtető öntözéshez tervezett kis műanyag mütyüröket – mütyürök alatt most a 3-4 mm átmérőjű vékony öntözőcső különböző irányba történő elágaztatását megoldó műanyag bizbaszokat értjük. Egyfelől ezek a kis műanyag izék meglepően drágák (pl. egy 10 db-os “T” osztó csomag eléri az 1000 HUF-os szörnyeteg árat), másrészt mindig abból az elemből fogyunk ki, ami épp kellene, de nincs otthon. Hogy plasztikusabb legyen, amiről beszélek, itt van példának a Gardena “X” eleme, ami 4 csövet képes összekötni:

A megoldás

Természetesen nyomtatni fogunk – az alábbi megoldás a Gardena által forgalmazott 3/16″-os csőhöz passzol. A tapasztalatom az, hogy ebben a mikrovilágban, ahol a tizezmilliméterek számítanak, sajna az extruder típusú printerek nem túl precízek. Hiába mérem meg 0.1 mm pontosan tolómérővel a belső csőátmérőket és tervezek ennek megfelelően a CAD-ben csatlakozást, a kinyomtatott bigyók rendszerint valamivel kisebbek lesznek, köszönhetően az extruder fejből kilépő 0.4 mm vastag olvadt alapanyagnak. Sebaj, akkor tapasztalati úton kell megtalálni a megfelelő méretet. Nekiálltam kis mintákat nyomtatni és belepróbálni a 3/16″-os mikrocsőbe, és az lett a végeredmény, hogy a 5.6 mm külső átmérővel nyomtatott 3 mm belső átmérőjű csövek megfelelőnek bizonyulnak. Agyaltam egy kört azon is, hogy a Gardena csatlakozókhoz hasonlóan készítsek-e a csővégekre bordázatot. Pár próbálkozás után feladtam, tekintve, hogy a bordák igen bénára sikerültek és itt inkább fontos a precíz zárás, mint a bordázottság (=úgyis kicsi a nyomás). Végül ez lett a próbálkozások végeredménye: Egy ilyen szett cirka 40 HUF anyagból áll elő, azaz a legdurvább “X” elem is megáll 10 HUF pénznél, ami azért a bolti bő 10x-es árhoz képest már elgondolkodtató. STL file-ok a Thingiverse-en, VIACAD forrásfile-ok itt.]]>

Erre szokták azt mondani, hogy petrencésrúdnak készült, aztán végül fogpiszkáló lett belőle. Tegnap ugyanis három sokkal érdekesebb dolgot is kiagyaltam, csak sajna a munka betömte az éjjeli szabad time slotot, így ezek csúsznak. Sebaj, előbb-utóbb ideér az érdekes adatos rovattal keresztezett következő 3D print epizód. Stay tuned!]]>

Bélukákat nyomtattam, 0.2, 0.1 és 0.05 mm rétegvastagsággal. A fotókon látható Béluka IRL magassága kb. 49 mm. A képek magukért beszélnek: 0.2 mm: 0.1 mm: 0.05 mm: Végül egy így készült az 50 mikronos Béluka shot: Summa summarum, a 0.2 és 0.1 mm rétegvastagság között szemmel jól látszik a különbség, ha igazán szép printre van szükség, akkor érdemes a kétszeres időt rászánni. Az 50 mikron is látszik, de közel sem olyan észrevehető.]]>

Mikulás minden rászorulónak egészséges mennyiségű filamentet: ]]>

Imbuszkulcs Az UltiMaker kb. egy kiló fa és fél kiló M3-as csavar ötvözete. A csavarok szerencsére mind M3 méretű imbuszcsavarok, így egyetlen szerszám elég az összeshez. A gyártó az UltiMaker mellé csoamgol egy M3-as imbusz csavarhúzót – ezt tegyük is el gondosan, mert a szervómotorok által folyamatosan cibált szerkezeten időről időre szükség lehet a csavarok utánhúzására (nálam már előfordult, hogy egy ~6 órás print utolsó perceiben vettem észre azt, hogy az alapanyag továbbítását végző szervómotor csavarjai majdnem teljesen kijárták magukat). A csavar másik oldalára kerülő M3-as anyák a legtöbb esetben egy, a részükre kimart tokba kerülnek, ahol pedig nem, oda a gyártó önzáró anyát (=itt a remek alkalom megjegyeznünk, hogy nem magyar nyelvterületen ez a nyloc nut vagy nylon insert lock nut, de semmiképp nem self closing mother) igyekezett tenni, ami nem hagyja, hogy a csavarkötést a rázkódás lelazítsa. Ettől függetlenül már a szereléshez érdemes beszereznünk egy M3-as kulcsot is. Azt se felejtsük el, hogy a tárgyasztalunkat ugyanilyen 4 imbuszcsavar tartja, melyeket rendszeresen kell a tárgyaszatal nyomtatófej síkjához állításakor molesztálnunk. Summa summarum, a szervómotorok környékén a csavarkötéseket érdemes időről időre átvizsgálni.

Tolómérő (en=caliper, pl=suwmiarka)

Mérnünk precízen kell majd és sokat. Szerezzünk be egy digitális verziót.

Csipesz

A legfontosabb tool, amire csak szükséged lehet! A print úgy indul, hogy a nyomtatószoftver szól a nyomtató vezérlőjének, hogy “Julikám, melegítsd a fejet 220 ℃-ra” és nekiáll fejhőfokot monitorozni, mivel addig nem kezdheti el tolni a nyersanyagot, amíg azt a fej nem képes folyamatosan olvasztani. Nos, ha a fej az utolsó nyomtatáskor csurig telt nyersanyaggal, akkor PLA esetén úgy 170-180 ℃ táján nekiáll egy vékony szálat ereszteni magából, ami képes belerondítani az első réteg nyomtatásba. A fejből kilógó kis műanyag szál(ak) leválasztásához tehát kell egy jó csipesz – minél hegyesebb végű, annál jobb.

“Feszítővas”

Miután kész a print, valahogy rá kell vennünk, hogy lejöjjön a tárgyasztalról. Ez a tárgy első, asztalra tapadó rétegének méretétől függően könnyebb/nehezebb feladat. Valami olyan szerszám kell nekünk, aminek elég éles a széle ahhoz, hogy a tárgy és a tárgyasztal közé tudjuk ékelni, a kész objektum szélének megsértése nélkül, de ugyanakkor elég meredek is a pengéje ahhoz, hogy mindehhez elég feszítést tudjunk vele produkálni. Én erre a feszítővas szerepre egy régi rugós kést használok, amit anno valami csoda folytán egy spam-ben érkezett kérdőív kitöltésével nyertem: Ez a kés ennél sokkal többre nem jó. A 3D printer mellé vegyél inkább egy viszonylag erős lemezből készült, éles peremű festőspaknit. Amikor szimplán csak elrontok egy printet és a vékony első rétegeket, vagy esetleg a maradék raftot kell lefeszegetni, arra jó egy mezei textilkés is.

Reszelők

Ha minden szuperül ment, akkor reszelőre semmi szükség. Ám, ha elérhetetlenül szűk helyen maradt valami szemét, vagy az olvadt műanyag nagyobbra tágult, mint amekkorára te mondjuk egy anya foglalatát tervezted benne és ezért nem fog elférni az anya, akkor jól jönnek az apró reszelők. Vegyél kis átmérőjű laposat és hengereset is. Ha már a nyomtatott lyukba szűk csavaranyákról esik szó. Ha ilyen probléma jön szembe, reszelés előtt inkább tekerd fel az anyát egy csavarra, a csavart egy fogóval megfogva az anyát tartsd egy kicsit gázlángba és így nyomd bele a neki szánt, kicsit szűkre sikerült PLA lyukba. A forró fém egyfelől utat nyit a ~170-180 ℃-on olvadó PLA-ban, másrészt a meleg fémre ráhűlő műanyag jó stabilan tart majd. Nos ennyi volt mára, fiatalok. Az unalmas post végére kint leesett a hó, minek hatására gyártottam egy ünnepközeli mézeskalácsot: Most egy kicsit megint eltávolít az élet a printer mellől, de már megvan a következő téma: alapanyagot fogunk analizálni. Ha emiatt Te is olthatatlan vágyat érzel, akkor továbbra is stay tuned!]]>

értékesíteni – szám szerint 25 darabot: A fiúk az összeszerelt Ultimakert UltiControllerrel és egy tekercs, választható színű ajándék PLA-val mérik 1700 EUR nettó pénzért. Tekintve, hogy egy lapraszerelt UltiMaker 1200 EUR, egy UltiController 80 EUR, egy tekercs PLA pedig 32 EUR, így könnyen kiderül, hogy a cirka 20 óra szerelés 1700 – (1200 + 80 + 32) = 388 EUR pénzt ér, azaz cirka 20 EUR-os órabérért rakják neked össze a masinát. Az UltiControllernek én egyelőre nem érzem az észvesztő hiányát, így nem tudom, érdemes-e abba +80 EUR-t invesztálni. Ennyi a hír, most megyek karácsonyi vásározni. Stay tuned, egyszer csak visszaérek a gép elé és lesz hardveres post is.]]>