OS X Address Book → Nokia C1-02

Preface: kiábrándító kompúteres kálvária körülírása következik, kizárólag kockáknak! Az élet úgy hozta, hogy mostantól két SIM kártyát kell használnom egyszerre. Mindig rettegtem attól, hogy két telefont hurcolásszak magammal, de hiába, amíg a roaming aranyárban van, addig nincs más választásom. Azt találtam ki, hogy main telefonnak megmarad a mindenkori iPhone, míg a másik SIM kártya megkapja a létező legolcsóbb && legegyszerűbb független telefont, amit csak be tudok szerezni. Az új készülékkel kapcsolatban az alábbi elvárásaim voltak:

  1. ha már muszáj, akkor kicsi és észrevétlen legyen
  2. egy töltéssel menjen minél többet, hogy ne kelljen sokat foglalkoznom vele
  3. legyen valami kommunikációs interfésze, amin rá tudom venni a jelenlegi címlistám szinkronizálására
  4. azonnal kapható legyen
Fentiek alapján több keresés után jött a Symbian S40-nel szerelt, Bluetooth és USB interfésszel is ellátott Nokia C1-02. Körbenéztem, mit lehet találni ma sync ügyben és több megoldásra akadtam:
  • OS X 10.8 alatt a szebb napokat megért iSync már nincs, ezt az utat felejthetem
  • Létezik egy SyncMate nevű alkalmazás, amely azt ígéri, hogy az ingyenes verzióban S40 készülékekkel menni fog a Contact sync Bluetooth-on keresztül. Itt jelezném minden további kommentár nélkül, hogy HAZUDIK.
  • Van a Nokia által Windows-ra írt alkalmazás, a Nokia Ovi Suite, amely még megoldást jelenthet. Ez Bluetooth és USB kapcsolaton keresztül is képes az alkotói szerint szinkronizálni.
  • Feliratkozós bétában létezik egy, szintén a Nokia által fejlesztett Nokia Software Updater nevű OS X alkalmazás is, melyről valahol azt olvastam, hogy szintén sync-kelne nekem address bookot. Az alkalmazás oldala azért van annyira cserépedény, hogy csak a subscribe után közli a támogatott eszközök teljes listáját, melyben a C1-02 momentán nem szerepel.

SyncMate hiszti

A SyncMate egy süt-főz-mosogat alkalmazás – talán csak a mikrosütőddel nem hajlandó szinkronizálni -, amely településekor az alábbi szemetet kívánja feltúrni a gépedre: SyncMate-reqd-services Ezeket ő azért szeretné nagyon, mert meg van győződve arról, hogy te minden egyes alkalommal automatikusan szinkronizálni szeretnéd a Bluetooth eszközöd vele, amint az a SynMate host gép közelébe ér. Nyilván szegénykém nincs felkészítve arra, hogy a rideg lelkű iPhone user egyszer használhatós alkalmazásnak tekinti őt. Summa summarum, nem barátkoztunk össze én és a SyncMate. A Bluetooth kapcsolattal nem volt különösebb gond, sőt látszólag maga a szinkron is pöpecül lemegy, csak miután befejeződött a contact sync, örömmel közli, hogy nulla darab contact adatot pumpált át a Mac-ről a kis szerencsétlen Nokiára. Néhányszor tíz alkalommal próbálkoztam mindenfélével (mondjuk tény, hogy ezúttal a fekete kakas áldozat teliholdkor kimaradt), majd a SyncMate ment a kukába.

