Apple & Care

Invalid SIM kártya mizéria az iPhone 4S megjelenése óta, aminek sajnos én is részese voltam/vagyok – nézzük meg most a történet folytatását. Részemről a történet odáig jutott, hogy a múlt héten egy extra hosszú telefonos beszélgetés után az AppleCare úgy döntött, hogy a készüléket kicserélik. Mivel a telefon már a budapesti StarKing szervizben volt, viszont a doboza és a köcölékei itt Baján (a szerviznek ezekre nincs szüksége, csak feleslegesen tárolnák), a hibás készüléket pedig minden tartozékával együtt kell visszajuttatni a gyártóhoz, így még egy kört kellett futni, hogy a feladandó dolgok egy kupacba keveredjenek. A StarKing szervizesei felajánlották, hogy ahelyett, hogy egy újabb kört autókáznék, ők 1500 HUF futárköltség ellenében házhoz küldik a telefont – így is történt, a készülék pénteken rendben megérkezett (ezúton is köszönet a fiúknak minden segítségért). Az Apple ezzel egyidőben, a hibás készülék megérkezését nem megvárva elindított Hollandiából egy ugyanilyen telefont, amelyet ma délelőtt meg is hozott a futár. Átvettem, aláírtam, SIM beleugrott, restore lefutott, elkezdtem telefonálni. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hiba nem jelentkezik újra, de majd biztosat egy jó hét használat után mondjunk. Pár órával azután, hogy a futár letette a telefont, egy külföldi, nem titkosított számról jelentkezik az AppleCare munkatársa. Elmondja, hogy nagyon sajnálják a kellemetlenséget, amit okoztak, kompenzálnának érte, nézzek körül a magyar Apple store-ban, válasszak egy tokot vagy fülest a telefonhoz, ha valamelyik jól jönne. Megköszönöm, nyitom a browsert, közben beszélgetünk – megemlítem neki, hogy nekem ez a csere egy 400 km-es utamba, némi időbe, telefonálgatásba és 1500 HUF postaköltségbe fájt, de akceptálom azt, amilyen korrektül kezelik az egészet, nem magára hagyva az ügyfelet (nota bene: ezúttal 3. alkalommal hív az AppleCare magától vissza). Jönnek közben az ötletek, hogy mit válasszak, plusz az ügyfélszolgálatos megemlíti, hogy ha nem tudnék választani, illetve most épp nincs szükségem az áruházból semmire, akkor egy közösen kitalált fair összeget vissza is utalhatnak. Jelen esetben, az általam felsorolt költségeket is figyelembe véve 15000 HUF-ról beszélünk, amit a magam részéről korrektnek érzek. Keresés közben eszembe jut, hogy pont most készültem egy Magic Trackpad rendelésére – ez ma 19900 HUF, rákérdezek, hogy ez még belefér-e a kompenzációs limitbe, a válasz IGEN, küldik és remélik, hogy a telefonnal nem lesz több gondom és sikerült halványítaniuk a kellemetlen emléket. Na kérem szépen: ezt lehet ügyfélszolgálatnak nevezni, minden más smafu.]]>

10 thoughts on “Apple & Care

  1. Fefe

    Na ezt jó olvasni. 🙂 megmarad a hitem 🙂 mondjuk egy magic tracad nekem is jól jönne.
    Majd holnap kiderül az akciós napon.

    Reply
  2. eFi

    IAce: ez vegytiszta bullshit, ugye tudod? Dell-el pl. sosem volt hasonló tapasztalatom, pedig rengeteg gépüket használtam és anno, >5 évvel ezelőtt ők sem voltak kifejezetten low budget kategória. Másrészt _nem érdekel_, hogy milyen árréssel dolgoznak: egy vevő vagyok, aki hajlandó az Apple által megszabott árat megfizetni és ezért az árért ezt a típusú szolgáltatást megfelelőnek találom.

    Reply
  3. Gekko

    Én ezt a Logitech-el éltem meg.
    A szabadon gördülő görgős egerekből vetem egyet, aminek valami baja lett kb fél év után és a görgő megállásakor kicsit vissza scrollozott. Nem nagy cucc, csak kicsit zavaró.
    Felvettem velük a kapcsolatot, közölték, hogy vigyem vissza a boltba, mert ez bizony hibás.
    A boltban garira visszaküldték a magyar kereskedőhöz, aki azt mondta, hogy semmi baja.
    Újra Logitech support. Közölték, hogy no problem, cserélik, küldjek róla fotót, amin a készülék és amin a címkéje a gyári számmal látszik.
    Igen ám, csak sajnos nem volt már abból a típusból, ami nekem volt, ezért fölajánlottak 3 másikat amiből választhattam. Ezek mindegyike drágább volt az enyémnél.
    Nekem egyik sem tetszett, mivel nem volt a bal egérgomb mellett programozható plusz billentyű, ami nekem nagyon kell. Egy olyan volt a teljes kínálatban, ami minden igényemnek megfelelt, de az 3x annyiba került, mint az eredeti sajátom. Felajánlottam, hogy fizetem a különbözetet, de nem kérték, 1 óra múlva már a futár tracking number jött meg, amivel hollandiából feladták.
    2 nap múlva megkaptam a vadiúj 3x annyit érő csere darabot, úgy, hogy a régi kis hibás is nálam maradhatott.
    Na ezt űberelje az apple.

    Reply

Leave a Reply to Andris Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *