Ha megnézed a cég oldalán található fotókat, akkor megérted, mi nem tetszett igazán. 30 cm-es látótávolságról, 50 cm mély vízről és iszapos mederről szó nincs sehol. A túra végén a nem túl boldog fejeket látva a két fős legénység még elnavigált minket egy megállóhoz, ahol be lehetett úszni a helybéli csatornákat tápláló három édesvízi forráshoz. A víz itt már kristálytiszta volt, sőt, iható és finom, ám errefelé manatiknak már a nyomát nem láttuk. Summa summarum: semmiképp nem ajánljuk a swimwithmanatees.com-ot. Mindettől függetlenül vízben lenni mindig öröm, víz alatt meg még sokkal inkább, szóval jó kis nap volt a mai is. A végét lekerekítettük egy kis stranddal a motelnál, amihez egy gallonos Lipton Ice Tea dobozba kevertünk némi jeget, citromot, gint és tonikot (dacára annak, hogy a kaja nem túl olcsó, most 98 cent volt a 4 liter tonik), aztán a nem kis mennyiséget megsétáltatva a parton elbúcsúztattuk ezt a napot is. ]]>

Elvoltunk a vízben, majd csodáltuk a golden hour fényeit: Néztük a naplementét: Hanyattfekve lestük mások tűzijátékát: Végül csináltunk mi is magunknak egy minit: Ennyi volt 2012 július negyedike – hassüttetés, tenger, tűzijáték. ]]>

A mocsárvidék gyakori állata az alligátor, akiről most már jó sokat tudok, de nem eleget ahhoz, hogy érdekes adatos post legyen belőle, ám ez csak átmeneti állapot, mert hazaérek és jön a nagy alligátoros mese! Addig is keressük meg a képen elbújt tizenéves példányt: Majd nézzünk meg egy egy éves fiatalt: Bő nyolc óra utazás után végre beértünk Clearwaterbe. A helyről még számos kép jön, most azonban be kell, hogy érjed egy kis esti vízzel: Ennyi fért bele a mai postba. Stay tuned, jövünk még!]]>

A monstrum 10 emeletes, legalább 35-40 méter magas lehetett. A városközpont felé haladva belefutottunk egy igazi buzi turista csapdába, ahol hegyekben állt a tenger kincse: Még sosem láttam ekkora leopárdcsigákat, a többi itt díszelgő dologról nem is beszélve. Cápák állkapcsai és fogai kosárszámra, gyönyörű fehér korallok tonnaszám – ezért néz ki a nagy kék alja olyan lelakottnak sok helyen. Búvárként mélyen elítélem az ilyet. Lesétáltunk Hemingway házáig, megcsodáltuk a kertjét és a mai napig ott élő, mellső lábaikon hat ujjal születő cicákat: A ház kertjében az itt élt cicáknak komplett temetője van: Pár kép Key West utcáiról, hogy beleélhesd te is magad: Visszaindulás előtt még elbandukoltunk a legdélebbi pontra, ahonnan az 1. sz. főút 0. km-e számozódik. Megdöbbenve láttuk, hogy vagy száz ember áll sorban azért, hogy a 0. mérföldet jelző határkőnél lefotózhassa magát. Mivel mi egy percet sem pazaroltunk volna erre, így most az odaértünkkor pózoló két okossal tudom prezentálni a követ: Kurta 3 órás visszaút, aztán anyag tankolás az esti grillhez (a tegnapi nagyon bejött, de erről majd később), fürdés a motelnél a 35 (!) fokos tengervízben, vacsora, aztán el is tesszük magunkat a holnapi nagy útra. ]]>

