fruit fly). Ha rettentő jó szemed van, akkor azonnal kiszúrod, hogy a hím seggén csak 3 fekete csík van, míg a nőstényén 5:
Téglavörös szemük van, sárgásbarna, 2.5 mm hosszú a testük. Ezen a makrófelvételen elég jól látszik, ki a főnök:
Szobahőmérsékleten nagyjából egy hónapig élnek, a lárva állapotból a kifejlett rovarrá válásig 7-11 nap kell nekik. A 0.5 mm hosszúságú lárvák cukrot és mikroszkopikus gombákat zabálnak.
A muslincák hozzánk hasonlóan eukarióták (=valódi sejtmaggal bíró sejtekből épülnek fel), a tudósok örömmel piszkálják emberek helyett inkább az ő génjeiket különböző laborokban. Az ecetmuslinca pechjére a biológiakutatók által az egyik legtöbbet vizsgált élőlény. Igénytelenek, kis helyen tarthatók alacsony költséggel, szén-dioxiddal vagy hűtéssel leszedálva könnyen vizsgálhatóak, rendkívül gyors a generációváltás, igen termékenyek (a nőstény 100 petét rak naponta kb. 20 napon át), ráadásul mindössze 4 pár kromoszómájuk van, plusz a komplett géntérképük 2000 óta kész.
A többi rovarhoz képest elég jól látnak (760 egységből összeálló összetett szemük van), a szárnyaikkal 200/sec ütemben csapkodva repkednek.
A kis dögöket ki muslicának, ki muslincának hívja – felénk délen az utóbbi dívik. A gyümölcslégy magyar neve a délszláv mušica (=legyecske) szóból ered, a Magyar Helyesírási Szótár mindkét alakot tartalmazza, úgyhogy ezt nem ragozzuk most tovább.
Egyszer egy cimborám kérdezte egy vacsoránál, hogy vajon honnan jönnek a kis dögök? Hiszen lehet akármilyen tiszta, jól záró nyílászárókkal megáldott légtér, a muslincák az erjedő cuccok hatására elkezdenek megjelenni. Nos, erre az a válasz marad, hogy a lárváik ott vannak a behordott friss növényi élelmiszereken és az erjedés kapcsolja be rajtuk a turbót.
Gyerekkoromban csináltam én is muslincagyárat: fogtam egy 5 literes befőttesüveget (merjünk nagyot álmodni jeligére), tettem bele anyu baracklekvárjából egy keveset (persze a bontott lekvárt már muszáj volt megenni :)) és kapott némi élesztőt, hogy beinduljon rendesen. Az egészet kitettem a napra, majd egy-két óra múlva, mikor már jópár állatka tolta az üvegben az ipart, lefedtem egy harisnyával.
Nem kellett egy-két napnál több és az üvegen alig lehetett átlátni, annyi muslinca hepázott bent.
Eddig az okosság. Most képezzünk ezekből extraktot, használjuk fel a 3D nyomtatót és gyártsunk ellenük fegyvert!
A muslincacsapdánk a varsák elvén alapul: befele könnyen megy az állat, a kijáratot azonban nehezen találja meg. Ehhez egy, a befőttesüvegbe mutató tölcsért gyártunk, mindjárt a befőttesüveg kupakjával egyben:
Innentől nincs más dolgunk, mint némi csalit tenni az üvegbe, majd rázárni a csapdára a kupakot. Az egész mehet egy konyhapolcra, a kis zavaró legyeknek elsődleges elterelő táplálékul.
]]>
3D nyomtatás – no time Tolouse
Erre szokták azt mondani, hogy petrencésrúdnak készült, aztán végül fogpiszkáló lett belőle. Tegnap ugyanis három sokkal érdekesebb dolgot is kiagyaltam, csak sajna a munka betömte az éjjeli szabad time slotot, így ezek csúsznak.