Nokia Ovi Suite

Ez a bárány már valamivel segítőkészebbnek bizonyult. Első ránézésre látom rajta, hogy van pöpec VCARD import funkció. Ész nélkül rohanok az Address Bookba, exportálom a címlistát v3.0 VCARD-ba, majd vissza az Ovis programba importálni. Az eredmény siralmas: az Ovi Suite egy rohadt szót nem szól, hogy mi a baja, egyszerűen csak nem importálja a több contactot tartalmazó VCARD file-t. Nosza itt is megkezdődik a vudu, VCARD 2.1, single contact export, UTF-8-ból bárkibe (hátha az a baja neki), de semmi nem segít, az Ovi Suite nem eszi az OS X Address Book által gyártott VCARD-ot. Nota bene: a 2012-ben letölthető Ovi Suite egyesével akarja a VCARD-okat enni, azt el nem tudja képzelni, hogy több contact kerüljön ugyanabba a VCARD file-ba. Megnézem, hátha van contact sync az állatorvosi lóval (=Outlook Express). Voila, van! Most, hogy van új ellenfelünk, mehetünk ezt is kiismerni (Outlook Expresst a saját gépemen talán még soha az életben nem indítottam el). Az Outlook Express egy csomó address book formátumot támogat – az egyik ilyen az LDIF (=LDAP Data Interchange Format). Frankó, már csak OS X Address Book → LDIF konverter kell. Némi keresgélés után rátalálok a PHP-ban írt vCard to LDIF konverterre itt. Leszedem (mert ugye az embergyerek az egész Address Book-ját egy random szembejövő service-nek csak nem adja ki, ha nem muszáj), gyorsan gyártatok vele szép LDIF file-t, azt megetetem az Outlook Express-szel, az Outlook Express címlistáját az Ovi Suite-tal, majd csillogó szemekkel nézem, ahogy 2012 augusztus végén a 193 kilobyte-os állományt az USB2-es dróton az alkalmazás mintegy kettő perc leforgása alatt átrepíti a telefonba. Sync kész, ránézek: egy jó nagy kupac foshalom az egész – az ékezetek Windowsosan széjjelcsúszva, a contactoknak vagy van neve, vagy nincs – ez így nem jó. Első varázsigeként szedek a stackoverflow-ról egy Unaccent függvényt, bánja kánya az ékezeteket, csak menjen az a tetves contact sync (annyira szép megoldás, hogy ideteszem):
function Unaccent($string)
{
    return preg_replace('~&([a-z]{1,2})(?:acute|cedil|circ|grave|lig|orn|ring|slash|th|tilde|uml|caron);~i', '$1', htmlentities($string, ENT_QUOTES, 'UTF-8'));
}
Persze az ékezetmentesítés nem old meg mindent, a contactok így is szanaszéjjel állnak. Sebaj, legalább teleszemeteltük a kis telefont, már lehet is guglizni, hogy hogyan pucoljunk le minden contactot (tekintettel arra, hogy ezt hiába kérem az Ovi Sync-től, nem csinálja meg). A telefon manualjából kiderül, hogy egy full system setting restore lesz nekem a jó. Elindítom, a telefon egy darabig molyol, majd se kép se hang: semmilyen buttonra nem reagál, incl. power on/off. Sebaj, volt már nekem sok Nokiám, ilyenkor jön a kivesz akksi varázslat és lőn: a kis telefon újra bootol, kéri a dátumot, ahogy a pap jön ki a templomból (=mintha mise történt volna). Lassan kezdem feladni, amikor eszembe jut, hogy volt még egy csomó formátum, amit az Outlook Express támogat – nosza akkor kínozzuk meg comma delimiteddel, abból nagy baj nem lehet! Szerencsére az elején talált vCard to LDIF tool képes mezei CSV exportra, sőt, akár codepage-et is cserél nekünk, szuper! Ugyan a codepage csere és a kötelező CSV header bekapcsolása újabb két export-import próbálkozást emészt fel, de legalább végre előáll a korrekt végeredmény: az Outlook Expressben egy olvasható címlista _majdnem minden_ contacttal. Előszedem a gordiuszi stuffokhoz tartogatott keyboard shortcutot és vérsebesen szabadulok meg a fattyú contactoktól. Már csak újabb 2 perc és a kis C1-02-ben meg is jelennek a telefonszámok. CSV gyártáshoz szembe jött még az azóta kihalt Address Book Exporter, valamint a galád pénzes Export Address Book, de hála az égnek időben rátaláltam az aranyat érő PHP csomagra. Ennyi hát a vasárnapi kényszermunkám története. Nem esküdnék rá, hogy rendszert csinálok ebből a szinkronból.]]>

7 thoughts on “OS X Address Book → Nokia C1-02

  1. Tibor

    A legalapabb Android nem lett volna jo? Egy hangyafaszanyival dragabb csak es az mondjuk mukodik.
    Vagy masik: legyart egy temp gmail fiokot. Kontakt felszinkronizal, leszinkronizal. Fiok kidob.

    Reply
    1. eFi Post author

      A legalapabb Android is sokkal drágább, mint ez a telefon (~10kHUF). A legalapabb Android sem bírja egy hétig standbyban egy töltéssel. GMail contact sync eddig nekem csak összekuszálta az Address Bookomat, azóta csak foghagymás kereszttel közelítek felé, ha nagyon muszáj.
      Ráadásul ez a második telefon szükségszerű rossz: nem akarok semennyit sem foglalkozni vele, csak azt akarom, hogy ott legyen hívhatóan a másik SIM kártya, amit épp nem használok. Erre a kis C1-02 tökéletesen megfelel.

      Reply
  2. morcosmacko

    Amíg volt iSync, Nokia telefonokkal az is csak szívás volt…
    Hasonló problémára az exportáláshoz az AB2CSV nevű egydolláros appot használtam az appstoreból. Működik. Sőt, GMail kontaktokat is ezzel frissítem (az prímán megeszi a teljes listát egy VCF-ben).

    Reply
  3. mylo

    Ha jól rémlik 10.6 alatt sem volt már rendes iSync, arra is az volt a megoldás, hogy fogtam és 10.5-ből kimásoltam és felraktam 10.6ra egy kattintással és hopp ment!
    Csak egy ötlet, azért reggel kipróbálom mi a helyzet 10.8 alatt!

    Reply
  4. mylo

    Na természetesen nem bírtam ki és kipróbáltam, működik. iSyncet töltsd le innen: http://cl.ly/8dnG és működik, a nokia kompatibilitás elvileg csak megoldható 😀

    Reply
  5. orrmany

    Hasonló problémám van/volt azzal bonyolitva, hogy a második mobil “óccó” és dualSIM-es kellett legyen. A megoldás egy Nokia 101-es lett, webáruházban <9kFt.
    Részemről a sync megoldás faék egyszerűségű volt: régi telón minden kontaktot SIM-kártyára másoltam, majd a kártyát átdugtam. Voltak/vannak döccenők (egy SonyEricsson volt a régi), de az eredmény nekem kielégítő lett.

    Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *