Délután még bementünk másnapra guided tour jegyet váltani a Kennedy Space Centerbe, végignéztük az Astronaut’s Hall of Fame kiállítást, majd a közeli Cocoa Beach-en egy kiadós hullámzás után eltettük magunkat másnapra. Másnap a Kennedy Space Centerben felültünk egy cirka 2 órás buszos túrára. Általában nem vagyok oda a guided túrákért, de Paul, a mi túránkat vezető fickó egyszerűen magával ragadó volt. Olyan lelkesedéssel beszélt, annyira élvezte, amit csinál és mindezt úgy adta át, hogy azt tanítani lehetne. Álljon is itt Paul egy kicsikét: A Kennedy Space Center színültig van érdekes adattal. Az ürhajók összeszerelésére használt Vehicle Assembly Building (=VAB) pl. 80000 m² alapterületű, az ajtaja akkora, hogy 45 perc alatt nyílik ki, minden egyes nyíló ajtószegmens 3 tonna. Akkora mákunk volt, hogy ez a túra tartalmazta a VAB belsejébe látogatást is, így bele tudsz kukkantani Te is: Paul a bejáratnál közölte, hogy van a csoportnak egy kis meglepetése. Bementünk, magyarázott az épületben üzemelő 71 darab precíziós daruról meg a többi hihetetlen ott fellelhető dologról, aztán egyszer csak sétál velünk beljebb és azt mondja: now look right! És ott áll az Atlantis, aki tavaly júliusban még aktívan repült és hordta a cuccot az ISS-re! Ez volt hát Paul meglepetése. Rengeteg érdekes dolgot mesélt a fickó, szinte alig tudok válogatni belőlük. Itt van pl. a gigantikus crawlereknek épített út, amelyen a lánctalpak részére készült kőzúzalék sáv darabja 15-15 méter széles (a jobb szélén az a fékony szürke csík a buszok számára épített 2 sávos úttest): Ezen az úton cipeli ki a két giga nagy jármű a mobil indítóplatformra szerelt űrhajót, cirka 8-9 óra alatt az indítási platformhoz. A crawler mobil platformostól + űrhajóstól 8000 tonna. Vagy pl. a magyarázat az űrhajók indításakor felgomolygó óriási füstfelhőre. Mielőtt elmondom, nézd meg ezt a kilövőállomást: Látod azt a víztorony-szerű szürke magas bigyót a jobb szélen? Nos az valóban egy víztorony. Na de minek a víz a kilövéshez? A rakétákban elhelyezett szilárd és folyékony hajtóanyag robbanóereje felér egy kisebb atombombáéval – indításkor a jármű 5 km-es körzetén belül az ember egészségkárosodást szenvedne. Az indításkor belobbanó hajtóanyag ~180 dB körüli hangnyomást indukál, ami már akkora, hogy károsíthatja a rakétákat szigetelő réteget – ennek a nyomásnak nem szabadna 140 dB fölé mennie, különben sérülhet a szigetelés. Erre jött az egyik mérnökből az ötlet, hogy közvetlenül indítás előtt a rakéták alatti teret vízzel árasztják el, amit az ilyenkor felszabaduló iszonyatos hő szinte azonnal gőzzé alakít – a gőz pedig hangelnyelő közegként viselkedve már le tudja csökkenteni az indításkor keletkező hangnyomást 140 dB körülire. Itt tesztelik az ötletet: Most már Te is tudod, hogy mi a francnak cipeli fel a crawler az amúgy is dög nehéz rakétát mobil indítóállványostól arra a dombra: a domb közepébe fúrt lyukat árasztják el vízzel indításkor. A túra végén a busz letesz egy, többek között a Saturn hordozórakétákat és a korábbi űrprogramokat bemutató épületben. A szétszerelt, kiállítótér fölé függesztett Saturn rakéta valami leírhatatlan látvány: Ha körbecsodáltad és elolvastál mindent, ami téged érdekelt, akkor mehetsz megnézni a régi Apollo űrprogram parancsnoki központját, ahol eljátszanak neked egy indítást: A szimulált kilövéskor az erre a célra épített lépcsőzetes előadó padjai ugyanúgy remegnek, mint a mögötted levő ablakok. 2004 őszén egyszer már átéltem ugyanezt, de így is beleborzongtam, hogy tudtam, mi következik. A műsor után kihajtanak holdkőzetet taperolni és további tárlókat nézegetni, végül mehetsz IMAX mozikba Hubble teleszkóp javítást nézni – summa summarum, a Kennedy Space Center jól kitölti a napot. KSC után irány Miami, az elkövetkező pár nap ott telik. Ellátogatunk még a Seaquariumba, úgyhogy továbbra sem maradsz szárazon, just stay tuned!]]>