Lézeres szemműtét [restored post]

A február 6-i reset óta ez az első post, ami régen megvolt, sokan hiányolták és ezért visszakapartam a blogra. Lesz még ilyen, mindet meg fogom jelölni a post címében szereplő [restored post] tag-gel, plusz minden ilyen kap egy Restored kategóriát is, hogy a rádióhallgatók is jól lássák. Preface 2003 februárjában végeztek el mindkét szememen lézeres szemműtétet – a szemem azóta akár a sasé, maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel a mai napig. Ez a post az akkori élményt eFi szemüvegén át megörökítő beszámoló. Sok barát/cimbora/ismerős kérdezett már a beavatkozásról és annak körülményeiről sokszor sokfélét, így szántam végre el magam, hogy levésem ide a blogra. Az én szemeimet az Optik-Med hegesztette meg – akit érdekel, úgyis elolvassa A-tól Z-ig, hiszen nem mindegy, hogy engeded-e, hogy bárki hozzányúljon a szemedhez. Nézzük a sztorit: Part I/III: Az alkalmassági vizsgálat A vizsgálat 5000 HUF, a műtét 98000 HUF/szem. Egy vizsgálat van, ami kb 2 óra, aztán egy ambuláns műtét (lekötözött szem nélkül távozol), az kb. 1.5 óra. Lássuk az elvégzett vizsgálatokat sorjában: 1. Nézel erősen egy gépet, amibe rajzolt valaki egy pókhálót, a közepébe meg egy pirosan izzó pontot. ez azt hiszem cylinder/dioptria mérés, meg talán itt nézték meg, hogy elég vastag-e a szaruhártya a kezeléshez. 2. Jön még egy piros pontos gép erre mar nem emlékezem annyira. 3. A szemed elé jön egy nagy tölcsér, ami a szemedtől távolodva mélyül. Maga a tölcsér kb. 35 cm átmerőjű, 3 mm-enként fekete-fehér gyűrűkből összerakva minden gyűrű kicsit kisebb, és kicsit távolabb van, mint az előző a tölcsér. A végében látszik egy kis piros pont, amit ha nézel, kis piros gyűrű jön köré. Pislognod kell, a néni meg clickel. Ez egy 3D domborzati térképet csinál a szemedről (nagyon cool). Melletted a néninek van egy 21 colos Sony CRT monitora (öcsém, milyen állat volt és ő meg 1024×768-ban hajtotta! [2003-ban járunk – a szerk.]), amin megmutatja a buta szemedet. A kép 2D, de úgy van színezve, mint egy földrajzi domborzati map. A piros foltok errorosak – nálam az egyik szemben egy lapos piros folt van, a másikban egy szép éles piros masni (na azt hívják ők -5D cilindernek). Eddig minden OK, csak nézték a szép szemed. 4. A csinos néni lehúzza az alsó (na mit?-)… szemhéjadat, aztán ha már elég szar érzés, beletesz egy papírcsíkot, ami olyan, mintha valami irritatív vegyszer lenne a végén. Persze ezt rögtön mindkét szemedbe, nehogy láss Ezzel azt vizsgálja, hogy van-e rendesen könnytermelésed – hát én lebőgtem az eget 1 sec alatt (röhögött is a néni). 5. Alsó szemhéj ismét le, cseppentés és már szar is ismét – csípős érzéstelenítő csepp. Szem kicsit becsuk. Néninek lesz egy kis doboza, azon LCD, rajta számsor. Dobozból kilóg egy ceruzaszerűség, aminek a vége görbe, a görbe végén meg pici (3 mm átmérőjű) üveggolyó. Na ezt szépen belenyomja a szemgolyódba Igaziból csak picit hozzáér vele, szemnyomást mér (nekem 13 Hgmm mind a kettőben). 6. Új néni jön (ő is dögös). Olvastat tábla, ami nem hagyományos, hanem projectorral vetített (milyen ciki, a projector menet közben leblankol ). Cserélget lencsék vaksi 1 oldalas szemüvegben. Elém rak 3 pontos Times-szal nyomtatott szöveg, olvassam. Naná, persze, azonnal! Ez is benyom egyik szembe egy kis papirkát, hátha nem könnyezem mégsem. Tévedett 7. Cseppentés érzéstelenítővel, cseppentés pupillatágítóval. 8. 5 perc szünet, majd cseppentés még egy kis pupillatágító cseppel, csak azért, hogy biztosan ne tudjak olvasni. 20 perc pause, hogy akkora legyen a pupillám, mint egy helloween tök. 9. Leül új gép elé. Új gépet nézem (benne hajszálkereszt), OK. 10. Érzéstelenítő csepp. 11. Új gépnek is van szép üveggolyója, csak annak a szélén nagyon szép sötétkék gyűrű világít. Ezt is beltoljuk eFi szemeibe. Cool. 12. Mindkét néni szerint túl vagyunk a legkellemetlenebben (ami szerintük az üveggolyós játék). Ebből is látszik, hogy ők még nem próbálták ki minden vizsgálatot magukon/egymáson ). 13. Ugyanaz a gép, bekapcsol fény, néni mondja: szemfenék vizsgálat, nézzek előre, nem pislog, nagyra nyit szem. A fény erősebb, mint a tűző nap OR ívhegesztő. Mikor már érzem, hogy ettől kifolyik a szemem, feltesz egy nagyító-szerű fókuszáló lencsét, ami kicsit még élesebbre veszi a fényt. Valami ilyesminek képzelem, amikor meghalsz és jön a fényes folyosó. 3 percig sasol/szem, közben “nézz mindenfelé” parancsok jonnek. 1 perc után látom a saját ereimet. Kérdem néni, hogy mit láttam. Néni válasza: a szemfenekem alján levő ereket. De ki mondta, hogy én meg akarom mindet nézni?-) Igaziból ez a legrosszabb rész, olyan fáradt/kisírt-szerű lesz tőle a szemed. Mindent összevetve az egész teljesen fájdalommentes, csak vannak picit kellemetlen részek – azért nem cserélem le a búvárkodást a szemfenékvizsgálatra Végül a néni elküld még egy extra szemfenékvizsgálatra (biztos úgy látta, hogy élveztem) egy pesti szemklinikára. Műtét allowed, eFi látni fog a víz alatt is. A java: kimegyek napfényre, alig látok! A pupilláim majd csak 3 óra múlva fognak működni (mukodj!), addig semmi – úgy bánt a fény, mint az állat. Belenézek az autóban a tükörbe: egy kib.szott nagy fekete izé van a szememben, mint egy horror moziban Érdekes, hogy a pupillatágulástól még látni látsz, de olvasni már képtelen vagy: tök homály minden betű és ha erőlködsz, kifejezetten kellemetlen is. Part II/III: Extra szemfenék-vizsgálat, avagy mit hagyj ki az életedből Helyszín: SOTE II. sz. szemklinika, VIII., Mária u. 39. Baromi jól felszerelt, csupa csini dokinéni, minden doki 30 év alatt (=egyetemi klinika). Előkészítés: 2* pupillatágító cseppek, mindkét alkalommal kötelező 10 percig csukott szemmel ülnöd. Ez a kétszer 10 perc segít átérezni, milyen iszonyat szar lehet vaknak lenni… borzalom. Vizsgálatok: OCT, réslámpa, FLAG, “hármas tükör” OCT Zöld pontot kell figyelned egy pirosas mezőben, közben érzed, hogy egy meleg lézer átszalad a szemeden, aztán egy vaku akkorát villant a szemedbe kétszer egymás után, mint egy atomvillanás (mondjuk balról). Mindezt szemenként olyan 10 alkalommal ismétlik meg. Réslámpa Ez már volt a múltkor is: “kiégetem a szemed az ívhegesztős fényemmel bibibiiiiiiiii” című jaték ismétlése úgy, hogy közben az egyik orvos nem tudja meggyőzni az általa látni vélt eredményről a másikat, úgyhogy ezért kétszer csinálják meg. Übercool. FLAG Mivel a 3 másik vizsgálat mind negatív lett, így ez (állítólag) értelmét vesztette, így nem csinálták meg rajtam, csak láttam, ahogy másokon elvégzik. Az elején aláírsz egy papírt, hogy tudsz az alábbiakról és ennek tudatában engeded így vizsgáltatni magad: – befecskendeznek a vénádba egy fluoreszcensz festéket (ami default sötétbarna és kb. 4 köbcenti). – a festék kib. tömény, így 1 napig a szemed, a bőröd és a pisid is sötét-sárgásbarna lesz. – a vizsgálaton áteső emberek ~10%-a hányni akar, amint a festék bejut a véráramba. Ilyenkor általában nagy levegő, azt elmúlik. – az emberek 0.1%-a allergiás a festékre, ilyenkor kéznél van a megfelelő csapat, aki leküzdi a problémát (okosan ennél többet nem részletez a prospektus). A vizsgálat: – Véna beszúr, fej-áll betámaszt, belenéz gép. – Festék bemegy. – A gép és a doki Men In Black-et játszik (=olyan fényes izélő flash van a gépben), közben egy CCD fényképezi a szemed. Ez kb 10 alkalom/szem. – Másik szemmel ugyanez. Hármas tükör Na édeseim, ezt a szót hallva meneküljetek fejvesztetten – pedig én nem is vagyok az a kifejezett ijedős fajta! Az egész totál fájdalmatlan, csak qrvára (és ez nem elég kifejező, hogy qrvára) kellemetlen. Fog a néni egy “hármas tükröt”: képzelj el egy csonka kúpot, aminek a kisebbik kör átmérőjébe belemartak egy mélyedést, ami kb. a szemed domborulatának megfelelő homorulat. Az egészet a néni (aki kb 25 lehetett és a szoknyája sem volt ennél hosszabb centiben ) két ujjal fogja. A szemedbe jön egy kis Novocain (ez ugye érzéstelenítő). A pupilláid már a tágítók miatt akkorák, mint egy levesestál. A hármas tükör mélyedésébe beleken a néni valami krémet (belecseppenti), aztán nagyra nyit szem, és azt a mélyedést rácuppantja a szemgolyódra! B+, azt a feelinget! Na most ez nem elég horror – a hármas tükör lényegében valami prizmás nagyitórendszer, amivel állat felbontásban lát a néni. Ehhez persze előszedi a jó öreg réslámpa nevű kínzóeszközt és szénné világít vele téged. Te persze (vagy lehet, hogy csak én vagyok túl érzékeny), mint a kis Gremlinsek, ösztönösen menekülsz a fény elől ezerrel – a szemed be akar csukódni. Ha sikerül becsukni, az egész újraindul nulláról (úgyhogy be ne csukd!), közben nézzél erre-arra commandok jönnek, és a néni VÉGIGTOLJA az egész kiálló szemgolyódon azt a bekent szart. Aztán persze jön a másik szem is Szerencsére minden negatív, így kedden Darth Vader játszik a szememmel és onanntól 3 napra/egy hétre elnémulok. Part III/III: a szemműtét Beavatkozás (mindkét szem) 2003.02.11, Optik-Med. Mi történik aznap: – Felküldenek a 3. emeletre. Leülsz. Jön a csepegtetés: érzéstelenítő, 4-5 alkalommal, 5-10 perc csúszással. Én 3-szor kaptam, de az is totál elég volt. – “Műtő”: szép világos szoba, benne egy nagy gép, falon a híres óra felfekszel a gépre egy ágyszerű valamire, aminek a fejrésze lyukas. Nem, a fejed nem fogják be egy satuba, csak picit besüpped a lyukba és kész. A műtőben 3 ember van, egy asszisztens néni és 2 orvos, mindegyiken szájmaszk. Cuccok, amit a szemed “kap” kezelés előtt: – Először leragasztják a per pillanat nem kezelt szemet – aztán jön a “szemhéjterpesz”: ez egy