]]>

Este még rátöltünk egy csomó faszénen sütött mindenféle finomságot és egy üveg bort, aztán holnap irány Key West!]]>

egyiket, aki 4.5 pontos tripadvisor értékeléssel rendelkezik. A szobák kicsik, de tiszták, viszont mindegyikükhöz tartozik barbecue placc, úgyhogy ebből valamelyik este végre rendes kaja sütés lesz!-) Lepakolunk, majd irány a Visitor Center után észlelt Divers Direct – minden búvárzok Mekkája. Ala barátom kedvéért: a langusztát a lusta amcsik nem puszta kézzel fogják ám, hanem célszerszámmal: …és nem natúr zsákmányhálóba tuszkolják bele, hanem spéci előtétesbe: A búvárbolttól Key West felé vesszük az irányt. Az apró földdarabokat összekötő hidak látványa lenyűgöző: Érdekes módon sok helyütt két híd is fut egymással párhuzamosan, ám a régebbi, fémszerkezetes átkelők egy-egy darabja néhol kompletten hiányzik: Útban Key West felé támad egy hülye ötletünk – álljunk meg és fürödjünk egyet valahol. Nos, ez egész addig nem hangzik hülyén, amíg nem szállsz ki a kocsiból, ugyanis abban a pillanatban azonnal mindenkit elborít több tucat szúnyog – hiába, közel a mocsárvidék, ami ezzel jár. Miután jól megetettük a vérszívókat, vissza a kocsiba és megyünk tovább Key West felé. A szállástól Key Westig mindössze 158 km az út, ám ezt levezetni két okból is egy örökkévalóságnak tűnik: egyrészt az 1-es úton a maximális megengedett sebesség 55 mph (=88.5 km/h – ne felejtsük el, hogy a Dodge-ban egy 3.6 literes benzines v6 lakik), másrészt nagyjából egy megyényi ember gondolta ma úgy, hogy ezen az úton megy ebbe az irányba, lehetőleg méretes hajót kötve az autója után, ennek megfelelő méretű lassulásokat generálva. Mire Key Westre érünk, elég jól összeérik bennünk az elhatározás, hogy itt valami extrém látványosságnak kell előfordulnia ahhoz, hogy a környéken eltölteni kívánt 2 további napból bármennyit is még egyszer ennek az útnak a megtételére áldozzunk. Nos, odamentünk, megláttuk, hogy mi van ott, tekeregtünk egy kicsit autóval, majd szűk 3 óra alatt visszaértünk este fél 11 körülre a szállásra. Szummárium: Key Westre vissza kell menni és el kell ott tölteni egy napot! A városka telis-tele van a gyarmatosítás korából hátramaradt szebbnél szebb épületekkel, Florida Keys többi részéhez képest pedig szinte new yorki zsongás van. Úgyhogy hétfőn korán kelünk, visszabócorgunk max. 55-tel, eltöltünk itt egy fél napot és beszámolunk róla – addig viszont be kell, hogy érd a sziget egyik déli pontjáról fotózott vízfelület látványával: ]]>

Flamingo Gardens volt a tervezett program. A hely egy úgynevezett menedékhely (=sanctuary), amely ellentétben az állatkertekkel nem azért tart fogságban élőlényeket, hogy mutogassa őket, hanem azért, mert azok valamilyen sérülést szenvedtek és az újra egészséges állapot eléréséig a kezelés / spéci diéta idejére “látják vendégül” az itt egyébként megtekinthető élőlényeket. Persze akadnak olyanok is, amelyek egész életüket a sanctuaryben kénytelenek leélni – állatok, amelyek olyan sérüléseket szenvedtek, amivel a vadonban nem élnének túl. A Flamingo Gardens semmiféle állami támogatást nem kap – a látogatóktól beszedett belépőkből, a gift shopjukból befolyó bevételből és adományokból tartják fenn magukat. Mindig is nagyra tartottam az ilyen munkát végző emberek lelkesedését. Nézz körül Te is egy kicsit a parkban: Naplemente után jön még egy óceános pancsolás, majd holnap irány Key Largo! ]]>

SuperShuttle-t vettük igénybe – most is teljesen korrektül működött minden, a sofőr percre pontosan csengetett. Mondjuk a mahnattani dugókat látva fogalmunk nincs, hogy csinálják ezt az időre precízen kiállást. A reptérre annyival korábban érkezünk, hogy a check in desk automatája felajánlja, hogy ingyen átpakol minket egy 3 órával korábbi járatra. Örömmel élünk a lehetőséggel, hiszen így még van esélyünk valamit látni Fort Lauderdale-ből. A 3 órás repülőútból 2 és fél órányi lesz, eseménytelenül telik, simán landolunk a trópusi meleget árasztó városban. A bérelt autónk egy Dodge Grand Caravan, böszme nagy jószág, első ránézésre sokkal jobbnak tűnik, mint a tavalyi Jeep. Megkeressük a szállást: kicsit büdös, de egyébként tiszta motel. Kipakolunk,majd irány vizet találni – már csak a Hold fénye ad némi világosságot, mire strandra lelünk. Ez azonban egyikünket sem zavarja abban, hogy azonnal ne vetkőzzön gatyára és rohanjon be a >28 fokos, méteres hullámokkal csábító bikacápás óceánba itt: Vacsora vásárlás egy boltban, betermeljük a sült csirkéket, aztán EOF. ]]>

Csöcs és pók. Azokon a ritka napokon, amikor a művészről lekerült a passzentos fehér zubbony és papírt-ceruzát/tollat kapott a kezébe, kiadta az első dolgot, ami az agyából jött. Pechünkre ez vagy pók volt, vagy csöcs. Piros ecsetek, felragasztva. Mindegyik új, még sosem használt. Rózsaszín lap. Kemény meló lehetett ezt így összehozni. A második csoportban a teljesség igénye nélkül szimplán csak azok, amelyek megfogták a szemem és megtetszettek: Summa summarum, a MoMA megoszt. Nem tudom, hogy bemennék-e még egy körre. A művészetes szinapszisok eltelítése után bekerítettük a Szent Patrik katedrálist, amely elég szürreálisan néz ki a maga formájában a nagyváros felhőkarcolói között: Belül standard szép katedrális, jó klímával, gyönyörű ablakokkal és viszonylag kevés helloTuriszttal: Gyors junk food, majd irány a part, ahol tegnap jártunk. A USS Interpid mellett lakik a Circle Line Cruises kikötője. A CityPass belépőben három választható vízi attrakció maradt – ezekből egyet próbálhatsz ki a csomagban. Mi a BEAST nevű gyorshajós ride-ot próbáltuk meg. A BEAST első látásra arról szól, hogy egy masszív méretű speedboatba bekötve nagyokat pörögsz majd a vízen – erről azonban szó nincs. A hajó maximális sebessége 60 km/h körüli, ami egyáltalán nem az a vad thrill, valamint az egész attrakció sokkal inkább arról szól, hogy ordító rockzene mellett eláztassanak, mégpedig nagyon!-) A hajó elmegy a Szabadság szoborig, ott megáll némi fotózásra, aztán vissza. Közben azonban a kapitány forog / fékez / gyorsít, így takarva be szinte mindenkit vízzel. Ha valóban csuromvizes akarsz lenni, akkor ülj a bejárat mögötti 2. vagy 3. sorba a szélére, bármelyik oldalra. Mi ott ültünk, kaptunk a tengerből bőven. Mindemellé van még egy fickó a hajón, akinek az a munkája, hogy igazi paraszt legyen a vendégekkel: vízzel töltött lufikkal dobálja a hajóban ülőket, vízipuskával lövöldöz, műanyag rovarokat tesz a csajok nyakába hátulról. A BEAST-et csak ajánlani tudjuk, de csak annak, aki nem bánja, ha kap a tengervízből _mindenhova_. Kamerából csakis vízhatlant vigyél, órát/telefont műanyag zacskóba csomagold, mielőtt megindul a hajó! Ha már volt ma téma a csöcs (és persze a pókok), akkor befejezésnek álljon itt egy kép az előttünk levő sorban elázott néniről: Már csak a holnapi nap maradt New Yorkra, délután indulunk Floridába, ahol per pillanat 30+ fokban épp tombol a vihar. Stay tuned! ]]>