Flamingo Gardens volt a tervezett program. A hely egy úgynevezett menedékhely (=sanctuary), amely ellentétben az állatkertekkel nem azért tart fogságban élőlényeket, hogy mutogassa őket, hanem azért, mert azok valamilyen sérülést szenvedtek és az újra egészséges állapot eléréséig a kezelés / spéci diéta idejére “látják vendégül” az itt egyébként megtekinthető élőlényeket. Persze akadnak olyanok is, amelyek egész életüket a sanctuaryben kénytelenek leélni – állatok, amelyek olyan sérüléseket szenvedtek, amivel a vadonban nem élnének túl. A Flamingo Gardens semmiféle állami támogatást nem kap – a látogatóktól beszedett belépőkből, a gift shopjukból befolyó bevételből és adományokból tartják fenn magukat. Mindig is nagyra tartottam az ilyen munkát végző emberek lelkesedését. Nézz körül Te is egy kicsit a parkban: Naplemente után jön még egy óceános pancsolás, majd holnap irány Key Largo! ]]>

SuperShuttle-t vettük igénybe – most is teljesen korrektül működött minden, a sofőr percre pontosan csengetett. Mondjuk a mahnattani dugókat látva fogalmunk nincs, hogy csinálják ezt az időre precízen kiállást. A reptérre annyival korábban érkezünk, hogy a check in desk automatája felajánlja, hogy ingyen átpakol minket egy 3 órával korábbi járatra. Örömmel élünk a lehetőséggel, hiszen így még van esélyünk valamit látni Fort Lauderdale-ből. A 3 órás repülőútból 2 és fél órányi lesz, eseménytelenül telik, simán landolunk a trópusi meleget árasztó városban. A bérelt autónk egy Dodge Grand Caravan, böszme nagy jószág, első ránézésre sokkal jobbnak tűnik, mint a tavalyi Jeep. Megkeressük a szállást: kicsit büdös, de egyébként tiszta motel. Kipakolunk,majd irány vizet találni – már csak a Hold fénye ad némi világosságot, mire strandra lelünk. Ez azonban egyikünket sem zavarja abban, hogy azonnal ne vetkőzzön gatyára és rohanjon be a >28 fokos, méteres hullámokkal csábító bikacápás óceánba itt: Vacsora vásárlás egy boltban, betermeljük a sült csirkéket, aztán EOF. ]]>

Csöcs és pók. Azokon a ritka napokon, amikor a művészről lekerült a passzentos fehér zubbony és papírt-ceruzát/tollat kapott a kezébe, kiadta az első dolgot, ami az agyából jött. Pechünkre ez vagy pók volt, vagy csöcs. Piros ecsetek, felragasztva. Mindegyik új, még sosem használt. Rózsaszín lap. Kemény meló lehetett ezt így összehozni. A második csoportban a teljesség igénye nélkül szimplán csak azok, amelyek megfogták a szemem és megtetszettek: Summa summarum, a MoMA megoszt. Nem tudom, hogy bemennék-e még egy körre. A művészetes szinapszisok eltelítése után bekerítettük a Szent Patrik katedrálist, amely elég szürreálisan néz ki a maga formájában a nagyváros felhőkarcolói között: Belül standard szép katedrális, jó klímával, gyönyörű ablakokkal és viszonylag kevés helloTuriszttal: Gyors junk food, majd irány a part, ahol tegnap jártunk. A USS Interpid mellett lakik a Circle Line Cruises kikötője. A CityPass belépőben három választható vízi attrakció maradt – ezekből egyet próbálhatsz ki a csomagban. Mi a BEAST nevű gyorshajós ride-ot próbáltuk meg. A BEAST első látásra arról szól, hogy egy masszív méretű speedboatba bekötve nagyokat pörögsz majd a vízen – erről azonban szó nincs. A hajó maximális sebessége 60 km/h körüli, ami egyáltalán nem az a vad thrill, valamint az egész attrakció sokkal inkább arról szól, hogy ordító rockzene mellett eláztassanak, mégpedig nagyon!-) A hajó elmegy a Szabadság szoborig, ott megáll némi fotózásra, aztán vissza. Közben azonban a kapitány forog / fékez / gyorsít, így takarva be szinte mindenkit vízzel. Ha valóban csuromvizes akarsz lenni, akkor ülj a bejárat mögötti 2. vagy 3. sorba a szélére, bármelyik oldalra. Mi ott ültünk, kaptunk a tengerből bőven. Mindemellé van még egy fickó a hajón, akinek az a munkája, hogy igazi paraszt legyen a vendégekkel: vízzel töltött lufikkal dobálja a hajóban ülőket, vízipuskával lövöldöz, műanyag rovarokat tesz a csajok nyakába hátulról. A BEAST-et csak ajánlani tudjuk, de csak annak, aki nem bánja, ha kap a tengervízből _mindenhova_. Kamerából csakis vízhatlant vigyél, órát/telefont műanyag zacskóba csomagold, mielőtt megindul a hajó! Ha már volt ma téma a csöcs (és persze a pókok), akkor befejezésnek álljon itt egy kép az előttünk levő sorban elázott néniről: Már csak a holnapi nap maradt New Yorkra, délután indulunk Floridába, ahol per pillanat 30+ fokban épp tombol a vihar. Stay tuned! ]]>

Nagyobb térképre váltás Reggel neki is indultunk felfedezni a böszme nagy repülőgéphordozót. Az USS Intrepidet a II. világháborúban, 1943-bqn állították hadrendbe és 1974-ig szolgált. A hajó története ott van szépen a Wikipédia cikkben, azt most nem ragoznám tovább, inkább mesélek személyes tapasztalatot:

• A hajó 40000 tonna és bő 6-8 emelet magas, ami a víszfelszín felett kilátszik belőle. Nincs jobb szó rá, mint hogy aztaqrva! Ahogy közeledsz felé, már messziről látszik, hogy ez valami rettenet méretű dög lesz – hát még ha fellépsz a fedélzetre!
• A gyomrában és a fedélzetén számos helikopter és vadászgép van kiállítva – ha jól emlékszem csak a fedélzeten 20 repülő járművet számoltunk össze.
• A hajó belsejében van némi Space Shuttle kiállítás, motoros rázókákkal ellátott renderelt animációt játszó 3D minimozi, 360 fokban forgó lövöldözős repülésszimulátor és persze nem mellékesen maga az eredeti berendezés nagy része.
• Az 1943-as vízre bocsátási évszám tükrében még döbbenetes az a technológia, amivel ez a harci eszköz tele van zsúfolva.

Nagyobb térképre váltás Itt heteket el lehetne tölteni, mi gyakorlatilag átrohanjuk egy szűk fél napban az egészet – mivel fotózni szinte minden kiállítást lehetett, ezért íme némi ízelítő: Őszintén szólva döbbenetes volt látni, hogy a bolygó legkülönbözőbb kultúráiból származó műkincsek milyen mennyiségben vannak itt egy kupacba összehordva. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a múzeum által kezelt értékek nagy eséllyel a leggondosabb kezekben vannak. A kultúrsokk után egy gyors kaja a Times square-en, majd irány a B&H superstore, a fotósok mekkája. Itt sem tudok mást mondani: elképesztő. 2 szint, döbbenet széles és mély kínálat, rengeteg valóban expert eladó, nagy többségük kipában. Az áruk kezelésére egy fura kocsirendszert fejlesztettek ki. A fejed felett motorizált sínek futnak mindenfelé, az eladók az általad vásárolt termékeket zöld műanyag kosarakba pakolják, majd egyszerűen felteszik a szalagra, amin a vezérlés az áruátvételhez továbbítja. Fizetni egy külön pénztárnál fizetsz, ahol a sok pénztáros mögött egy filmbe illően hatalmas orrú vénember monitorozza a szemével a dolgozókat – ha nem látom, ezt el sem hiszem. Amint kifizetted az árut, sorbaállsz a kiadónál és a számla ellenében kapod is a cuccot. B&H után zárásnak Wall street és a bika. A bikát egy Arturo Di Modica nevű pasas szobrászkodta meg és pakolta le New York közterületén 1989-ben. A szobor a mai napig a pasas tulajdona, a város közterén csak ideiglenesen tartózkodhat, ennek ellenére 1989 óta elég jól odanőtt. Az állat az 1987-es tőzsdecrach után a pénzvilág agresszív optimizmusát hivatott szimbolizálni. Ha figyelmesen olvastál, akkor még emlékszel valami Statue by night esti hajókázós voucherre reggelről. Nos igen, ezt nem felejtettük el teljesen, épp csak nem volt meg a kaland. Az történt ugyanis, hogy Era annak rendje-módja szerint befoglalta (és kifizette) egy konkrét időpontra a hajókázást, ám mint később megtudtuk, ezt egy 3rd party cégnél tette. Le is mentünk jó időben a kikötőbe, de az ottani vouchert jegyre váltó némber azt mondta, hogy ma estére már minden jegy elkelt, így csak másnap tudunk majd hajókázni menni. A fent leírt fura hozzáállás nem egyedi: a floridai Homosassánál is hasonlót tapasztaltunk az online foglalásnál: ott július 2-ára kértünk időpontot, majd a pénz levonása után a visszaigazoló e-mailben július 5-i dátumot kaptunk. Senkit nem érdekelt, hogy te akkor még ráérsz-e. Hála az égnek elég szabad a programunk ahhoz, hogy mindkét esetben tudjunk alkalmakodni, de azért erre érdemes nagyon odafigyelni. ]]>

Ha már magas, akkor nekiindulunk legyűrni New York legmagasabb látogatható kilátóját, az Empire State Buildinget is. Megnézzük fentről, majd térképről is – egész közelinek tűnik, úgyhogy menjünk gyalog! Na ha erre jársz, ezt Te jobban gondold át. New Yorkban ugyanis a hatalmas méretek miatt szinte minden “közelinek” hat, ám valójában a távolságok jóval nagyobbak, mint ahogy azt neked az érzékeid saccolják. Ezzel persze nem azt mondom, hogy mindenhova tömegközlekedni kell, hanem csak azt, hogy a hozzánk hasonló, amúgy is napi minimum 20-30 km-t gyalogló mérgezett egerek vegyék ezt számításba. Summa summarum, ez az view is rendben van: Ezek után irány a Times Square. Na ez az a hely, ahol a reklámok az egyébként tech cuccokhoz szokott kockafejűeket is megdöbbentik. Elképesztő méretű felületeken mozog mindenhol minden: A Times square-től nincs messze a város tüdeje, a Central Park – nosza kezdetnek bejárjuk a felét. A parkban a füves placcokon rengeteg ember, nagy többségük csak úgy fekszik a tűző napon, mint egy darab fa. Sosem értettem, hogy ez miért jó, de biztosan megvan a víz nélkül napon égésnek is a maga szépsége. Persze sokan futnak/bringáznak/fociznak is, szóval nem mindenkit sütött meg túlságosan a nap. A park egyszerűen óriási, dimbes-dombos, füves-sziklás, tavas, utas, állatos zöld. Rengeteg a kacsa, mókus, teknős: A fél parkot legyűrve irány a világ egyetlen 24 órán át nyitva tartó Apple Store-ja a Fifth Avenue-n. A bolt teteje egy nagy üvegkocka, ami csak maga a bejárat – az eladótér a föld alá épült. Itt akkora a tömeg, hogy az már nekem kicsit sok, pedig nem vagyok az a kifejezett klausztrofób alkat. Retina MacBook Pro nincs, legnagyobb eséllyel 4 hetes szállításra kapható, csak online rendelés esetén. Demo példányokból van az asztalokon vagy egy tucat, meg is nyomkodom az egyiket. A display gyönyörű, a gép borzasztó gyorsnak tűnik, nagy súlykülönbséget nem érzek a 2011-es MBP-hoz képest. Innen relatíve közel van a másik nagy Apple Store-t befogadó Grand Central Station, még letudjuk azt is. Mint eddig minden, ez az épület is óriásira sikerült. A csarnok teteje hatalmas zöld kupola, mesélni nemigen lehet róla – ha egyszer erre jársz gyere el és nézd meg! Befejezésként még elmetrózunk a Brooklyn Bridge-hez megnézni a hidat simogató naplementét: Ennyi fért az első teljes napba. Közel ehetőre puhult talpakkal tesszük el magunkat másnapra. ]]>

tavalyi sorozatot, akkor most sem fogsz csalódni. Elsőként egy gyors Budapest-München, majd egy 8 órás München-New York repülés következik. A hosszabb utat kiszolgáló A340-600 airbuson baromi kényelmetlenek a székek, ellenben szép a vizespohár: Villámlós viharban érkezünk Newark reptere fölé, pechünkre az ég nem kis hátszelet ad a gépnek leszálláskor. A pilóta háromszor próbál meg landolni – az első két alkalommal az utolsó pillanatban kapja fel a gép orrát és emelkedik gyorsan vissza 1500 méterre – én élvezem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a gépen mindenkinek őszinte volt a mosolya 🙂 Newarkból egy kisbusz cipel el a szállásunkra, amit Orosz Petinek köszönhetően az airbnb.com-on találtunk (ööö már a szállást, nem a kisbuszt). Út közben kapunk némi ízelítőt a New Yorki dugóból, de leszállás után kurta 2 órával már itt is vagyunk az East 2nd street közepén. A szállásunk egy 6 emeletes társasházban van, hála az égnek a 2. és nem a 6. szinten. A lakás korrekt, tiszta, a tulajjal csak telefonon beszélünk, helyette a kicsit ijesztő arcú takinéni adja át a kulcsokat. Kaja, zuhany, csicsi.]]>