ollószerű device, amit alul-felül a szemhéjba akasztanak, aztán nyomnak egyet rajta (közben hallod, mint az érfogónál, hogy az a fémes racsni fokonként rögzíti a terpeszt). Teljesen fájdalmatlan, nyugi. – Vákuumgyűrű: nem tudom, hogy néz ki pontosan, de valami kis kerek karika, a belseje üres. Ezt rápottyantják a szemgolyódra óvatosan (eddigi olvasmányaim alapján ez is igyekszik rögzíteni a szemgolyód). Nem érzel semmit. – Újabb szemcsepp. – Még egy kis karika-szerű bigyó. Mindezek után jön a szemész néni/bácsi és egy spéci, talán “szikeszerű” eszközzel remove-olja a szemgolyó tetejéről a hámréteget. Pici nyomást érzel, fura érzés (még senki nem nyomkodta a szemgolyómat), semmi fájdalom. Az egész olyan, mintha az orvos egy ecsetet tologatna egy tálkában (a tálka a Te szemed). Itt jegyezném meg, hogy ha a szemed -4.25D vagy rosszabb, az egészből alig látsz valamit (én is csak a jobbik, -1.25D szememmel láttam, amit láttam). Most jön a lényeg: föléd tolnak egy gépet (hm, az én 115 kilóm még épp aláfért a szemész néni szerint ). Kb. 8-10 centi átmérőjű fekete kör szélén fehér pontok, mint egy UFO széle, középen narancssárga pontokból álló izé. Látod, ahogy feletted a szemész belenéz a mikroszkópba – gondolom becélozza a szemed. Ezután jön valami lencserendszer-szerűség a fények elé, amitől a középső narancssárga fények “átváltoznak” narancsos pókhaló-szerűséggé. Bekapcs. Bekapcsnál oldalt piros fények jelennek meg, és a narancssárga bigyók baromi gyorsan elkezdenek ugrálni. Pici langyos érzés a szemedben (talán mint amikor megmostad az arcod jó forró zuhany alatt és utána kimész a hűvös levegőre), semmi kellemetlenség. Egyszer csak kész – a rosszabbik szemem talán 1.5 perc volt, a jobbik talán 30 sec. Ahogy a szemed kész, jön egy csepp csepp, majd lágy lencse, aztán óvatosan kiszednek mindent a szemedből, amit az elején bepakoltak (persze fordított sorrendben, mint ahogy bekerült). Ennyi az egész. Műtét után: “olvasd le az órát” mondat, mire te detektálod, hogy Te győztél Darth Vaderrel szemben és sas vagy gyárilag (=hihetetlenül élesen látsz)! Kimész előtér, fizetsz. 196kHUF/2 szem, LEHET KÁRTYÁVAL IS fizetni, csak engedje a bank a szükséges mennyiségű zs-t levonni a kartyádról. Az asszisztens néni ad altatót (nem tudom a nevét, valami francia gyártmány) és kétféle fájdalomcsillapítót: Cataflam-ot es Ridol-t. Ez utóbbi állítólag a lórúgás típusú, az előbbi enyhébb. Jönnek a tanácsok is az elkövetkező 3 napra: – Próbálj meg minél többet aludni. – Ne rögtön Ridolt egyél, előbb próbálkozz a Cataflam-mal (a Ridol morfinszámrazéknak rémlik). – Az első 3 napban épül vissza a hámréteg első sejtsora: addig a szemed fényérzékeny és fáj is, nyugodtan tartsd csukva, nem kell nyitogatni, ha nem akarod. – Bármi kérdés/panasz, itt van 2 telefonszám, hívjad őket. – Itt van a szemcsepp recept: Ciloxan, óránként (1 csepp/szem) ha nem alszol, ha alszol és felébredsz (valószínűleg nyugtalanul fogsz aludni), akkor is cseppents belőle. A Ciloxan +2 és +30 Celsius között érzi jól magát, és sötét helyen (a dobozában). – Vegyél műkönnyet is: Tears Naturale II. Ezt bármennyiszer nyomathatod, ha száraznak érzed a szemed. – Napszemüveg kötelező (az első pár napban te sem gondolod majd másként). Kb. ennyi a kezelés napja általában, most jön az én spec. kiegészítésem. Bajáról mentem fel és jöttem haza (persze nem én vezettem visszafelé) – íme a tapasztalatok: – Miután kijössz az épuletből, baromi élesen látsz, örömködsz minden irányba. Aztán elindultok autóval és az öröm szép lassan elmúlik: 2003 februárjában volt hó bőven, az vakít is mint állat, így nézni nem nagyon akar a szemed. A zötyögő autó fékezgetésekkel + csukott szemmel nem a kedvencem: a 180 km-es út konkrétan egy szép nagy hányingerként maradt meg, mint emlék. – Az érzéstelenítő állítólag 3-4 óra után múlik el, de én igaziból olyan nagy fájdalmat egész nap nem éreztem – talán egy kis kaparástól eltekintve a bal szememben. A rettegett első 3 nap Sikerült megbeszélnem Dr. Kardos Máriával Szegeden, hogy ő megcsinálja az első 3 nap kontrollját, így 360 helyett csak 200 km-t kell autókázni naponta. A kontroll során: – Réslámpáznak, csak pár másodpercig szemenként. A doktornő halál rendes volt, még a szemhéjakat is megtakarította (és hozzá jó hideg volt a keze, ami kifejezetten jól esett akkor a bibis szemeknek). – Olvastatnak tablát, de az eredmény igaziból szerintem irreleváns. – Én 1x kaptam pupillatágitó, 1x pedig érzéstelenítő cseppeket és kész. Kínok: – A kezelés utáni napon már jött a fájás, de meg kibírhatóan, aztán erősebben. Az első nap még elment Cataflam mentesen. – A 2. nap az, amit szívesen kihagytam volna – itt már volt Cataflam, Ridol még nem, de épphogy kibírtam nélküle. – A 3. nap már tűrhető volt. Érdekes, hogy először az egyébként jobbik szemem fájt, a rosszabbikat szinte nem is éreztem, aztán a 2. nap rákezdte a rosszabbik is izomból. Az egész olyan égős, szúrós érzés, mintha valami lenne a szemedben, pulzálóan. Mintha kis fémlábú bogarak ülnének bent, néha egy-egy megmozdul reflexből, néha meg megindul az összes és karistolja a szemed. Nagyon fontos, hogy NE DÖRZSÖLD a szemed, mert elmozdíthatod a kialakulóban lévő 1 sejt vékony hámrégetet – inkabb tartsd csukva a szemed és próbálj aludni, hallgass nyugis zenét, vagy épp olyat, ami eltereli a figyelmed. Az utazás(ok) során változó volt a helyzet: volt, hogy már felszedtem a kárpitot kínomban az autóban, de volt, hogy semmi bajom nem volt és résnyire nyitott szemmel ültem végig. Mindenesetre utazáshoz: kapucnis felső, nagy siltű baseball sapka, jól takaró napszemüveg! Ez utóbbin szerintem nem szabad spórolni, válogass jó előre jó sok féléből és olyat válassz, ami tényleg rendesen takar. Mondjuk az ilyen szemüvegnek megvan az a hátránya, hogy könnyebben párásodik, de véleményem szerint ez kevésbé rossz, mint a kis takarás – főleg az elején, amikor még nagyon Gremlins vagy. Egyéb tapasztalatok vegyesen, ömlesztve: – Ha gépfüggő vagy (mint én), installálj Opera-t, mert abban a Control és szürke + – * billentyűkkel tudod zoomolni a neten az oldalakat, ami ilyen vaksin nagyon jól fog majd jönni ! Tudom, az Explorer/Netcápa/Mozilla is tud font size-t állítani, de aki egyszer kipróbálja ezt a feature-t az Operában, annak eszébe sem jut majd a View/Font Size [2009-ben Mac-en ez nem probléma már – a szerk.] – Készíts be magadnak jó előre sok csokit, ásványvizet, papírzsebkendőt. A csoki és a víz vakon is viszonylag könnyen a szádba talál, a zsepi meg jó lesz a taknyom-nyálam egybefolyik effektnél. – A szobát, amiben 3 napot töltesz teljesen el lehessen sötétíteni! Én még a rádió piros ledjét is letakartam. – Legyen annyi zene melléd készítve, ami kitart 3 napig és elvonja a figyelmed – mást úgysem fogsz tudni csinalni, mint zenét / rádiót hallgatni. – Amíg Gremlins vagy (=kerülöd a fényt), megszokja a sötétet a szemed és egész jól fogsz látni nagyon minimális fény mellett (én. pl. vaksötétben borotválkoztam – A napszemüveget a 3. nap után beltérben nem kötelező hordani, mert (az asszisztens elmondása szerint) az ablaküveg már eleget szűr. Én azért erős betűző napsütésben bent is viseltem. A napszemüveg kültérben fél évig kötelező, egy évig ajánlott – ha úgy érzed, hogy ezt nem tudod betartani, inkább ne vágj bele, mert a szemedbe jutó UV sugárzás tönkreteszi a kezelés által elért javulást. – Az első 3 nap után (nekem kb az 5. napon kezdődött) látsz ugyan, de homályosan. Ez a gyógyulási folyamat természetes velejárója – ne próbáld meg a homályt kidörzsölni a szemedből, mert megsértheted a még vékony hámréteget! Ez a homály egyébként a Ciloxantól lassabban, illetve a 7. naptól 5×1-ben felírt Efflumidex cseppektől (allítólag) sokkal gyorsabban múlik majd szépen el. – Az 5-6. napon mászkáltam kicsit a külvilágban – hát bevásárolni pl. nem egy leányálom ezzel a homályos látással. Ha teheted, ne csinálj ilyet. Egy számomra, mint búvár számára nagyon fontos info hiányzik még az előttem álló 6 hónaphoz: nevezetesen, hogy merülhetek-e, amíg ez a temporary időszak tart. Valószínűleg a nyomástól nem kell tartani, inkább csak a tűző UV-s nap aggaszt (lehet, hogy ki kell hagynom egy szezont? [igen, egy egész év merülés kimaradt – a szerk.])… Még egy nagyon fontos dolog: dacára annak, hogy a kezelés utáni 2. napon majd megettem kínomban egy kispárnát, mindenképp nekimennék újra, akkor is, ha a fentieket előre tudom. Ha még előtte vagy, ne tántorítson el tőle az a 3 nap kínlódás, mert utána Hawaii jön – én még homályosan látok, de már naponta többször röhögök saját magamon, amikor tologatom a nem létező szemüvegem az orrom tövén )) 2003 óta sok víz lefolyt a Dunán, s ennek megfelelően azóta az Optik-Med bevezette a rajtam alkalmazott PRK kezelés mellett az IntraLASIK kezelést, amelynél a fent ismertetett 3 napos kínlódás kimarad, mivel ott a felső hámréteget nem kaparják le, hanem felhajtják és a műtét végén visszateszik a helyére. A 3 nap kín mínusz nagyjából kétszeres árszorzót is jelent. Az IntraLASIK sztori 8 lépésben így néz ki: IntraLASIK Ha úgy érzed, hogy belevágsz, mindenképp menj el az Optik-Med oldalára, igényelj előbb demo CD-t, illetve csináltasd meg velük az alkalmassági vizsgálatot, amely végén meg fogják mondani, hogy alkalmasnak ítélnek-e a kezelésre, illetve azt is megmutatják majd, hogy milyen javulásra vállalnak – egyedülálló módon – garanciát. 2003-ban az alkalmassági vizsgálat ingyen volt, ha megneveztél egy már náluk kezelt, az Optik-Med-et ajánló pácienst. Ha ez most is így van, hivatkozz rám nyugodtan ]]>

