Monthly Archives: February 2010

Bögrés meggyes [restored post]

Józsi evett a minap nálam ilyen sütit, jó adag nem túl édes birslekvárral nyakonöntve. Annyira megtetszett neki a recept egyszerűsége, hogy elhatározta: a hétvégén retry lesz belőle otthon. Hajrá, fátter! A hugomnál kaptam tegnap ilyet. Gusztustalan fények voltak a konyhában, amiért ezúton kérek elnézést – Józsi képe a linkelt rokonpostban rendben van (update: Rivera mester húzott egy kicsit a fotón, ki is cseréltem)): HOWTO: Keresel egy nem túl nagy bögrét (én olyat találtam, amibe 30 deka liszt fért), aztán go mix ezt össze: 4 bögre liszt 2 bögre tej 2 bögre cukor 1 bögre olaj (én olívát használtam) 2 tojás 2 csomag sütőpor Ezt összekevered, aztán kiolajozol egy 4-5 centi magas tepsit, öntesz bele morzsát, amit körbeforgatsz benne, beleöntöd a tésztát és a tetejére tolod a _rengeteg_ gyümölcsöt (hugi ott rontotta el, ahol majdnem én is: a tészta túl sok lett a gyümölcshöz képest). Az egészet be egy 170 fokos sütőbe, aztán sütöd 30-40 percig, amíg a közepébe beleszúrt spéktűre már nem ragad cucc _és_ a teteje is szép barnás. A 30 deka lisztre kalibrált bögrével nekem két emberes tepsi lett belőle. Szilvát és meggyet tettem a tészta tetejébe. A v1.1 release már tuti olyan lesz, hogy nem csak a tetejét ijesztjük meg a gyümölccsel, hanem keverek a tésztába is bőven. Még két jó tanács az eddigi bögrés meggyesek által szerzett tapasztalatból:

  1. A meggy levétől minél jobban meg kell szabadulni, mivel a sütibe diffundáló szaft könnyen “szalonnássá” teheti a tésztát. Ez persze lassabb tűzön (~150 fokon) tovább sütéssel elmúlasztható (=szikkad a süti még egy kicsit anélkül, hogy elégne).
  2. A tésztát célszerű vékony rétegben a tepsibe önteni. Így egyfelől megfelelő marad a meggy/tészta arány, másfelől gyorsabban készülhet el a süti és kisebb az esélye a szalonnásodásnak is.
]]>

Suffolk accent

Puma marketingesei követtek el. A videot nem kell ennél tovább magyarázni, hallani fogod benne Te is a suffolkit! Nézd meg százszor, ahogy én is tettem: A dal egyébként a Savage Garden: Truly, Madly, Deeply c. száma. Ha rákaptál volna, itt a nagy alkalom, hogy túlüvöltsd a fiúkat: ]]>

Requiem for a sandwich

Preface: úgy lesz jó a mozi a post alján, ha feltekered a volumét rendesen. Az előző görbe úgy akadt be a fejembe, hogy rátaláltam a Requiem for a Dream c. film zenéjére, egész pontosan annak egy remixére. A track olyan “lovagosan katartikusra” van felépítve (nincs rá jobb szavam) és nagyon megfogott – szólt egy fél napig non-stop. Hallgatás közben aztán nagyjából ki is rajzolódott, hogy klipet fogok csinálni belőle – ehhez rajzoltam meg előző postban látható görbét, ami nagyjából a zene dinamikáját próbálja meg leírni egy százalékos skálán. A klippel picit más terveim voltak eredetileg (=több alkotóra számítottam), de sajna amit elképzeltem ahhoz kevés az egyszemélyes szakács-operatőr csávó, így egyszerűsítettem egy kicsit és ez lett belőle:

Valami készül…

A fenti Excelnek látszó tárgy alapján commentben lehet találgatni, hogy mire készülök (nyugi, nem táblázatkezelés lesz belőle :)). Stay tuned!]]>

Tarja egyben – ahogy Era szereti [restored post]

Ger kérésére, TarjaMentes Tibor bánatára itt az egyben sütött pecsenye HOWTO. Meg is nézem, hátha van még egy egész csontos tarja a lenti frigóban… Most ugrott ki a sütőből, gondoltam hát elmesélem, hogy is készül ez a csodás pecsenye. Ez a pecsenye ráérősen készül – kell vagy 7 óra, mire összerakod, de esküszöm, nagyon megéri! Veszek egy egész csontos tarját – az olyan 3 kiló körüli darab (úgy számolj, hogy ez a mennyiség 3 derék búvárnak épp elég). Pucolok egy nagy fej fokhagymát, az izmos gerezdeket hosszában felébe vágom, hogy gyorsabban adja ki magából az anyagot. Fogok egy kisujjnyi szelet füstölt, jó sós szalonnát (Karcsi papa mangalica szalonnája perfekt erre a célra, de persze bármilyen rendesen füstös-sós kenyérszalonna megfelel), vágok belőle 5 centis vékony csíkokat. Nekiállok egy éles késsel a tarjának és jó sok lyukat szurkálok bele. Minden szúrás után megujjazom szerencsétlen húst, hogy aztán a lyukba könnyen bebújjon a fokhagyma és a szalonna is (parasztgyereknek az ujja a spéktűje ugye…). Mikor kész a spékelés, fogok egy adag durva kősót, azt bedörzsölöm vele a húst minden oldalról. Ugyanígy kap egy adag frissen őrölt borsot is és semmi mást. Igazság szerint már a só is elégséges, a borssal csak cifrázzuk a pecsenyét, mert az is van mindig. Tessék csak megnézni, amikor a jó horvátok ott a gyönyörű délen sütögetik a húsokat: csak só kerül rá, mégis mennyei mind! A husi bekerül egy acéltepsibe, melléöntök egy fél liter sört, aztán az egész megy ~140 fokra (=nem túl melegre) a sütőbe, 5-6 órára, attól függően, hogy mennyire találtuk el azt a 140 fokot. 5 óra tájékán elkezdem nézegetni az anyagot: ha a külseje már szép barnáspirosas, akkor kiveszem a sütőből és lehetőleg a csontok mentén széttrancsírozom. Szeletelni kellene, de mivel elég puha lesz az sülted, így a vékonyabb résznél inkább csak trancsír lesz a dologból – éppen ezért érdemes egy széles pengéjű, vékony, frissen fent késsel csinálni a dolgot. A szétszedett husit megforgatom a saját szaftjában, kis durva borsot tekerek még rá, óvatosan megspriccelem még egy nagyon kevés sörrel (már, ha maradt ugye) és megy vissza a sütőbe, de ezúttal 200-210 fokra, úgy 10 percre. Az egész csak azért kell, hogy a szeletek/darabkák tetejét megkapja pecsenyésre a forró sütő levegője. Frissiben vagy akár hűlten is álmodni való pecsenye ez! Szeletel mellé puha kenyér, meg előbányász csípős savanyúság aztán be a szervezetbe!]]>

Geotagging az Aperture 3-ban

Garmin eTrex Vista HCx-et használok egy ideje – ez az eszköz csak tracklog mentéséhez bőven overkill, de én geocachinget is játszanék vele, amire viszont a tökéletes választás. A kis kütyü egy napot kibír két AA akksival (Sanyo Eneloop van benne mindig), a tracket egy belepakolt microSD kártyára menti folyamatosan (=sosem kapcsolom ki ezt a funkciót). Mac alatt az ingyenes Garmin BaseCamp remekül látja az eszközt és simán menti róla a tracklogot GPX formátumba, amit az Aperture 3 úgy ahogy van, meg is eszik – íme a bizonyíték: A fenti screenshoton a kis piros rajzszegek már geotaggelt képeket jelölnek. A geotagging zseniálisan egyszerűen van megoldva, de rá kell találni a kiindulópontra (=nekem nem volt azonnal egyértelmű, mindenhol máshol kerestem, mint ahol lakik a funkció). A taggeléshez kijelöljük a képeket tartalmazó projectet, majd az Aperture 3 toolbarjának jobb szélén levő Places gombra klikkolunk. Én ezt jó darabig kerestem és próbálkoztam minden mással (menüben keresve, a sidebar Places ikonjára kattintva), de a trackloghoz rendelés csak így megy. A klikk után egy vízszintesen kettéosztott kép fogad – felül a térképnézet, alul a project képei, középen pedig a GPS tracklog importálására való toolbar: Innentől a dolog egyértelmű – importáljuk a GPX filét, kiválasztjuk, az megjelenik a térképen. Ha a kameránk belső órája pontosan be volt állítva, csak fogjuk a képeket, ráhúzzuk a trackre és addig mozgunk az egérrel, amíg a tracken megjelenő kis felirat “0 minutes” offsetet nem mutat. Természetesen ha elfelejtettünk órát szinkronizálni, akkor addig kell mászkálnunk a track felett, míg az offset a hibás beállítású timestamp-pel együtt már a jó időt adja ki: Amint a fenti példán is látszik, ha több képet húzunk a tracklogra, akkor lesz mindig egy referenciakép – ennek a kijelölése picit vastagabb a többiénél. Ez arra való, hogy ha tudod, hogy a referenciakép hol készült, akkor elég azt a track releváns pontjára dobni és nem kell számolgatnod az offsetet. Aperture 3 előtt én azt csináltam, hogy a GPS időt mutató oldalát lefotóztam a túra elején és annak a képnek az EXIF timestampjéből plusz a képen a GPS által mutatott időből kitaláltam az offsetet (a GPS által mutatott idő egyrészt halálpontos ugye, másrészt a tracklogban levő referenciaidő is nyilván az, amit ő mutat). Ennek megvan az az előnye, hogy egy pontatlanul járó kameraóra pontatlanságát is ki lehet küszöbölni vele. Persze az igazi az, ha az ember a túra elején ellenőrzi a kamera óráját azt sanyi… Egy szó, mint száz: az Apple geotagging megoldása korrektre sikerült az Aperture 3-ban – meg is veszem az upgrade-et, amint elérhetővé válik kis hazánkban. Végül bonusnak egy naplementés Duna a Futrinka utcából nézve: ]]>