Közlekedés
Debil módon alacsony sebességhatárok, mindenhol, beleértve a Death Valley embertelen hosszú egyenes, 10km-re belátható útjait is. A sebességkorlátozást ennek ellenére rajtunk kívül alig akadt, aki betartotta, holott mindenütt ott a speed controlled by radar | aircraft tábla.
Több rendőr által leállított autót láttunk, de ilyen police típusú személyes tapasztalatunk nem volt (btw náluk nem állíthat meg csak úgy a szerv igazoltatni).
Az európaitól eltérő közlekedési szabályaik elsőre furcsák, de így 3600 km után mind szimpatikusak. Autópályán bármely irányból előzni egyrészt jó dolog, mert tempósabb a forgalom tőle, másrészt meg jobban belekényszerít abba, hogy folyamatosan körbe-körbe körültekintő legyél. Furcsák az all way stop kereszteződéseik, ahol minden irányból érkezőnek kötelező megállnia (3 másodpercre) és a továbbhaladás érkezési sorrendben történik – ennek ellenére működik a dolog, mert a minden irányból megálló járművek nem rohannak olyan könnyen egymásba. Szintén baromi jó az útjaik közepén levő kanyarodó sáv, ahol csak a kanyarodás miatt tartózkodhatsz, viszont cserébe nem tartod fel a forgalmat. A legkedvencebb szabályunk azonban a piros lámpánál is kanyarodhatsz kis ívben jobbra szabály – ha nem akadályozol senkit, miért ne tehetnéd? Baromi sokat gyorsít a forgalmon ez is, nagy élvezettel használtuk.
A soksávos autópályáik és a rengeteg nagyvárosi spagetti junction ellenére az útjaik szarok – ugyanaz a tré minőség, mint itthon.
Autó: amint azt már meséltem, egy Jeep Grand Cherokee-t béreltünk. Erről mindenkit lebeszélnénk, borzalmas szar, kényelmetlen, lomha benzinfaló egy dög.
Kaja
A junk food borzalmas. Az édes túl édes, általában nyakonöntve a fehér minden ízt elnyomó cukormázzal, a sült* pedig rengeteg zsiradékkal készül. Az ízviláguk is elég távol áll tőlünk.
Nálam kivételt képezett az In’n’out burger, valamint valamelyik utoljára kóstolt csirkés junk food lánc kajája. A legjobbat San Franciscoban ettük a parton, frissen sütött tengeri cuccokból.
Az élelmiszerboltjaikban a választék nem csak elképesztően széles, hanem hihetetlenül mély is. Itt vásárolva nagyon könnyen kapsz egészséges kaját – hogy mást ne mondjak, snack méretűre vágott friss sárgarépa és zellerszár szinte minden általunk látogatott boltban volt. Ha egy-egy top ételt és italt kellene kiemelnünk, akkor az a fantasztikus friss avocadojuk és a préselt, nem koncentrátumból higított rózsaszín grapefruit juice-uk volt (ez utóbbi hiányzott hazaérve a legjobban, vettünk is az itthon kaphatóból – förtelem ahhoz képest, amit náluk ittunk).
Táj
Káprázat. Kamasz koromban egyszerűen nem értettem, hogy miért van az, hogy állítólag az amerikaiak nagy része sosem váltja ki az útlevelét. Egyszerűen annyi látnivaló van az országukban és az olyan lenyűgöző, hogy nem kevés időbe telik, míg az ember ezt megismeri. 2004-ben dolgoztam egy kicsit Floridában, az is maga volt a paradicsom – most, a nyugati parton sem gondoltuk másként.
Árak, szállás
Ami nagyon olcsó, az a geek cucc és a ruházat. Sok ismerősünk javasolta, hogy vigyünk két váltás ruhát és öltözzünk fel ott – igazuk volt.
A jó minőségű éttermi kajának megkérik az árát – a junk food nagyjából magyar árban van. A benzin ~210 HUF/l árban volt, szállást is nagyjából magyar panzió árban találtunk. Ja igen: Las Vegasban szállodában _kell_ lakni, mert az ottani hotelek az aljukba épített kaszinókból élnek, nem pedig a szállások árából, így relatíve jó áron pazar szállodákat próbálhatsz ki. Mindenhol máshol moteleket választottunk.
A motelekkel általában nem volt probléma: a személyzet szinte mindig kedves volt (csak Montereyben kaptunk ki az érkezés estéjén egy menstruáló barnát), a szobák mindig tiszták. Reggelire minden ilyen helyen a standard müzlis fánkos cucc van, amit mi zömmel kihagytunk.
Az összes szállást online foglaltuk, félve attól, hogy a suliszünet megkezdésével a családok kirajzanak majd az általunk kiszemelt site-okra – és ez be is jött, szinte mindenhol majdnem tele voltak a motelek. A helloturiszt csúcsot Yosemite belsejében éltük át egy gigadugóban – de erről már meséltem.
Emberek
Bárhol, bárkivel találkoztunk, mindig mindenki maximálisan kedves és segítőkész volt. Ezt tapasztaltam anno 2004-ben és 2005-ben is és jó volt újra átélni. Minden velünk kommunikáló félnek volt egy kedves szava, egy mosolya, amitől az ember egész egyszerűen jól, jobban érzi magát. Ebből kellene vírust szintetizálni és beoltani vele pár
rezisztenst.
Jó volt?
Summa summarum: nagyon. Élveztük, minden percét. Már az idejét sem tudom, mikor töltött a család 2 hetet együtt, főleg úgy, hogy a munkától mindketten el vagyunk zárva. Nagy pihenés volt és nagy kaland.
Ezúton szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki tanácsával segítette az utunkat.
Végezetül álljon itt négy kép a kocafotósokról olyan backstage stílusban, akik a utinaplóhoz gyártották a képi kontentot, hogy Te is velünk utazhass egy kicsit a monitorod mögül:
]]>
Adott a helyzet, miszerint van egy túlérett avokádód. Ezt villával összetöröd, megy bele egy közepes, apróra vágott paradicsom, egy fej szintén apróra vágott lilahagyma, pici só, fél lime leve, sok kakukkfű – ez utóbbi lehetne koriander, de az nem nő a kertben. Még férne bele friss chili is, vagy valami magyar módra erős zöldpaprika, de azt meg elhasználtam a kacsába reggel, úgyhogy ez most így maradt. Majdnem ugyanígy készíti a csodás hajától babaarcú Miss Dahl is:
]]> 
Ennek az aljába megágyazunk kb. így:
Végig akarták főzni, amikkel én szoktam őket etetni, de a receptek vagy csak fejben vannak, vagy a frigón kallódnak, legjobb esetben pedig online itt a blogon – egy szó, mint száz, nincsenek egy kupacban. A macis notesz pont jó lesz arra, hogy belegyűjtsem nekik az infot.
Az ajándék mellé jött egy kérés is mindjárt: ha már Nati erre jár, kezdjük is el a receptgyűjtő munkát mindjárt azzal a sűrű csokitortával, amit a múltkor készített nekünk. A sütink neve 
