Sosem voltunk jóban én és a kelt tészta. Persze amikor a jól sikerült kelt tésztás sütit elém teszi bárki, azzal természetesen jóban vagyok – szegény kelt tésztás sütik ijedten még annyit sem tudnak mondani, hogy “jaj, jön az eFi és megesz” – mert már meg is ettem őket.
Nem vagyok egy pék X-Faktor: valahányszor nekiállok valami kelt tésztásat csinálni, mindig jön valami gikszer. Vagy a rohadék élesztő nem fut fel (pedig langyos a tej, kap cukrot is és kínosan óvom a sótól, ahogy Tantitól tanultam anno), vagy a tészta nem hajlandó megkelni az istennek sem, ha pedig valami csoda folytán mégis mindkét dolog összejön, akkor biztos, hogy a megkelt tészta lesz olyan kezelhetetlen állagú, hogy mindenre kenődik és semmi pénzért nem akar engedelmesen nyúlni. Summa summarum, a kelt tésztás süti nem az én műfajom.
Ma délután mégis nekiálltam egy régi, “nagymama” stílusú sütit összerakni. Talán a túró hiányzott már nagyon, vagy az is lehet, hogy az itt mindenütt kapható frissen vágott és csomagolt kapor hozta meg a kedvem. Ez utóbbi miatt a nagymamás kapros túrós lepény nem lehet Pappito nagy kedvence – ő ugyanis még a kovászos ubiból is száműzte ezt a csodás fűszert, melyet az errefelé élő népek előszeretettel tesznek pl. a krumplipürébe (Pappito cimbi, ez el ne riasszon – ha netán erre jársz, kapsz rendes csülköt inkább!).
Ennyi köret után nézzük a HOWTO-t:
4-5 deka élesztőt 2 deci langyos tejjel és 2 teáskanál cukorral összetrutyizol és hagyod állni, hogy felhabozzon. Mialatt az élesztőgombák beindulnak, összeszereled a tészta többi részét. 20 deka sima lisztet, 20 deka réteslisztet összegyúrsz 5 deka vajjal, 2 tojással és egy csipetnyi sóval. Mikor az élesztő felhabzott, belekevered, átgyúrod és letakarod pihenni (jobb lesz, ha langyos helyen vagy napon van, de szél ne nagyon érje).
Amíg kel a tészta, megcsinálod a tetejére való cuccot. 3-4 tojás sárgáját 75-100 deka túróval (attól függően, hogy ki mennyire sok anyagot szeret a tetejére), 7-10 evőkanál cukorral, 2-3 evőkanál grízzel és egy kávéskanál sóval összedolgozol, majd egy nagyon nagy marék kaprot finomra vágsz és azt is belegyurmázod (ha Pappito koma még itt van és nem kapott sokkot, akkor mondjuk ezt a lépést kihagyva akár az ő túrós lepénye is lehetne a süti és át kellene gondolnom a post címét… na mindegy). A tojásfehérjékhez tegyél hozzá még egy tojás fehérjét és ennek az extra tojásnak a sárgáját tedd félre egy bögrébe.
Most kapcsold be a sütőt, alsó/felső fűtés, 200 ℃.
Közben szerintem kész a tészta. Vajazz ki egy normál méretű tepsit (nekem a 25×35-ös magasfalú a normál), majd gyógyítsd bele a tésztát lehetőleg egyenletes vastagságúra. Mondhatnám, hogy nyújtsd ki deszkán és aztán tedd a tepsibe, de úgyis szar lesz az egész, túl málós, ragacsos gema – inkább nyomd bele rögtön a tepsibe, aztán abban egyengesd el.
Én azt csináltam, hogy egy kis vágódeszka élével húztam le egyenes felületűre a tésztát – így már majdnem úgy nézett ki, mint amit nem csak a kutyusoknak adok oda.
Fogd a tojásfehérjéket és verj belőlük kemény habot. Nekem itt nincs robotgépem, így most egy habverővel puszta kézzel kínoztam meg az albumint – ettől most olyan a jobb alkarom, mint Schwarzié fénykorában (=állat módon be van durranva). Ha nem akarsz nagyon harcolni a fehérjével, akkor adjál hozzá egy kis citromlét, az segít habot keményíteni.
Ha kész a fehérjehab, lassan keverd bele a kapros túrókrémbe. A szakácskönyvek itt mind azt mondanák, hogy “óvatosan” – de úgyis összetöröd, úgyhogy inkább arra figyelj, hogy lassú mozdulatokkal csináld és lehetőleg homogén cuccot kapj a keverés végére.
A túrós massza ezután mehet a tészta tetejére. Igazítsd el vágódeszkával ugyanúgy, ahogy a tésztát anno.
Be vele a sütőbe 15 percre. Amíg sül, a félretett tojássárgájába keverj bele 2-3 evőkanál tejfölt. A 15. percnél a tejfölös tojásos löttyöt terítsd szét a süti tetején, majd dugd vissza az egészet a sütőbe addig, amíg a máz elkezd barnulni. Amint barnul, kész a süti.
Ha jól el akarod csapni vele a hasad, akkor forrón edd. Ha csak a legjobb állapotában fogyasztanád akkor meg még langyosan – akár újramelegítve a hideg lepényt.
]]>
A 3 korona csúcs közül ez a legmagasabb – 984 méter, ami valahol az Istállóskő és a Kékestető között van. A falu, ahonnan indultunk, nagyjából 450 méteren fekszik, úgyhogy az egész gyakorlott túrázóknak egy “öcsi” 500 méteres szintkülönbség.
Mindezek ellenére büszkén dagadó mellkassal (+hullafáradtan) állítom, hogy királyok vagyunk, mert másfél óra alatt legyőztük és megcsináltuk a képet, hogy láthasd Te is, hogy hogy néz ki az egész a másik oldalról. Íme:
]]> 
Látja a lököttje, hogy be van állva a jobb oldali híd, de a rövidebb út miatt csak erőlködik, hogy menjek arra. Aztán persze ha direkt elrontom a kereszteződésben a kanyart, akkor már rátalál a helyes útra.
Lehet, hogy sok helyen hibás a térképe, sok feature hiányzik még belőle, de akkor is 
Sosem voltunk jóban én és a kelt tészta. Persze amikor a jól sikerült kelt tésztás sütit elém teszi bárki, azzal természetesen jóban vagyok – szegény kelt tésztás sütik ijedten még annyit sem tudnak mondani, hogy “jaj, jön az eFi és megesz” – mert már meg is ettem őket.
Nem vagyok egy pék X-Faktor: valahányszor nekiállok valami kelt tésztásat csinálni, mindig jön valami gikszer. Vagy a rohadék élesztő nem fut fel (pedig langyos a tej, kap cukrot is és kínosan óvom a sótól, ahogy Tantitól tanultam anno), vagy a tészta nem hajlandó megkelni az istennek sem, ha pedig valami csoda folytán mégis mindkét dolog összejön, akkor biztos, hogy a megkelt tészta lesz olyan kezelhetetlen állagú, hogy mindenre kenődik és semmi pénzért nem akar engedelmesen nyúlni. Summa summarum, a kelt tésztás süti nem az én műfajom.
Ma délután mégis nekiálltam egy régi, “nagymama” stílusú sütit összerakni. Talán a túró hiányzott már nagyon, vagy az is lehet, hogy az itt mindenütt kapható frissen vágott és csomagolt kapor hozta meg a kedvem. Ez utóbbi miatt a nagymamás kapros túrós lepény nem lehet 