9 thoughts on “Lézeres szemműtét [restored post]

  1. Moni

    Holy shit. Akar a halál ilyesmire menni. Már az első sorok elolvasása után sűrűn könnyeztem, s nemcsak a takonykór miatt. Szembabrálás, jaj nem!
    Apósom vak. Felnőtt fejjel lett az, valami genetikai hiba, a család férfitagjait sújtja (elvileg az uramat is elérheti a vég úgy 60 évesen). Volt pár műtétje, sosem részletezte, de azt hiszem, jobb is, hogy nem. Biztos hasonlókat mesélt volna a fájdalmairól.
    Ridol – jé, kishölgy koromban kaptam, görcsökre. Mintha részeg lenne tőle az ember, tényleg lórúgás. Enyhe kába vigyor, s a betűk összefolytak tőle a szemem előtt. Csak aludni tudtam a bevétel után.
    Azért örülök, hogy Neked megérte, de nem vágnék bele, így, hogy ismerem a részleteket, pláne nem.

    Reply
  2. eFi Post author

    Moni, csak leírva hangzik durván, élőben egyáltalán nem éled meg annyira morcosnak. Persze azt a 3 napot és a hármas tükröt nem kívánom vissza ábrándozva 🙂

    Reply
  3. Pingback: Best Tips On Getting Pregnant

  4. jojojo

    úristen!!!!!!!!!!!!!!
    most készülök lasik szemműtétre és őszintén szólva a nemrég elfogyasztott ebéd nagyon vacilált, hogy lenn maradjon-e… de örök hála a nagyon részletes és aranyat érő beszámolóért, azt hiszem, muszáj belevágnom nekem is, csak azt remélem, hogy nem fogok sokat látni abból,ahogy felhajtogatják a szaruhártyám…..:S
    még egyszer köszönöm. remélem, én is túlélem. 🙂

    Reply
  5. Zsolt

    Nagyon jó, hogy ilyen részletesen leírtad és értékelem a humort is. Valószínűleg én is efelé fogok hajolni, mivel a kontaktlencsére képtelen vagyok, nem tudok a saját szememben nyúlkálni, szemüveget nem szeretem. Igaz csak -1 és -1,25-s de így is rossz, hogy 10 méter után homály… Nem mostanában fogok menni az biztos, egyelőre nincs is ennyi zsetonom rá, de szerintem 2-3 éven belül rá veszem magam, addig meg lelkileg gyúrok a dologra. Hátha addig olyan szintre fejlődik, hogy a hármastükrözés, szemkifeszítések kimaradnak. 🙂

    Reply
  6. eFi Post author

    A hármas tükör csak egy vizsgálat, amit nem csinálnak mindenkinek, szóval nagy eséllyel megúszhatod 🙂 Szerintem a szemet muszáj nekik becsukódás ellen mechanikailag is védeniük, nem elég a csepp, amivel a szemmozgató izmokat blokkolják, így az az érfogóhoz hasonló racsnis szerszámuk valószínűleg maradni fog. Ez utóbbitól egyáltalán nem kell tartanod, semennyire nem kellemetlen.
    A műtét óta 10 év telt el, lassan 44 éves vagyok és most kezdem el érezni, hogy valamelyest romlik a szemem, de ez inkább az öregkori fáradás eleje lesz, amikor rövidlátóból távollátóvá válik lassan az ember.

    Reply
  7. Pingback: Lézeres szemműtét | GK blog

Leave a Reply to eFi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *