9 thoughts on “Lasagne

  1. ehran

    Szia!
    Jópofa a videód, gratulálok! 🙂 Pár megjegyzés esetleg, ha gondolod legközelebb próbáld majd ki, hátha bejön:
    A fokhagymát, ha préseled, hajlamos egy kesernyés íz megjelenni benne, én késsel szoktam gyorsan apítani, az is kb. 1 perc. A bazsalikomot nem vágnám ilyen apróra, és nem tenném hozzá ennyire az elején, hőérzékeny fűszernövényről beszélünk, az aromája jó részét elveszítheti így.
    Érdemes nagyobb alapterületű edényben készíteni ilyesmit, ha ennyire kicsi az alapfelület, semmi nem tud igazán pirulni, aminek pirulnia kéne – a hús meg végképp nem, főleg a gomba után beletéve, ami levet ereszt kapásból. Tehát végig főtt hússal dolgozol, elbukva a Maillard-reakciót, és az azzal járó kellemes ízeket. A bort így ételhez adva általában az a cél, hogy elpárologtassuk, az “alkoholosságát” csökkentve, de ehhez nem szabad lefedni az edényt. A paradicsom szintén elég savas, jól áll neki, ha egy nagyon picit “lekap”, ilyenkor elő tud jönni az “édessége”. Ha pl. teljesen visszaforralod a bort, és egy nagyobb edényben készíted a szószt, akkor félre tudod húzni ilyenkor a cuccot az edény szélére, és középre önteni a paradicsomot, amit nem is keversz meg, hagyod ott egy rövid ideig, míg el nem kezd forrni, és picit leragad. Ehhez persze játszani kell a hőmérséklettel, semmiképpen ne legyen nagyon magas, nem az a cél, hogy leégjen. A besamelt alacsony lángon, hosszabban készíteném, hogy a lisztnek legyen ideje megfőni – ez amúgy is gyakori hiba itthon, hogy mind a rántást, mind a besamelt pár perc alatt készítik az emberek (egy francia konyhán a roux 1-3 órán keresztül készül!). Próbáld ki majd egész mozzarellával is, szerintem annyival nem drágább, mint amennyivel jobb szokott lenni. 🙂
    Nagyjából ennyi észrevétel jutott eszembe. De hozzátéve, hogy ettől még persze biztos nagyon finom amit készítettél, jól is néz ki. Hiszen van egy ideális, technikailag helyes készítési mód, de otthon főzzön úgy az ember, ahogy ő szereti az ételt. 🙂
    További jó főzőcskézést!

    Reply
  2. eFi Post author

    Lenyűgöző a komment, nagyon köszönöm, legközelebb legyártjuk így, ahogy te írod.

    Reply
  3. HP

    Nem reklám, de a Rana féle friss lasagne tésztát (ócsány, tecsó mind árusítja) csak ajánlani tudom. Akkor lehet a szósz sűrűbb nyugodtan. És még egy tuti tipp, a szószba némi Worcestershire odaver:-) (A tippet a Ramsay féle lasagne receptből spoliereztem:-)

    Reply
  4. hegymik

    Innen is gratula, nagyon latvanyos es inycsiklandozo az egesz szett.
    Technikai jellegu kerdes: mivel csinaltad a time-lapse videot? Fotogep / webcam ill. szoftver?

    Reply
  5. eFi Post author

    A nyers videót egy Canon EOS 5D Mark II vette fel, az obi egy 35 mm f1.4 volt. Minden utómunka Final Cut Pro-val készült.

    Reply
  6. atesz

    @HP: én a bolognese szószba egy kis balzsamecetet szoktam tenni. Miután a hús lepirult, de még a paradicsom előtt. Forrás közben először szúrós, ecetes szaga van, de ha ez elpárolgott, marad egy sűrű, édes, rendkívűl ízgazdag szósz. Jól ellensúlyozza a paradicsom savasságát. Ezt a tippet azt hiszem Jamie-től láttam 🙂

    Reply
  7. Mcemru

    nagyon jó, én nemtok ilyen szépet kommentelni mert még minden ilyet csak tanulok, de remélem lesz folytatásos videjóóó sorozat! 🙂
    btw az összes polák kajának, alapanyagnak tudod a nevét, vagy csomagolás fotója alapján választasz? 🙂

    Reply
  8. blory

    Elkészült nálunk is a recept, a komment implementálással, nagyon finom lett köszi a videót.
    A szülinapi videóba szereplő menükről is jöhetnek videók 🙂
    Üdv
    L.

    Reply

Leave a Reply to eFi Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *