USA 2012/06 – New York, 5/6

MoMa6 Csöcs és pók. Azokon a ritka napokon, amikor a művészről lekerült a passzentos fehér zubbony és papírt-ceruzát/tollat kapott a kezébe, kiadta az első dolgot, ami az agyából jött. Pechünkre ez vagy pók volt, vagy csöcs. MoMa9 Piros ecsetek, felragasztva. Mindegyik új, még sosem használt. MoMa10 Rózsaszín lap. Kemény meló lehetett ezt így összehozni. A második csoportban a teljesség igénye nélkül szimplán csak azok, amelyek megfogták a szemem és megtetszettek: MoMa1 MoMa2 MoMa3 MoMa7 MoMa11 MoMa12 MoMa13 MoMa14 MoMa15 MoMa16 MoMa17 Summa summarum, a MoMA megoszt. Nem tudom, hogy bemennék-e még egy körre. A művészetes szinapszisok eltelítése után bekerítettük a Szent Patrik katedrálist, amely elég szürreálisan néz ki a maga formájában a nagyváros felhőkarcolói között: St-Patrick-cathedral-outside Belül standard szép katedrális, jó klímával, gyönyörű ablakokkal és viszonylag kevés helloTuriszttal: St-Patrick-cathedral-inside Gyors junk food, majd irány a part, ahol tegnap jártunk. A USS Interpid mellett lakik a Circle Line Cruises kikötője. A CityPass belépőben három választható vízi attrakció maradt – ezekből egyet próbálhatsz ki a csomagban. Mi a BEAST nevű gyorshajós ride-ot próbáltuk meg. The-Beast A BEAST első látásra arról szól, hogy egy masszív méretű speedboatba bekötve nagyokat pörögsz majd a vízen – erről azonban szó nincs. A hajó maximális sebessége 60 km/h körüli, ami egyáltalán nem az a vad thrill, valamint az egész attrakció sokkal inkább arról szól, hogy ordító rockzene mellett eláztassanak, mégpedig nagyon!-) A hajó elmegy a Szabadság szoborig, ott megáll némi fotózásra, aztán vissza. Közben azonban a kapitány forog / fékez / gyorsít, így takarva be szinte mindenkit vízzel. Ha valóban csuromvizes akarsz lenni, akkor ülj a bejárat mögötti 2. vagy 3. sorba a szélére, bármelyik oldalra. Mi ott ültünk, kaptunk a tengerből bőven. Mindemellé van még egy fickó a hajón, akinek az a munkája, hogy igazi paraszt legyen a vendégekkel: vízzel töltött lufikkal dobálja a hajóban ülőket, vízipuskával lövöldöz, műanyag rovarokat tesz a csajok nyakába hátulról. A BEAST-et csak ajánlani tudjuk, de csak annak, aki nem bánja, ha kap a tengervízből _mindenhova_. Kamerából csakis vízhatlant vigyél, órát/telefont műanyag zacskóba csomagold, mielőtt megindul a hajó! Ha már volt ma téma a csöcs (és persze a pókok), akkor befejezésnek álljon itt egy kép az előttünk levő sorban elázott néniről: The-real-beast Már csak a holnapi nap maradt New Yorkra, délután indulunk Floridába, ahol per pillanat 30+ fokban épp tombol a vihar. Stay tuned! ]]>

4 thoughts on “USA 2012/06 – New York, 5/6

  1. _alesi_

    A rózsaszín lapnál én csak arra tudok gondolni, hogy valaki véletlenül ott hagyott egy bútorlapot.
    és jó tudni, hogy a BEAST jeggyel együtt vizes póló contest-re is kap egyúttal beugrót az ember 🙂

    Reply
  2. Anyu

    Kérek egy családi fotót is , mert már nagyon is hiányoztak! Sok pusszantás mindenkinek

    Reply
  3. eFi Post author

    Anyuci: New Yorkban nem készült ilyen, de majd csinálunk Neked Floridában 🙂 Puszik.

    Reply
  4. FB2

    Én kezdek kicsit nyitottabb lenni az ilyen művészeti hackekre. Az a kérdés, hogy kommunikál-e valami gondolatot vagy érzelmet, a triviális előállítás ellenére. Elég nehéz meghúzni a vonalat egyébként 🙂

    Reply

Leave a Reply to Anyu Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *