Handrásnál, hogy elszánta magát 2 db SSD installra. Én is megtettem ezt nemrég, íme a történet.

A csábítás

Még 2009 novemberében olvastam Eric Cheng blogján egy bejegyzést a MacBook Pro-ban stripped RAID0-ba kötött SSD-ről, ami elindította az agyamban a kattogást. Rengeteget olvastam SSD ügyben míg megszületett a döntés: Intel X-25M kell nekem, 160 gigás, 2 darab. Upo cimborám emlegette, hogy a Kingston M sorozatú SSD-i gyakorlatilag az Intel X-25M-ek átcimkézve és picit olcsóbban jutok így hozzá, így esett rájuk a választás. Eric elég sokat lamentál a postjában azon, hogy milyen SSD-t érdemes választani – nem véletlenül. Kétségtelenül nagy profitú a piac, a gyártók csak úgy szórják a sokszázmega/sec R/W varázsigéket a levegőbe, de vásárlás előtt mindenképp alaposan utána kell olvasni az adott típusnak. Egy biztos: az Intel X-25 sorozat lett _a_ referencia, amelynek darabjai minden összehasonlító elemzésben visszaköszönnek majd, ha kutatni kezdesz.

Az install

A beépítéshez az Eric által javasolt MCE OptiBay keretet használtam én is – teljesen korrekt, precíz darab. Az MCE a beépítő keret mellé küld egy elsőre tollnak látszó csavarhúzót (!) a szereléshez és egy külső, USB-s házat is a gépből kioperált DVD meghajtód számára. Puritán, fekete, lapos ház, Y USB madzaggal (azaz a külső táp szerepét a 2. USB csatlakozóról jövő 5 Volt látja el), teljesen korrekt. Az USB-n mountolt DVD-t a Mac ugyanúgy látja, mint amikor a SATA portján lakott a meghajtó a notebook belsejében. Az egész szerelési procedúra nekem, a lapátkezű codernek is csak cirka 30 percét vette igénybe. A stripped RAID0 tömb összerakását az OS X install diszk bootolása után a Disk Utilityben lehet megtenni: létre kell hozni a RAID setet és belecibálni a két lemezt, beállítani a blokkméretet (én 64k-t adtam neki) azt Sanyi – a többi megy magától. A végén az OS X egy darab meghajtónak látja a 2 lemezed:

Empirikum

Ax XBench teszt szép számokat mutat, de önmagában ez kit érdekel – inkább mesélek a személyes enduser élményről. Az SSD installálása után tud ráébredni az embergyerek, hogy mennyire durván szűk keresztmetszetet jelent a hard disk egy mai konfigurációban. Mintha 2012-ből hoztam volna egy Mac-et: elképesztő az a sebesség, ahogy a GUI és az alkalmazások reagálnak a parancsodra! A Spotlight adatbázis mintha a RAM-ban lenne, az alkalmazások ikonja többnyire egyet ugrik és indulnak, a VMware Fusion virtuális gép 6 (!) másodperc alatt teszi le suspendedbe az aktuális Windows XP-t, a tömörített file-ok kicsomagolása elképesztő sebességgel történik. Az akksi teljesítményének alakulásáról sajna nem tudok beszámolni, mert nálam a notebook javarészt asztali gépet játszik (utálom is az Apple-t, hogy 6 madzagot kell minden mozgatásnál külön-külön cibálni). A tömb sebessége az ismételt XBench tesztek szerint a használat során valamennyit csökkent (jelenleg kb. félig van kihasználva a rendelkezésre álló ~310 GB). Fontosnak érzem kiemelni azt, hogy mindezt az XBench mondja – a felhasználói élmény változatlan, a gép SSD-vel egy brutal de luxe vadállat!

Summary

Mindennek persze ára van, az SSD nem olcsó dolog, a nagy SSD még drágább, abból kettő meg hadd ne fokozzam (mert nem ez a cél). Egy dolgot biztosan leszögezhetek: 1988 óta van ilyen-olyan computer a kezeim alatt, de soha, ismétlem, _soha_ egyetlen egy hardware beruházás sem hozott ilyen kézzelfogható teljesítménynövekedést. Ha munkára használod a gépet és össze tudod spórolni az SSD árát akkor rajta, csináld, nem fogod megbánni! ]]>