veszélyeztetett) komodói varánuszról (Varanus komodoensis) lesz szó, de mivel nagyon hosszú neve van, én most rövidítésképpen elnevezném őt Bélának. Béla egy rendesre megnőtt gyík – a kifejlett példányok 2-3 méter körüliek és 70-80 kilót nyomnak (a varánuszfélék a legnagyobbak a közel 3000 gyíkféle között). A farkuk a testükkel nagyjából megegyező hosszúságú. Szájukban kb 60, gyakran váltott, 1-2 centis, a cápákéhoz hasonló erős recés fog ül, melyekkel csak tépni tudnak, rágni képtelenek. Igazi mindenevők: a teknőstojásoktól kezdve a kisebb állatokon át a dögökig mindent megkajálnak (kiássák a túl sekély sírba temetett holttesteket is, hisz nekik az is csak kaja), sokszor kisebb fajtársaikat sem kímélik. Potenciális veszélyt jelentenek az emberre is – több regisztrált eset bizonyítja, hogy nem vetik meg az állítólag édeskés homo sapienst sem. Azért ne felejtsük el: nem az emberhús tetszett meg nekik – sokkal inkább arról van szó, hogy valamilyen “áldásos” emberi tevékenység következtében lecsökkent a számukra táplálékot jelentő populáció. Nappal vadásznak, éjjel barlangokba húzódnak vissza. Általában lesből támadnak és gyakran az áldozat nyakába harapnak, vagy igyekeznek a belső szerveket egycsapásra kitépni. 80 kilós izomgép létükre kicsit alattomosnak tűnő technikát használnak a zsákmányszerzéshez. A nyálukban közel 50 különböző baktériumtörzs él, plusz a szájukban speckó méregmirigy van, s az áldozatot megharapva gyakorlatilag megmérgezik azt (a méreg ráadásnak a kígyókéhoz hasonlóan véralvadásgátló plusz értágító anyagot tartalmaz). Ezek után már csak ki kell várniuk, amíg a még lábon álló kaja annyira legyengül, hogy nekikezdhessenek. Nem egy látványos, ám annál hatékonyabb módszer. Nagy zabagépek: egyszerre saját testtömegük akár 70%-át képesek felzabálni – ehhez “kinyúlik” a bőrük és rendes pocakot növesztenek a betermelt kaja pufferelésére. Amikor éhesek, teljesen elvakulnak és szó szerint mindent megzabálnak a zsákmányból: az agancsos állatokat agancsostól nyelik be. A saját méretükkel megegyező nagyságú áldozatnak gond nélkül nekimennek egyedül is, de a nagyobb testű prédára (ilyenek az egyébként hatalmas vízibivalyok) falkában vadásznak. Támadás előtt Béla a fejét a földhöz lapítja, teste hátsó részét a farkával együtt picit felemeli – már ha álló helyzetből megy neki az áldozatának. Ha nekifut, akkor viszont lehet szedni a nyúlcipőt: 18 km/h sebességgel képes nekiiramodni. Ettől már csak úszni tud jobban (gondolj csak a rettenetes méretű izmos farkára – ööö, ez most vulgárisnak tűnik, pedig nem az). Mivel rágni ezzel a fogazattal képtelenek, a kitépett nagy darabokat egyben nyelik le. A nyelvük alatt egy kis “légzőcső” található, mely a tüdejükkel van közvetlen összeköttetésben. Ez akadályozza meg, hogy a torkukon akadt túl nagy falat esetleg megfojtsa őket. Hallásuk gyenge. Látni ugyan majd 300 méterre ellátnak, azonban a szemükben csak csapok vannak (a Tiedben vannak még pálcikák is… tényleg, az megvan, hogy a csigaházas polipok közé tartozó Nautilusoknak kulcslyuk alakú a szemük?) és inkább a mozgó dolgokat veszik könnyebben észre. Hosszú sárga villás nyelvüket úgy öltögetik, mint a kígyók: sztereóban szagolnak vele. Na ezt nézzük meg jobban! Van nekik egy Jacobson-szervnek nevezett cuccuk az orrmelléküregben: Ezzel a szervvel a Béla a feromonokat képes detektálni. A feromon olyan vegyület, amit a szervezet magából kiválasztva a faj más egyedeiből viselkedésbeli reakciót képes kiváltani – lényegében egy kémiai kommunikációs forma. Feromonok a rovaroktól az emberig sok fajban megtalálhatók. Amikor a macsek/kutya szimatol, az orrmozgása ennek a szervnek adagolja a beszippantott illatot. Béláinknak ez a “hatodik érzék” segít tájékozódni a sötétben. Természetesen a suta fül/benga szem kombináció mellé jár nekik a rendes szaglás. A dögöt akár 10 km (!) távolságból megérzik – azonban nem a szaga, hanem meglepő módon a levegőben érkező molekulák “íze” vezeti őket nyomra, szaglóhámuk ugyanis nincsen. Szaporodásukhoz nincs feltétlenül szükség hímre: a nőstény saját maga egyedül képes utódokat nemzeni. Persze nem ez a default, csak hímhiány esetén él ez a protokol, különben meg a szokásos kemény csatás szex megy: A hímek hánynak/ürítenek egyet csata előtt, ezzel jelezve, hogy készek a megmérettetésre. Ezek után jön a bunyó, melyből az aktuális csajért kizárólag egy hím kerülhet ki győztesen. Szeptemberben a nőstény Bélák akkora üreget ásnak, hogy maguk is kényelmesen elférjenek benne (vagy lenyúlják a Narancslábú Ásótyúk által elhagyott fészket erre a célra), s ebbe a fészekbe kb. 20-30 tojást raknak, melyekből áprilisra jön ki a kisBéla. Az üreget betemetik és a kisBélák megszületéséig folyamatosan őrzik – ez idő alatt kajálni sem megy el az anya: teste a farkában raktározott zsírból él. A kisBélákból 3-5 év alatt lesz felnőtt és jó esetben 50 éves kort érnek meg – ehhez persze az kell, hogy a fiatal időszakban ne kajálja be őket egy rokon. Ha Bélát szeretnél látni, ahhoz nem kell Indonéziáig repülni: tavaly áprilisban a budapesti Állatkert is beszerzett egy példányt. Végül, de nem utolsó sorban a fentieket átgondolva keressünk bátornak látszó emberről és Béláról készült képet a neten, hátha akad: Közelebbről szemügyre véve a fotót, azon természetesen csak egy bronzból készült szobrot látunk, nem pedig egy komodói sárkányra tévedt Taigetos pozitívat.]]>