Bajai vagyok. Egy olyan magyar kisvárosban születtem, ahol 36 kg hal az egy főre jutó éves halfogyasztás, miközben a magyar alig eszik halat. 36 kg/fő akkora mennyiség, hogy abban a statisztikában, amiben ezt láttam csak egy okinawai halászfalu verte meg Baját.

A bajaiak átlagban hetente – két hetente főznek egy halat:

A halat megpucolják, irdalják, darabolják és sózzák. 1.2 liter vizet öntenek egy kiló halra, és egy nagy vöröshagymát vágnak apróra bele. Kantűzön főzik (ha lehet, akkor fán, de ha nem lehet, az nem akadályozza meg a bajait, hogy levet egyen), ami fontos, hogy a zubogva forrás kinyerje a csontenyvet. Forráskor egy nagy evőkanál rendes őrölt piros paprika megy bele, a széteső hústól tartók löttyintenek bele vörösbort, aztán 35-40 perc zubogás után leszedik és megeszik.

Az átlag fél kiló hallal számol személyenként, én simán veszek közel egy kilót per koponya, mert sosincs olyan, hogy ki kellene dobni a maradékot.

A bajai tésztával eszi a halat:

A tésztát feltesszük főni, ahogy megforrt a lé. A száraztészta általában Stranszki Julitól jön, vagy ha az ember épp nem lusta, akkor fog 10 deka liszthez egy tojást meg egy csipet sót, jól összegyúrja, aztán gyufa méretű darabokra vágja.

Nincs ebben semmi titok vagy mágia. Sok halbolt él meg a harmicezres kisvárosban abból, hogy attól a pillanattól, hogy a bajai megkívánta a levet, 30 perc múlva eladja neki a tisztított, irdalt, sózott, darabolt halat, amit a bajai hazavisz és 50 perc múlva halászlé formájában már meg is eszi.

A bajainak nem kell Baján lenni ahhoz, hogy halat főzzön. Én készítettem már a Dunán a homokban, Krakkóban egy Novotel szálloda tetején, Sydneyben egy toronyház teraszán, Rotterdamban egy kertvárosi kertben meg még ki tudja hány helyen.

Főtt már a hal uszadékfán, akácon, gázon, indukciós lapon. Nem mindig lesz ugyanolyan jó, de mindig megesszük.

Magyarországon nagy divat utálni dolgokat – nekem ez sosem ment. Én imádom a szegedi halat – ha megfőzi valaki és megkínál vele, nagy örömmel eszem belőle. Igaziból egyetlen halételtől sem idegenkedek, sőt, állat jó seafood chowdert csinálok a családom szerint.

Na jó, az előző állítás alól egy kivétel van: az indonéz gurame nem megy le a torkomon azóta, amióta tudom / láttam, hogy lehet azért büdös egy kicsit, mert fekáliás tóban tenyésztik több helyen.

Summa summarum, a halászlé jó dolog és mi bajaiak tésztával szeretjük. Én és a családom sem veti meg sem a szegedit, sem a bármelyik másikat, de nyilván a ~6 éves korunk óta pár heti rendszerességgel fogyasztott halászlé adja a standardot az agyunkban.