Sebaj, előbb-utóbb ideér az érdekes adatos rovattal keresztezett következő 3D print epizód. Stay tuned!]]>
3D nyomtatás – rétegvastagság teszt
Bélukákat nyomtattam, 0.2, 0.1 és 0.05 mm rétegvastagsággal. A fotókon látható Béluka IRL magassága kb. 49 mm. A képek magukért beszélnek:
0.2 mm:
0.1 mm:
0.05 mm:
Végül egy így készült az 50 mikronos Béluka shot:
Summa summarum, a 0.2 és 0.1 mm rétegvastagság között szemmel jól látszik a különbség, ha igazán szép printre van szükség, akkor érdemes a kétszeres időt rászánni. Az 50 mikron is látszik, de közel sem olyan észrevehető.]]>
3D nyomtatás – mikulás roham
Mikulás minden rászorulónak egészséges mennyiségű filamentet:
]]>
3D nyomtatás – szerszámok
Imbuszkulcs Az UltiMaker kb. egy kiló fa és fél kiló M3-as csavar ötvözete. A csavarok szerencsére mind M3 méretű imbuszcsavarok, így egyetlen szerszám elég az összeshez. A gyártó az UltiMaker mellé csoamgol egy M3-as imbusz csavarhúzót – ezt tegyük is el gondosan, mert a szervómotorok által folyamatosan cibált szerkezeten időről időre szükség lehet a csavarok utánhúzására (nálam már előfordult, hogy egy ~6 órás print utolsó perceiben vettem észre azt, hogy az alapanyag továbbítását végző szervómotor csavarjai majdnem teljesen kijárták magukat). A csavar másik oldalára kerülő M3-as anyák a legtöbb esetben egy, a részükre kimart tokba kerülnek, ahol pedig nem, oda a gyártó önzáró anyát (=itt a remek alkalom megjegyeznünk, hogy nem magyar nyelvterületen ez a nyloc nut vagy nylon insert lock nut, de semmiképp nem self closing mother) igyekezett tenni, ami nem hagyja, hogy a csavarkötést a rázkódás lelazítsa. Ettől függetlenül már a szereléshez érdemes beszereznünk egy M3-as kulcsot is. Azt se felejtsük el, hogy a tárgyasztalunkat ugyanilyen 4 imbuszcsavar tartja, melyeket rendszeresen kell a tárgyaszatal nyomtatófej síkjához állításakor molesztálnunk. Summa summarum, a szervómotorok környékén a csavarkötéseket érdemes időről időre átvizsgálni.
Tolómérő (en=caliper, pl=suwmiarka)
Mérnünk precízen kell majd és sokat. Szerezzünk be egy digitális verziót.
Csipesz
A legfontosabb tool, amire csak szükséged lehet! A print úgy indul, hogy a nyomtatószoftver szól a nyomtató vezérlőjének, hogy “Julikám, melegítsd a fejet 220 ℃-ra” és nekiáll fejhőfokot monitorozni, mivel addig nem kezdheti el tolni a nyersanyagot, amíg azt a fej nem képes folyamatosan olvasztani. Nos, ha a fej az utolsó nyomtatáskor csurig telt nyersanyaggal, akkor PLA esetén úgy 170-180 ℃ táján nekiáll egy vékony szálat ereszteni magából, ami képes belerondítani az első réteg nyomtatásba. A fejből kilógó kis műanyag szál(ak) leválasztásához tehát kell egy jó csipesz – minél hegyesebb végű, annál jobb.“Feszítővas”
Miután kész a print, valahogy rá kell vennünk, hogy lejöjjön a tárgyasztalról. Ez a tárgy első, asztalra tapadó rétegének méretétől függően könnyebb/nehezebb feladat. Valami olyan szerszám kell nekünk, aminek elég éles a széle ahhoz, hogy a tárgy és a tárgyasztal közé tudjuk ékelni, a kész objektum szélének megsértése nélkül, de ugyanakkor elég meredek is a pengéje ahhoz, hogy mindehhez elég feszítést tudjunk vele produkálni. Én erre a feszítővas szerepre egy régi rugós kést használok, amit anno valami csoda folytán egy spam-ben érkezett kérdőív kitöltésével nyertem:
Ez a kés ennél sokkal többre nem jó. A 3D printer mellé vegyél inkább egy viszonylag erős lemezből készült, éles peremű festőspaknit.
Amikor szimplán csak elrontok egy printet és a vékony első rétegeket, vagy esetleg a maradék raftot kell lefeszegetni, arra jó egy mezei textilkés is.
