Van egy rakat 250 ml-es hosszúkás befőttesüveg itthon, az pont jó lesz a lekvárnak. Ahogy pakoltam az üvegeket a sterilizáló forró vízbe, már láttam a lelki szemeim előtt, hogy össze-vissza fog folyni a viszonylag szűk szájukon az értékes lekvár, amivel én a forróságban annyit küzdöttem. Ebből lett a befőzőtölcsér: Tudom, hogy ilyen létezik már, megvehetném a boltban, de az egyrészt nem lenne ugyanaz, mintha én csinálnám, másrészt meg a boltiak ehhez képest buták 🙂 Nézd csak meg a tölcsérünk keresztmetszetét: A metszeten jól látszik, hogy a tölcsérnek van egy érdekes “válla”. Azt szerettem volna elérni, hogy a tölcsér alja minél kevésbé lógjon bele a lekvárosüvegbe. Ez azért jó, mert így majdnem színültig tudom tölteni az üveget anélkül, hogy a tölcsérhez hozzá kellene nyúlni. A kis 250 ml-es befőttes üvegek szája belül bő 50 mm széles, úgyhogy a belső, alacsony perem is 50 mm külső átmérőjű. A peremünk mindössze 2 mm mély. Hogy picit stabilabban álljon a tölcsér az üvegben, kapott egy külső, 70 mm átmérőjű peremet is. Végül megmértem az összes itt fellelhető merőkanalunkat és ez kiadta, hogy 120 mm széles felső nyílás elég lesz a tölcsérnek: Ilyen lett: A lekvár meg ilyen: Ha tetszik és gyártanál egyet a párodnak, szedheted a youmagine.com-ról. ]]>
Na de miért baj, ha legváros lesz a tölcsér alja? Attól még ugyanúgy fel tudod tölteni az üveget koppig, a lekvár meg már végigmászott a tölcséren, ha a food-contact-ság aggaszt. Nemde?
Nem baj – először azt gondoltam, majd kevésbé kenem össze az üvegeket, de az IRL teszt persze mást hozott 🙂 Ettől függetlenül jó kis szerszám lett, plusz a vápa megakadályoz abban, hogy kísértésbe essek és a 250 ml-es lekváros üvegek helyett literes lekváros “vödröket” töltsek fel anyaggal.
NYAMMM!!!
Maradjunk még egy kicsit az élelmiszer-biztonságnál: Te hogy állsz az élelmiszerek PLA/ABS anyaggal való érintkezéséhez? Olvastam véleményeket pro és kontra is.
Mondjuk a PLA valszeg nem a legmegfelelőbb anyag, mert nem bírja annyira a vizet. Az ABS viszont igen. És az emberi szervezet?
Nem morfondírozok ezen.
A lényeg lemaradt – hogy készült a lekvár? 🙂
Legyen 6 kilóra:
– 2 kg málna
– 2 kg ribizli
– 2 kg eper
– 500 g pektines befőzőcukor
HOWTO:
– eper fele félbevág
– minden gyümölcs fele a cukorral leturmixol
– minden összeönt, felforral, főz 20 percig, közben persze keverget
– kiforrázott üvegekbe letölt, lezárt befőttesüvegeket fejjel lefelé sok pokrócba csavarva lassan hagy kihűlni (=száraz dunszt)