Reszelők
Ha minden szuperül ment, akkor reszelőre semmi szükség. Ám, ha elérhetetlenül szűk helyen maradt valami szemét, vagy az olvadt műanyag nagyobbra tágult, mint amekkorára te mondjuk egy anya foglalatát tervezted benne és ezért nem fog elférni az anya, akkor jól jönnek az apró reszelők. Vegyél kis átmérőjű laposat és hengereset is. Ha már a nyomtatott lyukba szűk csavaranyákról esik szó. Ha ilyen probléma jön szembe, reszelés előtt inkább tekerd fel az anyát egy csavarra, a csavart egy fogóval megfogva az anyát tartsd egy kicsit gázlángba és így nyomd bele a neki szánt, kicsit szűkre sikerült PLA lyukba. A forró fém egyfelől utat nyit a ~170-180 ℃-on olvadó PLA-ban, másrészt a meleg fémre ráhűlő műanyag jó stabilan tart majd. Nos ennyi volt mára, fiatalok. Az unalmas post végére kint leesett a hó, minek hatására gyártottam egy ünnepközeli mézeskalácsot:
Most egy kicsit megint eltávolít az élet a printer mellől, de már megvan a következő téma: alapanyagot fogunk analizálni. Ha emiatt Te is olthatatlan vágyat érzel, akkor továbbra is stay tuned!]]>
Meanwhile in Kraków
3D nyomtatás – bréking, beárazva az Ultimaker összeszerelése!
értékesíteni – szám szerint 25 darabot:
A fiúk az összeszerelt Ultimakert UltiControllerrel és egy tekercs, választható színű ajándék PLA-val mérik 1700 EUR nettó pénzért. Tekintve, hogy egy lapraszerelt UltiMaker 1200 EUR, egy UltiController 80 EUR, egy tekercs PLA pedig 32 EUR, így könnyen kiderül, hogy a cirka 20 óra szerelés 1700 – (1200 + 80 + 32) = 388 EUR pénzt ér, azaz cirka 20 EUR-os órabérért rakják neked össze a masinát.
Az UltiControllernek én egyelőre nem érzem az észvesztő hiányát, így nem tudom, érdemes-e abba +80 EUR-t invesztálni.
Ennyi a hír, most megyek karácsonyi vásározni. Stay tuned, egyszer csak visszaérek a gép elé és lesz hardveres post is.]]>
3D nyomtatás – asszonyfaktor
butcher__51 tweetje adta.
Már nem emlékszem, hol hallottam először az asszonyfaktor szakszót. Aki hozzám hasonlóan geek, annak ezt nem kell túlmagyarázni: adott vágyaink tárgya, az épp aktuális gadget, ami sajnos mindig pénzbe kerül. A gadgetre költendő pénzt a párjaink elsöprő többsége szerint értelemszerűen egy csomó hasznosabb / értelmesebb / et cetera dologra kellene elkölteni az újabb sz@r kütyü helyett.
Talán csak egy olyan csajt ismerek, akinek tágabbra nyílik a pupillája ha megtudja, hogy mondjuk kijött egy új stabil kernel, ráadásul ő valahol tőlem már jó messze ugrál ki mindenféle repülőkből.
Egy szó, mint száz, az asszonyfaktor a partnerünk kütyüvásárlási engedékenységi koefficiense. Mivel ez az esetek nagy többségében a nulla felé konvergál, próbáljunk meg némi analízissel javítani a helyzeten, hátha lehetséges!
Tegyük fel, hogy vágyaink tárgya egy 3D printer. Sajna a printerünk nem szép (legalábbis a női szemnek biztosan nem), nem lesz tőle simább a bőrünk, nem is igazán öltöztet. Valamit azonban mégis tud, amit a többi gadget nem: gyártani! Ha tehát abból indulunk ki, hogy az imádott nőnek olyan tárgyakat készíthetünk, amelyeknek ő is örül || hasznát veszi, akkor esetleg némi növekedésre tudjuk így bírni a fent emlegetett együtthatót. Nézzünk példákat.
A háztartás körül sok olyan apró defekt létezik, amire viszonylag egyszerűen készíthetünk fixet.
Lehet ez egy egyszerű fogkefetartó:
vagy egy gyűrű a partvisnak, hogy ne a sarokban álljon:
vagy akár egy custom méretű kis polc:
Természetesen lehetünk ettől sokkal advancedebbek is. Ha körbenézünk a Thingiverse-en, ott rengeteg ötlet várja, hogy bevessük!
Vázák:
Szappanadagoló:
Sütiformák:
Muslincacsapda:
…és még órákon át lehetne sorolni. Lehet folytatni az indoklást otthoni meghibásodott eszközök könnyű és olcsó javíthatóságával – mondjuk egy frissen eltört fogaskerékkel a mosogatógépben, amely a gyártótól rendelve sokezer HUF-os tétel, mi azonban örömmel legyártjuk, fillérekből. Bármi, ami műanyaggal pótolható és belefér a 20x20x20 centis dobozunkba, azt mi bizony nagy lelkesen állítjuk elő – és ezzel nem is füllentünk sokat, hisz a szemünk egy idő után automatikusan “mit hackeljek ma?” üzemmódba kapcsol majd.
A mai posztot andreas által tervezett izé, Béluka zárja, köszönjetek neki szépen:
Holnap hardverezünk egy kicsit, stay tuned!]]>
3D nyomtatás – tervezzünk, de mivel?
AutoDesk Inventor / SolidWorks méretű vadállatok funkcióit ismertető demo videókba, akkor egy ideig még sajnálva néztem a szépen összegyűjtött sok-sok infot a posztban, aztán nyomtam egy ⌘A-t, majd az egészet kidobtam a kukába. Hogy miért? Mert egy fogkefetartó legyártásához nem fogunk 5000 EUR-t elkölteni. Ahelyett tehát, hogy egy átfogó CAD/CAM szoftver képet festenénk, nézzünk meg inkább négyféle alkalmazást, amivel kacérkodom.
Google Sketchup
A SketchUp ingyenes mezei és 495 USD-ért mért Pro változatban létezik, Windows/Mac OS X alatt. Elsősorban arra fejlesztették, hogy a népek a Google Maps-hez legyártsák az IRL épületeket, szép vektoros formában, de azért *.3d objketumot is építhetsz vele. Az ingyenes verzió ugyan nem képes .STL formátumba exportálni, de a Cura tud a SketchUp által produkált .DAE formátumból olvasni, úgyhogy ez a probléma nem probléma. A Google SketchUp volt az első, ahol a push/pull elvű modellezést láttam, nagy vehemenciával neki is indultam anno, hogy majd legyártom a saját házunkat benne, így tanulva meg az eszköz használatát. Elég sokat kínlódtam vele és úgy tűnt, hogy a push/pull modellezés során előállt felületek nem mindig illeszkedtek precízen egymáshoz. Én anno a 7-es verzióval kísérleteztem, azonban azóta van 8.0. A nyolcasban megjelentek a 7-ben még nem létező solid boolean toolok, ami objektum tervezésnél nem jön kifejezetten rosszul. Íme a what’s new video kedvcsinálónak:PunchCAD ViaCAD 2D3D
A PunchCAD nevű gyártó háromféle consumer kategóriás CAD alkalmazást kínál a kétféle, professzionális felhasználásra szánt szoftvere mellett Windowsra és Mac OS X-re. Ebből a Mac App Store-ba is listázott ViaCAD 2D3D a maga 100 USD-s árával még a megfizethető CAD kategória. Én ebben gyártom a sok reciklálandó plasztikot egy ideje. Két dolog nem tetszik benne: az egyik, hogy a push/pull tool nem mindig talál rá az extrudálható face-ekre (ugyanakkor egy másik extruder tool ugyanazt a területet simán kinyomja), a másik pedig a gyenge help. Ettől függetlenül 100 USD-t megér. Nézzünk meg az előző, 7-es verzióból egy rövid demot:ThinkerCAD
WebGL bázison, böngészőben futó CAD, tegnap találtam a nagy kutatásban. Nagyon guszta, elég intuitív, kicsit kevés funkcionalitással. Ebben pl. nem tudunk 2D keresztmetszetet rajzolni és azt 3D-be extrudálni és a custom alakú testek egymással booleankodását sem találtam elsőre sehol, mindössze téglatest, henger és tojás (#WTF?) alakú lyukfúrók vannak benne. Gyári nyúlfület bezzeg azonnal tud.
Képes .SVG és .STL file-ok importálására akár lokális file-ból, akár egy URL-ről (=Thingiverse).
Azért nem szabad legyinteni rá: ha standard primitívekből összerakható objektumot kell gyártani és épp nincs nálunk a desktop megoldásunk, szuper kis eszköz, arról nem beszélve hogy milyen csini! Ha kételyeid lennének, érdemes benézni a featured galériájukba.
Itt egy rövid tutorial a TinkerCAD játszótérről:
OpenSCAD
A végére hagytam az új felfedezettet, amitől minden coder arcnak azonnal beindul a nyálelválasztása. Az OpenSCAD ingyen van, cross-platform, és ami a legszebb: ez lényegében egy CAD scriptet olvasó compiler és mint ilyen, nyilván paraméterezhető is! Summa summarum, alkotni ebben is kell, sőt, ezt meg kell tanulni, hogy megint előjöjjön az emberben a matek. Ha valami hiányzott eddig az összes próbált alkalmazásban, akkor az a paraméterezhetőség. A lehető legegyszerűbben meg akarom egy darab szám megváltoztatásával mondani, hogy a furatok ne 3, hanem 4 mm-esek legyenek – és erre az OpenSCAD perfekt. Nézzük is meg befejezésnek danielkschneider paraméteres duplo scriptjét, miközben agyalunk a lehetőségeken://the duplo itself
// parameters are:
// width: 1 =standard 4x4 duplo with.
// length: 1= standard 4x4 duplo length
// height: 1= minimal duplo height
// nibbles: true or false
duplo(1,2,1.5,false);
module duplo(width,length,height,nibbles)
{
//size definitions
ns = 8.4; //nibble start offset
no = 6.53; //nibbleoffset
nbo = 16; // nibble bottom offset
duplowidth = 31.66;
duplolength=31.66;
duploheight=9.6;
duplowall = 1.55;
//the cube
difference() {
cube([width*duplowidth,length*duplolength,height*duploheight],true);
translate([0,0,-duplowall])
cube([width*duplowidth - 2*duplowall,length*duplolength-2*duplowall,height*duploheight],true);
}
//nibbles on top
if (nibbles)
{
for(j=[1:length])
{
for (i = [1:width])
{
translate([i*ns+(i-1)*no,j*ns+(j-1)*no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
translate([i*-ns+(i-1)*-no,j*ns+(j-1)*no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
translate([i*ns+(i-1)*no,j*-ns+(j-1)*-no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
translate([i*-ns+(i-1)*-no,j*-ns+(j-1)*-no,6.9+(height-1)*duploheight/2]) duplonibble();
}
}
}
//nibble bottom
for(j=[1:length])
{
for (i = [1:width])
{
translate([(i-1)*nbo,(j-1)*nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
translate([(i-1)*-nbo,(j-1)*-nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
translate([(i-1)*-nbo,(j-1)*nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
translate([(i-1)*nbo,(j-1)*-nbo,0]) duplobottomnibble(height*duploheight);
}
}
//little walls inside
difference()
{
union()
{
for(j=[1:length])
{
for (i = [1:width])
{
translate([0,j*ns+(j-1)*no,0 ]) cube([width*duplowidth,1.35,height*duploheight],true);
translate([0,j*-ns+(j-1)*-no,0 ]) cube([width*duplowidth,1.35,height*duploheight],true);
translate([i*ns+(i-1)*no,0,0 ]) cube([1.35,length*duplolength,,height*duploheight],true);
translate([i*-ns+(i-1)*-no,0,0 ]) cube([1.35,length*duplolength,height*duploheight],true);
}
}
}
cube([width*duplowidth - 4*duplowall,length*duplolength-4*duplowall,height*duploheight+2],true);
}
}
module duplonibble()
{
difference() {
cylinder(r=4.7,h=4.5,center=true,$fs = 0.01);
cylinder(r=3.4,h=5.5,center=true,$fs = 0.01);
}
}
module duplobottomnibble(height)
{
difference() {
cylinder(r=6.6,h=height,center=true,$fs = 0.01);
cylinder(r=5.3,h=height+1,center=true,$fs = 0.01);
}
}3D nyomtatás – iPhone 5 tripod mount
A modellt iPhone 5-re gyártottam – a kis dobozkában egy szűz telefon lötyög, de az általam használt noname átlátszó védőtokkal pont passzol a lyukba.
Mivel ez viszonylag sok molesztálásnak kitett tárgy lesz (=ki-be nyomkorásszuk a telefonunkat), így érdemes az infill rate-et 100%-ra állítani nyomtatás előtt, hogy az így definiált teljes kitöltéssel egy strapabíróbb tárgy készülhessen (én az első változatot kísérletnek szántam, ezért ott beértem 20%-os kitöltéssel, de az is kellően merev, így most is azt használom, nem nyomtattam újra). Ilyen lett egy kis molyolás után a mű:
Az anyacsavart a helyére tolva egy GorillaPodon pedig így várja a következő printet:
Ha te is iPhone-t használnál a feladathoz, akkor tudom ajánlani a Glif nevű iPhone állványát kitaláló srácok Frameographer nevű 3 USD-ba kerülő timelapse gyártó alkalmazását:
Végül pedig ha a modell kellene, szedheted a Thingiverse-ről.]]>